Hatalmas a bizonytalanság a filmesek és forgalmazók részéről, senki nem tud biztos premierdátumot mondani. A járványhelyzettől és a mozik elhúzódó zárvatartásától függően, a felsorolt filmek közül alighanem több is 2022-re csúszhat át. Mi, és persze és az alkotók is azt reméljük, hogy a felsorolt filmekből minél többet idén láthatunk majd a moziban.

 

A FELESÉGEM TÖRTÉNETE (r.: Enyedi Ildikó)

Miről szól? Füst Milán 1942-es irodalmi Nobel-díjra felterjesztett regényének adaptációja. Főhőse Störr Jakab hajóskapitány (Gijs Naber), aki miután meglátja, azonnal feleségül kéri a bájos és frivol Lizzyt (Léa Seydoux). Kapcsolatuk a francia lánnyal a meghitt boldogság és gyötrelem között ingadozik, a féltékenység egyre inkább a hatalmába keríti a férfit. A történet a férfiak és nők kapcsolatának feloldhatatlan ellentmondásait járja körbe. A három országban forgatott film fontos szereplője még a francia Louis Garrel, a nemzetközi színészek mellett feltűnik Funtek Sándor, Rujder Vivien és Hajduk Károly is.

Miért várjuk? Vannak azok az alkotók, akik konkrétan bármiről forgatnának filmet, a világ végére is elmennénk, hogy minél hamarabb láthassuk. Közéjük tartozik Enyedi Ildikó is, aki a Testről és lélekről sikere után vághatott bele ebbe a régóta dédelgetett szerelem projektjébe. Alig várjuk, hogy Rév Marcell képein, Flesch Andrea ruháiban és Láng Imola díszletében tündököljön ez a csodálatos nemzetközi színészgárda, és bízunk benne, hogy a film egy hozzá méltó rangos A-kategóriás filmfesztiválon tud majd bemutatkozni, mielőtt itthon a mozikba kerül.

Hol tart a munka? A film az utómunka utolsó szakaszában van, és 2021 tavaszán fog elkészülni. Reményeik szerint a világpremiert egy A-kategóriás filmfesztiválon tartják majd.

 

SZIA, ÉLETEM! (r.: Rohonyi Gábor, Vékes Csaba)

Miről szól? Egy ihlethiányos bestselleríró (Thuróczy Szabolcs) mindennapjait felborítja, amikor nyakába szakad eddig soha nem látott kisfia (Pásztor Várady Mór). A gondtalan legényéletet élő férfinak hirtelen egy hétéves gyerekről kell gondoskodnia, ráadásul a kisfiú élénk képzeletében egy fantáziavilág is megelevenedik.

Miért várjuk? Az alkotók ajánlása szerint az érzelmes vígjáték mindenkinek szól, aki megpróbált már valaha akár csak két percet is saját magára fordítva eltölteni kisgyerekkel egy légtérben. Az egoista író világa és az ártatlan gyermeki lélek találkozása humoros és meglepő helyzeteket ígér. Ezekből már ízelítőt kaptunk a forgatáson, ahol éppen az író vendége, egy bőrszerkós call girl (Kovács Patrícia) olvasott fel esti mesét a kisfiúnak.

Hol tart a munka? Már a vágás vége felé járnak, most kezd dolgozni a zeneszerző és a VFX-csapat. Ha rajtuk múlik és a járvány helyzet nem akadályozza őket ebben, augusztusban kerül a mozikba - árulta el Vékes Csaba.

 

LARRY (r.: Bernáth Szilárd)

Miről szól? A 22 éves, pásztorként dolgozó Ádám (Vilmányi Benett) súlyos dadogása miatt a társadalomtól elszigetelve él Borsodban. Egy nap rájön, ha kirobbanó dühvel rappel, a dadogás megszűnik. Óriási sikert ér el a YouTube-on Larry néven, a bénító beszédzavar azonban ismét előjön, amikor emberek előtt kell fellépnie. Ahhoz, hogy fel tudjon nőni online alteregójához, Ádámnak át kell törnie belső gátját és ki kell állnia apjával szemben.

