A 90-es évek elején a városligeti Pecsa színpadán olyan előadók léptek fel, mint a Run DMC, 2Pac vagy a kor egyik legfontosabb rapbandája, a Beastie Boys. Magyar fiatalok ezrei zarándokoltak el erre a koncertre, köztük a magyar rap színtér legfontosabb képviselői – az Animal Cannibals, az NKS vagy a későbbi Akkezdet Phiai tagjai is, akik a ronggyá hallgatott, egymástól átmásolt kazetták, az MTV berobbanása és a vasfüggöny leomlása után először láttak és hallottak élőben Igazi, Amerikai rappet.

Bobakrome

Az első kazik, a magyar és külföldi raplegendák és koncertélmények felidézésével indul a BP Underground második dokumentumfilmje: a klasszikus beszélőfejes múltidézés mellett VHS archívok, koncertplakátok, lemezborítók és füstös bulik fotóinak tömegével emlékeznek vissza a 80-as évek végén útjára indult, főleg Budapesten gyökerező, underground hip hop világára. A kezdetek sok vicces pillanatot visszaidéznek, például Fenyő Miklós 1984-es rap albumát, vagy Geszti Péter Papírgyár reklámját, de a zenék mellett fontos szerepet kap a műfajjal összeolvadó szkreccselés, a break és a graffiti kultúrája is, és külön fejezetben foglalják össze röviden a budapesti roma rap alapjait is.

A néhány nappal ezelőtt 15 percnyi világhírnevet szerző Qka MC és Ricsi Pí, vagyis az Animal Cannibals tagjai például Yozsefváros Józsefváros lakótelepéről küzdötték fel magukat a hazai élmezőnybe, elindították a legendás Fila Rap Jamet, ahol rapperek százainak adtak esélyt az elindulásra, és azóta is segítik az új tehetségeket. Más irányból érkeztek az NKS és a Hősök tagjai, de felidézi az indulást Bobafett, Bobakrome, DJ Mango és az Akkezdet Phiainak tagjai, Závada Peti és Saiid is.


Koltay Anna és Turán Eszter alaposan körbejárják a témát, sok fejezetben adnak átfogó képet a hip hop múltjáról és jelenéről, így még azoknak is tartogathat újdonságot, akik amúgy jártasak a témában. A film szakmai vetítésén a bemutatott zenészek közül sokan személyesen is részt vettek, így minden bemutatott alkotót hangos taps és füttyvihar kísérte a vetítés közben.

A BP Underground Hip Hop következő vetítése augusztus 8-án, vagyis ma este lesz a Bem moziban, de látható lesz augusztus 17-én és 28-án is.

2018. augusztus 8, 17, 28. 21:00
Helyszín: Bem mozi
Jegy: 1400 Ft, amivel a BP Underground projektet lehet támogatni

Borítóképen: Syndicate lemezbolt