Oszlik például a balladai homály a film egyik érdekes talánya körül: hogy Saul „fia” valóban a vér szerinti gyermeke-e. A legtöbb kritika - helyesen - nyitottként értelmezi a kérdést, de e sorok írója látott már olyat is, ami vér szerinti leszármazást emleget, és olyat is, ami evidensnek vette, hogy a rokonság legfeljebb szimbolikus. Az utóbbi változat a művészibb és drámaibb: hogy pont Saul édes fia éljen túl csodával határos módon egy elgázosítást, és ezek után még keresztezzék is egymást útjaik, az elég irreális ahhoz, hogy elvonja a figyelmet a főhős pszichés állapotáról, egyben a Sonderkommandósokról, akikről a film tulajdonképpen szól.
Nem sokkal azután, hogy Saul felfigyelt a gázosítást néhány perc erejéig túlélő fiúra, társai - parancsra - értéktárgyakat keresve kutatják át a megölt deportáltak ruháit, Saul azonban igazolványokat nézeget. Talán nem minden néző figyelt fel rá, hogy a főhőst ebben a jelenetben a fiú identitása érdekli. Bár a szimbolikus apa-fiú kapcsolat teóriáját inkább erősíti, ez még mindig nem válaszolja meg egyértelműen a kérdést, mivel az is lehetséges, hogy egy vadidegen fiúról akart megtudni valamit, s az is, hogy fia azonosságáról szeretett volna megbizonyosodni. Annyit mindenesetre elárul ez a szcéna, hogy Saul józanon gondolkodik, információt gyűjt, pedig a film elején az alkotók is „zombinak” és „robotnak” nevezték az audiokommentárban, Sonderkommandós társai pedig okkal tartják őrültnek, amiért a szökési terveiket kockáztatva akar zsidó temetést rendezni a fiúnak.
Mindebből is látszik, mennyire minimalista, alulrendezett film a Saul fia. Az audiokommentárból is kiderült, hogy nagyon tudatos, alaposan kigondolt a jelenetezése, Nemes Jeles vizuális stíluseszközeinek mindig meghatározott és fontos célja van. A direktor elmondta például, hogy a film elején a főcímet szándékosan oda tették, ahol Saul és a fia közös története beindul. A főcímet tehát a forgatókönyv első és legfontosabb fordulópontjához igazították: a „Saul fia” felirat közvetlenül azelőtt jelenik meg fekete háttér előtt és zárja az 5-6 perces, vágás nélküli nyitójelenetet, hogy a főhős megtalálná a „fiát”. A szokatlanul későn érkező főcím előtt csak a Sonderkommandósok szokásos és borzalmas napi rutinját végezte: deportáltakat terelt a gázkamrába, mint egy „robot”, a fiú csodával határos (mégoly hiábavaló) ellenállása a gázzal szemben viszont felébresztette „zombi” létéből. A cím kommentálja a film bonyodalmát, mintha csak a „plot point” (fordulópont, bonyodalom) munkacíme lett volna a forgatókönyv fejlesztése közben.
Ami a film dramaturgiáját illeti, Nemes Jeles és alkotótársai hangsúlyozták, hogy a film fináléban feltűnő kisfiút csak Saul látja a faházból a nyitott ajtón keresztül, a többi fedél alá húzódott szökevény nem. Hozzáteszem, ennek az a jelentősége, hogy így már szimbolikus jelentést nyer az angyali fiú feltűnése, hisz Saul nem sokkal korábban veszítette el a fiaként emlegetett holttestet menekülés közben. Röhrig Géza ekkor először és utoljára mosolyodik el a filmben, a vigyor nagyon lassan terül szét az arcán, amivel az alkotók szerint az élettől búcsúzik, miközben szökevény társai még azt hiszik, megmenekültek.