Miért várjuk? Bernáth Szilárd egy nagyszerű uzsorás thrillerrel (Fizetős nap) írta fel a nevét a pályakezdő reménységek közé, és most első nagyjátékfilmjével törhet még nagyobb magasságokba. Ebben segítségére van a magyar film jolly jokere, Thuróczy Szabolcs és a rendkívüli alakításokat halmozó Vilmányi Benett. Lázadó energiákat várunk, korunk hősét, aki leordítja a fejünket a színpadról, és azt, hogy szerkesztőségünk egyik tagja még inkább büszke legyen arra, hogy borsodi kötődésű.

Hol tart a munka? Október óta vágják, benne vannak a folyamat közepén, tavasszal pótforgatnak, nyáron lesznek készen a filmmel. A járványhelyzet miatt megeshet, hogy csúszik az idei bemutató. / fotó: Bognár Péter

 

NAGYKARÁCSONY (r.: Tiszeker Dániel)

Miről szól? Arnold egy nagyon hősies és romantikus tűzoltó, aki egy kosaras kocsiban felemelkedve akarja megkérni a barátnője kezét. A lánykérés azonban balul sül el, ráadásul még tériszonya is lesz. Arnold élete egyik pillanatról a másikra összeomlik, majd egy hosszú és küzdelmes utat jár végig, amelynek a végén megcsillan annak a lehetősége, hogy ismét higgyen a szerelemben, a karácsonyban, és még a munkáját is visszaszerezze.

Miért várjuk? Megvannak a bevált filmjeink, amelyeket karácsonykor mindig előveszünk, magyar azonban nem igazán akad köztük. Ezt a fájó hiányt készül eltüntetni Tiszeker Dániel, aki egy tehetséges fiatal színészekkel teli, jó értelemben vett hatásvadász, humoros és érzelmes karácsonyi filmet ígér. Szuper érzés lenne jövő télen már egy olyan filmmel készülni az ünnepekre, amely a miénk: magunkra ismerhetünk és saját karácsonyi szokásainkat láthatjuk viszont. A rendező előző filmje, a #Sohavégetnemérős alapján még jól is fogunk szórakozni közben.

Hol tart a munka? December 29-én kezdték el a 41 napos, március közepéig tartó forgatást. Mindenképpen idén, a karácsonyi moziszezonra időzítve tervezik kihozni a filmet.

 

HOTEL BALATON (r.: Pálfi György)

Miről szól? Egy építész a gyerekével és a szeretőjével egy balatoni hotelbe érkezik wellness-hétvégére. Egy baleset azonban mindent megváltoztat, a hotel feldühödött tulajdonosa lezárja az épületet, azt senki nem hagyhatja el, egyedül a Gera Marina által játszott hősnő mer vele szembeszállni. Pálfi György egy foglyul ejtett társadalomról készített zsánerfilmet.

Miért várjuk? Mondj egy jó magyar akciófilmet. Ugye, hogy szinte lehetetlen? Reményeink szerint szűk egy év múlva a Hotel Balatonnal válaszolhatunk erre a kérdésre. Már most bizsergető érzés belegondolni, hogy Gera Marina hotelfolyosókon verekedve fog odacsapni a hatalomnak. A műfaji jelleget erősíti, hogy Anger Zsolt játssza a gonosz hotelvezetőt, jobbkezét pedig Sörös Sándor, aki többek között Az utolsó cserkészben szinkronizálta Bruce Willist. Kolozsi László forgatókönyvíró olyan egyenes vonalvezetésű, klasszikus amerikai akciófilmekből inspirálódott, mint a Die Hard vagy a Szökevény.

Hol tart a munka? Ha ez könyv lenne, és a 19. században élnénk, mondhatnánk, hogy még nem száradt meg a tinta, amivel írták – január 11-én fejezték be a forgatást. Közönségfilmnek szánják, az év második felében szeretnék mozikba küldeni. A cím még változhat.


