ANGELOPULOSZ
Hellászra még most, a krízis kellős közepén is mint napfényes Árkádiára gondolunk, legnagyobb rendezőjük, Theo Angelopulosz mélyebbre látott, a szomorú, ködös, történelmi traumáktól gyötört másik Görögországot vitte filmre.

AMERIKAI GÓTIKA
A Poe-novellák szorongásélménye az esetleges középkori kulisszák ellenére is minden ízében modern tünemény: a normalitás és téboly relativizálásával, a fikció és a valóság felcserélhetőségével rémisztgető írásai a Nietzsche és Freud utáni tébolyult évszázadban telibe találták a közönség szorongásait.

HOOVER-DOSSZIÉ
Az FBI arculatát J. Edgar Hoover építette fel, majdnem félévszázados regnálása alatt nemzetközileg elismert, milliárdos költségvetésű szervezetté fejlesztve az 1924-ben még jelentéktelen bűnüldözési részleget. Mindeközben kényszer-szülte PR-szakértőként
Hollywoodot is felhasználta az iroda népszerűsítésére, filmsztárrá tette a G-Man (Government Man – a kormány embere) figuráját, aki a köz érdekeit a végsőkig védelmező, makulátlan szuperhősként vonult be a populáris kultúrába.

FINAL CUT
Pálfi montázs-filmje már-már sziszüphoszi munka. Kiszedni a snitteket, megkeresni mindnek a helyét, úgy hogy ha lehet ütősen hasson. Hogy a fiatal Depardieu bámulja Sharon Stone keresztberakott combjait, és Anthony Perkins vessen félőrült tekintetet a csábítóan rövid szoknyára. Elmondva ez így nemigen hatásos, de a nézőtéren biztos és nagyszerű poén. Épp ezért ezt a mozgóképet csak vetítőben lenne szabad nézni, ahová el kell zarándokolnia a közönségnek.


Tartalom:

ANGELOPULOSZ
- Zalán Vince: Meddig tart a holnap? (Theo Angelopulosz)

AMERIKAI GÓTIKA
- Sepsi László: Edgar Allan utolsó csapdája (Poe-mozi)
- Varga Zoltán: A szörnymaszk mögött (Tim Burton monstrumai)
- Pápai Zsolt: Régi csibészek (Tim Burton: Éjsötét árnyék)

HOOVER-DOSSZIÉ
- Hahner Péter: Rend a lelke (Hoover-dosszié)
- Géczi Zoltán: A Hoover–Hollywood paktum (FBI-filmek)
- Huber Zoltán: Az ellentmondások embere (Clint Eastwood: J. Edgar)

MAMOULIAN
- Varró Attila: Művész és nyelvújító (Rouben Mamoulian – 2. rész)

MAGYAR MŰHELY
- Kelecsényi László: Mozivarázs (Pálfi György: Final Cut – Hölgyeim és Uraim!)
- Kovács Kata: Nem marad dobozban (Beszélgetés Pálfi Györggyel)
- Kornis Anna: Hozott anyagból (A Final Cut-montázs)
- Durst György: Kockára tett jövő (Magyar rövidfilmek)

FESZTIVÁL
- Buglya Zsófia: Lélekmetszetek (Graz – Diagonale)
- Baski Sándor: Csellengők (Titanic Fesztivál)

TELEVÍZIÓ
- Pintér Judit Nóra: Harc a sötétséggel (Tóth Péter Pál: Fehér kard)

MOZIPEST
- Sipos Júlia: Régi villák, modern háztartási gépek (Beszélgetés Saly Noémivel)

FILMREGÉNY
- Kolozsi László: Benne vagyunk (Jo Nesbø: Fejvadászok)
- Tüske Zsuzsanna: Véresen nagyszerű (Morten Tyldum:Fejvadászok)

KRITIKA
- Géczi Zoltán: Nem élhetek Franco tábornok nélkül (Álex de la Iglésia: Egy őrült szerelem balladája)
- Kovács Marcell: Szolgál és véd (Joss Whedon: Bosszúállók)