Nem csak a címszereplő kívülálló, de a forgatáson Röhrig is ilyen helyzetben volt: a három alkotó szerint a szándékoltan multikulturális színészgárda tagjai remekül megértették egymást, csak a főszereplő maradt elszigetelt, ami az alakításában segítette. A finálé alatt, a kisfiú felbukkanásakor a Nemes Jeles és alkotótársai a Jöjj és lásd! című filmet emlegették, amit a Filmhu is a Saul fia szellemi elődjeként elemzett. Elem Klimov mozija köztudottan a Saul fia referenciafilmje, de ez a konkrét hommage talán keveseknek tűnt fel: az 1985-ös alkotás főhőse egy babaarcú tinédzser, aki egy népirtás kellős közepébe csöppen. Ez történik a helyi gyerekkel is a Saul fiában.
A dramaturgia és a képi világ kéz a kézben jártak, ez derül ki abból, amit az alkotók a film kameramunkájáról és vágásáról elmondtak. Kiemelték, hogy a nyitójelenettől kezdve ugyanazt a Röhrig arcára vagy tarkójára fókuszált kameramunkát használták, viszont miután a film végén Saul menekülés közben elveszíti a küldetése célját jelentő holttestet, az őt követő snittet tágabb, közeli helyett inkább félközeli beállításban vették fel. Saul küldetése kudarcot vallott, és ahogy ő sem koncentrál már semmire, a kamera sem közelít rá annyira. A film kódájában pedig végleg magára hagyja őt a kamera, és tovább lép, ami pedig párhuzamba állítható azzal, amilyen sors végül Saulra és társaira vár.
Nemes Jeles és alkotótársai azt is elárulták, mikor döntöttek úgy, hogy vágnak, egy-egy nézőpont-beállítással szakítva meg a Sault követő hosszú felvételeket. Máskülönben szinte csak akkor vágtak, ha a tekercs-csere miatt muszáj volt. Nézőpontra vágnak viszont, amikor Saul először meglátja a „fiát”, és amikor utoljára. Az első nézőpont-beállítást tehát akkor látjuk, amikor a címszereplő felfigyel az elgázosítást pár perccel túlélő fiúra (aki kvázi vonzza a tekintetét), az utolsót pedig akkor, amikor a folyóban kicsúszik a kezei közül a holttest, és tovalebeg tőle, majd elsüllyed. Tehát még a vágások is a cselekmény fordulópontjaihoz illeszkednek.
A filmben egyetlen olyan nézőpont-beállítás található, ami nem Saul látószögét rekonstruálja: az auschwitz-i tekercsekként híressé vált fotósorozat készítését felvázoló jelenet a fénykép készítőjének POV-ját (point of view, nézőpont-beállítás) mutatja meg. Az alkotók elárulták azt is, hogy a fókuszt is nagyon takarékosan használták: a Saul arcára koncentráló kamera akkor élesített a háttérben történő eseményekre, amikor a főszereplő is felfigyelt valamire, legyen az párbeszéd vagy cselekvés. A kameramunka Saul fejébe zárja a nézőt, a lelkiállapotát fejezi ki. A főhős kvázi „be van szűkülve”, ebből zökken ki a vágásokkal és a végén a tágabb beállítással.
Kifejezetten jól sikerült audiokommentárról van szó, pedig ez a DVD extra igazi zsákbamacska szokott lenni, fenomenális éppúgy lehet, mint végighallgatásra teljesen alkalmatlan. Akad rendező, aki olyan mély önanalízist tár a hallgató elé, ami alapján egy filmszakos szakdolgozat meg lehet írni, viszont ha például egy egész alkotócsapat ül a film előtt, akkor gyakran egymással kezdenek cseverészni arról, mi történt velük, mióta nem látták egymást. Ezzel szemben a Saul fia audiokommentárja alapján is lerí az alkotókról, hogy mennyire szenvedélyük, szívügyük volt ez a film, és hogy mennyire elhivatott művészek.
Fotó: Laokoon Filmgroup