JÁMBOR SZÖRNYETEG (r.: Csuja László, Nemes Anna)

Miről szól? Egy elveszett, önmagát nem találó lány, a testépítő Edina a film főszereplője, akinek az edzője (Turós György) egyben az élettársa is, és akinek a sok sport az egészsége rovására megy. Hirtelen belép az életébe egy férfi, és az ő segítségével szeretné megtalálni a boldogságot. Sportfilm és melodráma, amely egy szerelmi háromszög tragikus történetét meséli el.

Miért várjuk? Csuja Lászlóék szokatlan célt tűztek maguk elé, azt szeretnék, hogy a nézők testi tapasztalatokon keresztül éljék át Edina érzelmi állapotait. Ahogy nő majd a feszültség a szerelmi háromszögben, úgy fog romlani a testi állapota, reményeik szerint ez a nézőt is meg fogja dolgoztatni, és leizzadva jön majd ki a moziból. A főhőst Csonka Eszter testépítő-világbajnok játssza el, fontos szerepekben láthatjuk majd Krisztik Csabát és Kerekes Évát.

Hol tart a munka? A film magyar-német koprodukcióban készül, eddig a ¾-ét forgatták le, és január végén folytatják a munkát. „Szerintem nincs ma olyan producer vagy forgalmazó széles e világon, aki szerzői film esetében premieridőpontot tud jósolni, hiszen a remélt felvezető fesztiválok sorsa ugyancsak teljesen bizonytalan” - foglalta össze 2021-et filmes szempontból Muhi András producer. / fotó: Baski Sándor

 

MINDÖRÖKKÉ (r.: Pálfi György)

Miről szól? Egy háború után járunk, lelőtt repülő hever a település szomszédságában, cserekereskedelemmel tartják el magukat a lakók, nincs villany, a kocsmában gyűlnek össze az emberek. A vidéki Magyarországon játszódó posztapokaliptikus történet középpontjában egy szerelmi háromszög áll, a három főszereplőt Polgár Tamás, Ubrankovics Júlia és Menszátor-Héresz Attila alakítja. A Mindörökkét Tar Sándor A mi utcánk című kötetének El, valahová című novellája ihlette.

Miért várjuk? Az összeállításban szereplő filmek közül erre várunk a legrégebben. 2015-ben már arról szóltak a hírek, hogy a Mindörökké leforgott, az utómunka van még hátra. Örülünk, hogy Pálfi nem engedte el – a Toldi elutasítása után fogott bele ebbe a minimális költségvetésű produkcióba -, visszatért hozzá, így idén megnézhetjük, milyen az, ha a Tar Sándor nyomorgó, alkoholista vidéki miliőjéhez törvényenkívüli állapotot és fegyverropogást adunk hozzá.

Hol tart a munka? Tavaly leforgattak pár hiányzó jelenetet, és elkészültek az utómunkával. Fesztiválpremiert terveznek, jelenleg a Berlinale válaszára várnak. A magyar mozikban a fesztiválszereplések után szeretnék bemutatni.

 

VESZÉLYES LEHET A FAGYI (r.: Szilágyi Fanni)

Miről szól? Éva és Adél egypetéjű ikerpár, egyikük dúsgazdag, de unatkozó feleség, másikuk egy szerény körülmények között élő radiológus. Mindketten megkeseredettek, egy darukezelőként dolgozó férfi zökkenti ki őket a megrekedt élethelyzetükből. Két különböző szemszögből elmesélt, felemelő történet egy egymástól elhidegült testvérpár egymásra találásáról.

Miért várjuk? Stork Natasát itthon és külföldön egyaránt ünneplik a Felkészülésben nyújtott alakítása miatt. Ez bizonyára csak fokozódni fog a Veszélyes lehet a fagyi debütálásával, mivel egy ritkán látható bravúrt hajt végre benne. Igazából négy különböző szerepet játszik el: Adélt, Évát, és azt is, ahogy az egyik testvér a másikat látja. Natasa amúgy jó kezekben van, Szilágyi Fanni remélhetőleg első nagyjátékfilmjébe is átmentette rövidfilmjeit emlékezetessé tévő mágikus világlátását.

