A Kulti nagytermében öt nagyjátékfilmet, és hat kisfilmet láthattunk, amelyek eddig többnyire ismeretlenek voltak a hazai közönség előtt. A két magyar rövidfilm közül Dobos Tamás Rozsda című darabja volt a fesztivál nyitó alkotása. A kisfilm a Simó Alapítvány keretein belül készült el. A másik rövidfilm Esztergályos Kriszta Parkélet című szösszenete. A Parkélet főhősei két idősödő öregasszony, akik együtt sétálnak hétköznap délutánonként. Beszélgetnek a régi szép időkről meg a napi tennivalókról: egyik erről, másik arról, s természetesen észre sem véve, a másik miről. Az emlékeiben élő öreg hölgy, Mici folyton elkezd egy izgalmas, de talán meg sem történt emléket, Teri megszakítja, mert épp a bevásárlásról beszél, és már úgyis hallotta ezt a történetet. Aztán egyszer csak ő is emlékké válik egy temetőben. A film nagyszerűen kidolgozott dramaturgiával, egyszerű de nagyon erős történetével, és szintén egyszerű, de egy ponton nagyon hatásos képi világgal nyűgöz le, a karakterek erőssége kidolgozott forgatókönyvre utal. A néhány perces film nagyszerű színészi alakításait mindenképp ki kell emelnünk, Koós Olga és Pásztor Erzsi alakítása magával ragadó.
Figyelemreméltó volt még Doru Nitescu román rendező rövidfilmje a Vigyázat törékeny! című darab is. (Eredeti címe Fragile, akárcsak az ugyanitt szerepelt Teresa Mecklin finn rendezőnő kisfilmjének címe – Fragile, ami a Törékenyen címet kapta a szervezőktől) A Vigyázat, törékeny! tárgya egy táska, amitől valamiért mindenki meg akar szabadulni. Körbe-körbe jár egy házban, senki sem tudja, hogyan került hozzá, de mivel egy pici baba van benne, mindenki azonnal meg akar szabadulni tőle. Aztán a végén pirosba és maszkba öltözött hölgyeket látunk, akik mosolyogva öltöztetik futószalagokon a csecsemőket, hogy aztán egy dobozba csomagolva, Made in Romania felirattal elvigye őket egy repülő. A valószínűleg nagyon alacsony költségvetésű film ötletességével, és szatirikusságával nagyon hatásosra sikerült.
Edo Tagliavini olasz rendező már tavaly is szerepelt egy frappáns rövidfilmmel. Mostani munkájában, A bajnok című darabban egy fiatal boxoló és edzője kavar az öltözőben. Jelentős meccsen vannak túl, és itt a változás ideje. Egymástól el kell válniuk. Az edzőnek új tehetségre, a boxolónak profi edzőre van szüksége. Nehéz az elválás. Képvilág nagyon egyszerű, némileg dokumentarista, ugyanakkor a rendező nagyszerűen és megtévesztően játszik a flashback-ekkel.
Tavalyhoz hasonlóan idén is kelet-európai elsőfilmeket láttunk leginkább. Most már kitágult a kör, hisz volt francia film, olasz meg finn rövidfilm is, de a keleti blokk is igen erős. Sőt, a szervezők szeretnék a gyűjtőkört egész Európára kiterjeszteni, hogy ne „csak” a környék elsőfilmjeit láthassuk. Mindenesetre a Madzag filmnapoknak igen nagy erénye, hogy a Közép- és Kelet-Európai filmeket ennyire támogatja, hiszen ezek elég ritkán láthatóak még külföldi fesztiválokon is, nemhogy a magyar mozikban.
A kapcsolatok lehetetlensége, a kommunikáció képtelensége férfi és nő közt meglepően gyakran köszönt vissza a nagyjátékfilmekből. Eva Stankiewicz és Anna Jadowska Érints meg című Dogma-stílusú filmje néhány ember sorsát követi nyomon, akik mindent megtesznek, hogy szerethessenek egy „másikat”. A másik meg mindent megtesz, hogy egy harmadikat. De senki nem jön össze senkivel, maximum a képzelet játékaként. Ezek az emberek az álmaikban élnek, ott szeretnek, a valóságban mind félszegek és erőtlenek. A megoldást végül egy tizenkét-tizenhárom éves pár nyújtja, akik nem álmodoznak, egyszerűen csak jól érzik együtt magukat. A feszült atmoszférának, és a buta tehetetlenségnek nagyszerű kifejezőeszköze a dogma filmnyelve.
Cristian Mungiu román rendező nagyjátékfilmjében szintén nem jön össze a boldog kapcsolat. Fiatal párból a feleség gondolkodási időt kér, emigrálni akar, ő itt tovább nem marad, pláne, ha nincs hol lakniuk. Másik történetben egy költőlányt próbál férjhez adni az anyuka külföldihez házasságközvetítés útján. De a lánynak nem kell egyik sem. A harmadik szemszög pedig ennek a lánynak az apjáé, akinél lakna majd az első történet fiatal párja.
A film ugyanazt a történetet három pár szemszögéből mutatja be. Ugyanazon történet más nézőpontból való bemutatása egy filmen belül manapság nagyon divatos. Ennek ellenére Mungiu filmje nagyon friss és eredeti. Mindegyik történet váratlanul másképp végződik, mint ahogy az előzőekben láttuk, méghozzá azért, mert máshol áll a kamera, vagy épp az információk tudatában mást várunk. Nagyszerűen játszik a film a sztereotípiákkal, és a szokásokkal is.
A keleti blokk után egy nyugati film: a francia Olga kontya ugyanezt az - úgy látszik - egyetemes problémát boncolgatta, bár kicsit banálisabban. Egy tizennyolc éves srác beleszeret a könyvesbolt eladójába, Olgába, róla álmodozik naphosszat, miközben mellette a gyermekkori barátnő, aki szenved gyakran félrelépő pasija miatt. Aztán a film végére véletlenül kiderül, hogy Olga házas, és gyermeke van. És láss csodát, a gyermekkori barátok összejönnek. A filmben van még identitását meghatározni képtelen lány, meg barátja feleségét elcsábító apa, csak hogy a történet fenntartsa a figyelmet majd’ két órán keresztül. A figyelem fenntartása még épphogy sikerül (köszönhetően az operatőr olykor nagyon szépen bevilágított képeinek), de maradandó emléket nem nyújt a film.
A filmnapok alatt a kisteremben vetítették a madzagosok elsőfilmjeit is, amelyek előkelő helyet kapnának, ha versenyfesztiválról beszélnénk. De ez még mindig nem az a Madzag, pedig Erdélyi Dánielnek tavaly volt egy ilyen dédelgetett álma. Majd jövőre, reméljük.
