A film egy ortodox zsidó kántorról szól (nem összekeverendő a rabbival), aki képtelen feldolgozni felesége halálát. A rákban elhunyt asszony rémálmokban kísérti a férfit, aki nem képes szabadulni az oszló holttest megrázó képétől. Hiába a hagyományos gyászszertartás, mivel a zsidó hit szerint a lélek egy része elválaszthatatlanul a porhüvelyünkhöz kötődik, Shmuel meg van róla győződve, hogy az asszony addig nem lelhet békére, amíg a teste nem válik földé. A Saul fia után nem hathat meglepetésként, hogy Shmuel csendes gyászát Röhrig Géza milyen rendkívüli természetességgel képes érzékeltetni. Minden pillantásában benne van a hatalmas fájdalom, amit nehéz teherként cipel, majd egyre megszállottabban igyekszik tőle megszabadulni. A film legnagyobb meglepetése, hogy ebből a melankolikus felütésből hasonló természetességgel, szinte észrevétlenül csap át a groteszk határát súroló komédiába. Ezzel együtt Shmuel tragédiája, eleven fájdalma végig átérezhető és valóságos marad.
Matthew Broderick és Röhrig Géza / Fotó: ZsiFi
A férfi számára a rabbi bölcsességei sem nyújtanak megnyugvást azzal kapcsolatban, hogy mi lesz felesége testével a földben, ezért titokban, hitszegő módon a tudományhoz fordul. Kérdéseivel egy közösségi főiskolán dolgozó biológiatanárt talál meg. A buddy filmek szabályait idézve a két főszereplő homlokegyenest ellentétes világból jön, és ez legalább annyira igaz is a két színészre, akik talán éppen ezért adják ennyire ügyesen egymásnak a labdát. A Hollywoodból mostanában kissé kikopott Matthew Broderick (Háborús játékok, Meglógtam a Ferrarival, Godzilla) középkorú, elvált, szabadidejében progresszív rockot hallgató és füvező tanárként rutinosan hozza a komikus ellenpontot, az útikalauzt a világi dolgokban kevésbé járatos főszereplő mellett, a humor pedig abból is fakad, hogy a tanárnak sokkal nehezebb kimozdulnia a komfortzónájából, mint az eddig szigorúan a vallási tételek szerint élő kántornak.
A baj csak az vele, hogy Broderick figurája a racionalitás képviseletén túl elsikkad, szerethető lúzerségnél nincs benne több. Funkciója kimerül abban, hogy először kissé vonakodva, de derekát mégis beadva segítse a holttesteket egyáltalán nem kóser módon vizsgáló Shmuelt. Erre viszont igazából nincs is semmilyen személyes indíttatása, hiszen Shmuel gyakorlatilag az utcáról esik be a tantermébe, aztán lekoptathatatlannak bizonyul, egyre bizarrabb helyzetekbe rángatja bele – ő pedig legalább annyira nem érti, hogy miért segít neki folyton, mint a néző.
Noha Shmuel dilemmája pont az, hogy a lélek és a test elválaszthatatlanságának kérdését egyre kevésbé képes a hitének megfelelően kezelni, a film nem veti el a metafizikai magyarázatot sem: az ortodox közösségben előimádkozóként betöltött szerepét hanyagolja, és családjával sem kommunikál rendesen, ezért két fia azt hiszi róla, hogy egy dibuk, egy kóborló lélek költözött belé. Ez a mellékszál önmagában is szórakoztató, az pedig különösen jó poén, hogy a dibuk ősi legendáját, (és kiűzésének módját) az ultra-ortodox iskolába járó srácok valami féltve őrzött ősi tekercs helyett egy régi VHS-kazettáról ismerik meg.
A Porrá nem csak témája miatt lehet megosztó. Vizuálisan idomul a témájához, szürkés, alul világított képeit megüli az elmúlás érzete, amit a kamerakezelés viszonylagos statikussága is erősít. A rothadás képi ábrázolására csak egyszer kerül sor, bár a szuper-gyorsított felvétel egy kismalac elenyészéséről pont elég ahhoz, hogy megülje az ember gyomrát. Ezen viszont nem nehéz túltenni magunkat, mert a film szimpatikus módon beszél súlyos témákról: az elmúlástól való félelemtől, a szeretteink elvesztése okozta fájdalomról, és ezek szükségszerű elfogadásáról.
A film Amerikában méltatlanul kis hírverést és csak limitált bemutatót kapott – pedig a Tribeca Filmfesztiválon közönségdíjat nyert. Nálunk mindössze egyetlen alkalommal játszották eddig, a tavaly év végi Zsidó és Izraeli Filmfesztivál keretében. Hivatalos premierről egyelőre nincs hír, pedig igazán megérdemelne egy széleskörűbb bemutatót is, vagy legalább streaminges elérhetőséget. Az elsőfilmes Shawn Snyder tragikomédiája szórakoztató, egyben szívbemarkoló alkotás, amelyben ráadásul a költőből lett magyar színész egy rutinos hollywoodi komédiás mellett is bizonyít.
