Pittmann Zsófi missziója (possible!) nem más, mint népünk „spontán” művészetének újraélesztése, kvázi-újraértelmezése. Eme törekvését a Magyar Borok Házában jelenlétükkel méltányolták mindazok, akik (miközben-után meghallgatták Pintér Tamás építész és Bakáts Tibor Settenkedő műítész megnyitó-beszédét, majd átadták magukat Uhrin Benedek bájos playbackjének) tevékeny részt vállaltak a vernisszázs-ivászat rekordjának fölállításában, 100 liter tokaji kollektív elfogyasztásával. (Regisztráción kívül esik az a néhány üveg nedű, amelynek – eufemizmussal - lába kélt.)
A kompjuterizált alkalmazott-grafika térnyerése okán a díszítő festészetre átnyergelt, PC nélkül élő, Népművészet Mesternője számára a tradíció (az eredet) nem „alibi, hanem kiindulópont. Az originál, piros/kék, hímzett-feliratos konyhai falvédőkön olvasható szövegek többségükben népdalok, műdalok, operett betétdalok soraiból merítettek: „Fehér galamb száll a falu felett, viszi az én bánatos lelkemet”; „Nekem olyan ember kell, ki kocsmában nem jár-kel” (de ha már…, legalább: „más nő után nem jár-kel”). Pittmann Folklorova (civilben falvédőgyűjtő) imígyen eleinte kizárólag a dalokkal foglalkozott. Megkereste, melyek azok az (alap)szövegek, amelyek (többségükben) a 70-es, 80-as években, szájhagyomány útján terjedtek. Majd, hogy kiknek az „arcához” kötjük a „pórnép” életindulóit.
Korunk „népdalai” természetszerűleg a slágerek, a reklámok copywritereinek „remeklései”, kevésbé a filmírók bon-mot-jai. Ha becsuknánk a szemünket, és fülünkbe súgnák Pittmann falvédő-szövegét, reflexszerűen jönne a válasz, ki jelent meg szinte ugyanazon pillanatban lelki szemeink előtt: „Mondd, miért szeretsz Te mást, és én csak téged?”; „Nem vagyok én apáca”; „Chery, chery Lady”; „Fabulon a bőre őre”.
Eme sajátos időutazás azonban (ne kerteljünk) nem tölt el minket kéjes érzéssel, ha foglyul ejt minket önnön hiúságunk. Így: bár nemzedékem tagjaival némi megkönnyebbüléssel nyugtázzuk, hogy nem „gyerekeskedtünk” együtt Petőfivel – legyünk gonoszak: Zalatnayval – eszünkbe jut, mikor Farkas Bertalan mesét mondott az Űrből. Noha CD-polcunk köz elé tárható darabjait úgy válogatjuk, hogy a látogató lehetőleg ne a Best of Dáridó-ba ütközzék – hanem Philip Glassba -, nem kéne minket kínzásnak alávetni, hogy gond nélkül eldúdoljuk valamelyik Záray-Vámosi-slágert.
Pittmann Zsófi nyakunknál fogva ragad ki minket arisztokratizmusunk fellegvárából, hogy azon kapjuk magunkat, meztelen talppal (rajta: vízhólyag) állunk a betonon. Hasonló gesztus ez, mint mikor a hóka, szépelgő, gőgős-ostoba, ifjú bárónő, ki a lovaglásból hazatérve évek óta dobja oda megvetően ostorát a lovász fiúhoz, egy nap bent „találja” magát az istállóban.
Mindenkinek megvan a maga falvédője. Korunk ikonjai nem csupán a (kereskedelmi) televízió(k), a mágikus gyöngyvászon, a bulvármagazinok héroszai, heroikái közül „választódnak” ki. Ne álljunk meg félúton Isauránál, (kórház) a város szélén, avagy: Emergency. Képzeletbeli falvédő-listánkon ott díszelegnek a „magasművészet” reprezentatív képviselői, a nyolcvanas évek (sok esetben megélhetési) alternatívjai, és/vagy generációm logója: Kistehén. Miért hát a „szofisztikált” értelmiségi megvetése a „kapcsolati háló” szövögetéséről mit sem tudó, csepeli fürtös-csillag koporsójánál zokogó tömegeknek?
Majdan bizton többen deklarálják (hisz’ pofonegyszerű): a posztmodernitás a Pittmann-féle falvédők sine qua nonja. Csakhogy a választott műfaj egyszerre naiv, érzelmes, szakrális. Hiányzik belőle a posztmodern távolságtartó iróniája, kivált: cinizmusa.
Pittmann Zsófi nem blöfföl. (Az előrajzolást nem számítva, egy falvédőt – ha nem adódott más „elfoglaltság” - egy hétig hímzett, non-stop.) Autentikus. (Az Olvasó – reménybeli tárlatlátogató! – figyelmét fölhívom az „elnagyolt” karakterekre. Hajdanán a „torzulás” oka nem volt más, mint hogy – amennyiben nem előnyomott falvédő-mintáról dolgoztak - az újságból másolt képek kézről kézre jártak. Ezért, hogy Romano Prodit – aktuálpolitikai felhang! - első blikkre, ám kissé értetlenkedve, Szűrös Mátyásnak néztem.) Nem pózol. Zsigeri, őszinte, zavarba ejtően nagyvonalú. Nem aprózza el: a szignóként szolgáló selyem szövött szalagot (alaprendelés: 150 méter) Németországban gyártatta le. Képeslap-katalógusa, meghívója pofon vág. Gyanítható, hogy debütánsként bármely évben, bárhol eséllyel indult volna „A tökéletes kiállítás megnyitó” díjáért.
Igen, Uraim – amennyiben kételkednének – az Ő hintaja elől kell(ene) kifogni a lovakat. Húsz falvédő a (turisztikai szempontból kiemelt) helyszínen (Zorán már egy titokzatos idegen tulajdonában, Lennonért licit folyik), jó néhány Pittmann Zsófi lakásában – Star Wars! - , sok-sok a fejében.
Stílusba fojtva, az Alkotóhoz szólva: „Sorban utolsónak, csupán csak azt kérem, tartson meg az Isten Téged egészségben.”
Pittmann Zsófi kiállítása 2004. július 4-ig tekinthető meg a Magyar Borok Házában (1014 Budapest, Szentháromság tér 6.) minden nap 12-20 óráig.
(A megnyitót 2004. június 7-én tartották.)
