Filmhu: Miért pont ezt a filmtervedet forgattad le?
Csubriló Zoltán: Olyan filmet szerettem volna forgatni, amely maga az élet, életszagú minden tekintetben, nincsenek beállítások, nincsenek megrendezett jelenetek, nincsenek rájátszások. Persze, ez sem így sikerült volna, hiába az elgondolás, ha nem találok egy remek alanyt, aki egyszerűen betölti a teret és az időt. A története megjelenik a szemünk előtt, és még a félbehagyott, ki nem mondott vagy olykor kusza szavakból, mondatokból is összeáll a történet, egy élet, egy kép a filmhős világáról.
Filmhu: Hogyan választottad ki a stábodat?
Cs.Z.: Nagyon egyszerűen. Fogtam a kamerát, és napokat töltöttem a környéken, a nénivel. Tényleg sokszor elmentem hozzá, amit meglepően fogadott. Idős kora és élettapasztalata ellenére nem gyanakodott, nem volt ellenséges, avagy kétkedő. Szókimondása és az eredendő őszintesége segített egyszemélyes munkámban. Sajnos, nem volt lehetőségem még egy kisebb stáb alakítására sem, pedig elkelt volna egy fénymester, hangmérnök, asszisztens stb. Az utómunkákat is magam végeztem el.
Filmhu: Hogyan állt össze a költségvetés?
Cs.Z.: Filmemet a Duna Televízió csekély támogatásával készítettem.
Filmhu: Mi volt a legjobb élményed a forgatás alatt?
Cs.Z.: Az, amikor filmem főszereplőjét elkísértem a városba. Elmentem vele a Városházára, ahol hivatalos ügyeit intézte, valamint a piacra, ahol árult és ahol kicsit vásárolt is. Ez igen furcsa volt a számomra, hiszen a televíziós munkában főként a szoba, a terem négy fala között maradunk, nincs sok lehetőség a mozgásra, a kamerával való kísérésre. Ez külön színfolt volt számomra.
Ilonka néni univerzuma
Filmhu: Mi volt a legrosszabb élményed a forgatás alatt?
Cs.Z.: Különösen rossz élményben nem volt részem. A legnagyobb fejtörést viszont a néni kis házikója és az abban való forgatás, kameramozgás okozta. Nehéz volt folyamatosan követni a szereplőt, aki ki-be járkált, ráadásul sokszor ajtó helyett szögre felakasztott pokróc lengett előttem.
Filmhu: Mit vársz az idei szemlétől, mi érdekel a mezőnyből?
Cs.Z.: Elsősorban a dokumentumfilmek érdekelnek. Még nem érzem magam annyira rutinos filmesnek, hogy kihagyjak akár egyet is belőlük. Az érdekel másoknál is, amit én is filmre veszek. Rengeteget lehet tanulni egymástól, hiszen a jó ötlethez is szikra is. A vallomás, az őszinte beszéd, az élettörténet érdekel, amitől egyedi és lebilincselő lesz a film. Mindegyik alkotásban meg kell látni és találni azt a pluszt, azt az egyediséget, amely valóban hihetővé és valóssá varázsolja a történetet. Erre törekszem én is munkám során, és másoknál is ezt keresem.
Filmhu: Milyen díjra érzed esélyesnek a filmedet?
Cs.Z.: Erre nehéz válaszolni. Már az is óriási öröm és megtiszteltetés számomra, hogy egyáltalán a versenyprogramban szerepel. Tanulni, okulni és tapasztalni szeretnék. Ez olyakor többet nyom a latban, mint maga a díj.
Filmhu: Legjobb/legrosszabb bonmot a filmedben?
Cs.Z.: A legjobb az, amikor a néni a halandóságról és az egyedüllétről, a magányról beszél. Senki sem bújhat elevenen a föld alá, menni kell tovább, élni tovább és vinni tovább a terheket, az emlékeket mindenek ellenére.
Filmhu: Legtöbbször felvett jelenet?
Cs.Z.: A legtöbb alkalommal a belső jeleneteket kellett többször felvennem, hiszen kis helyen nehéz forgatni. A néni viszont nagyon mozgékony, ki-be járkált, ezeket a mozgásokat kellett utólag többször újra megoldanom.
Filmhu: Melyik A-kategóriás fesztiválon látnád a legszívesebben versenyben a filmed?
Cs.Z.: Bármelyiken, amelyen érdemesnek találják a versenyprogramban való szerepeltetését. Sőt nem hivatalosan már visszajelzést kaptam Braziliábó – Sao Paolóból az Its All True Filmfesztiválról, hogy benn van a versenyprogramban.
Filmhu: Hány néző tenne téged boldoggá?
Cs.Z.: Valóban boldoggá az elégedett és érzlemileg felkavart, megbolygatott néző teheti az alkotót.
Filmhu: 40 éves lett a szemle, mi a legmeghatározóbb élményed a magyar filmszemlével kapcsolatban?
Cs.Z.: Sajnos még nincsen ilyen élményem, mivel elég fiatal vagyok ehhez úgy érzem. És először veszek rész a Magyar Filmszemlén.