Hol tart a munka? „A picture lock előtt vagyunk egy lehelettel, tehát még vágunk egy picit” - mondta el a rendező. Ez után kezdődik el igazából a vfx, a hang utómunka és a fényelés. A tervek szerint nyáron lesz kész a film. Eredetileg 2021-ben akarták bemutatni, de lehet, hogy csúszni fog.

 

TERMÉSZETES FÉNY (r.: Nagy Dénes)

Miről szól? A Természetes fény a 2. világháború idején, a megszállt Szovjetunió területén játszódik, egy kiismerhetetlen, mocsaras erdőségben. A történet egy magyar honvéd gyalogos egységet követ, amely a vidéket járva, eldugott orosz falvakban szovjet partizánokat keres. Mindezt Semetka István alhadnagy szemszögén keresztül látjuk, aki parancsnokának váratlan halála miatt súlyos terhet kap a vállára.

Miért várjuk? Nagy Dénesről a 2013-as Lágy eső című rövidfilmje óta tudjuk, hogy nagy dolgokra hivatott. Nyolc hosszú évnek kellett eltelnie, de végre itt van a kanyarban nagyjátékfilmes bemutatkozása, amit reményeink szerint nem csak a tematikai hasonlósága, hanem a minősége folytán is Elem Klimov háborús alapvetéséhez, a Jöjj és lásd!-hoz hasonlíthatunk majd. A film Závada Pál azonos című regénye alapján készült.

Hol tart a munka? A filmet tavaly év végén befejezték, jelenleg a promóciós anyagokon (filmplakát, trailer) dolgoznak. A nemzetközi forgalmazó (Luxbox) elkezdte nevezni a filmet nemzetközi fesztiválokra, a visszajelzések függvényében tűzik majd ki a nemzetközi premier dátumát és ahhoz – meg persze a vírushelyzethez - igazítják a hazai mozi bemutatót.

 

ÁTJÁRÓHÁZ (r.: Madarász Isti)

Miről szól? Egy sorsszerű találkozás után – biciklivel ütközik össze Ági és Krisztián – a srác randevúra hívja a lányt. Ági azonban meghal, átkerül az átjáróházba, ahol a halottaknak 28 napjuk van arra, hogy könnyítsenek a lelkükön. Krisztián (Bárnai Péter) éjjeli őrként dolgozik ott, és mint a népmesékben, három próbát kell kiállnia a szerelmeseknek, hogy a halált legyőzve együtt lehessenek. Ebben leginkább a Boncmestert játszó Kulka János fogja megnehezíteni a dolgukat, ő az, aki a holt lelkek végzetét okozza.

Miért várjuk? Ez a film fog mozisztárt csinálni Rujder Vivienből. Hogy mire alapozzuk ezt? Egyrészt tisztában vagyunk a színésznő kivételes tehetségével, másrészt láttuk a forgatáson, ahogy akcióhősökhöz méltó módon esett-kelt egy 360 fokban elforgatható illemhelyiségben, harmadrészt pedig bízunk Madarász Isti széles közönséget megcélzó, a látványt és az érzelmi mélységet egyaránt fontosnak tartó rendezői hitvallásában. A női főszereplő ugyan már a hatodik percben meghal az Átjáróházban, ennek ellenére ez egy könnyed és szórakoztató, egyedi látványvilágú szerelmes fantasy lesz.

Hol tart a munka? A film utómunkálatai folynak. Madarász Isti a film vágásán dolgozik, ezzel párhuzamosan készülnek a film trükkjei a Focus Foxnál.

 

VÉDELEM ALATT (r.: Schwechtje Mihály)

Miről szól? Toszecky Renáta szociális munkás egy Baptista Szeretetszolgálat által működtetett védett házat vezet Magyarországon. Prostitúcióra kényszerített, emberkereskedelem áldozatául esett nők kerülnek ide, akiknek az életét a szociális munkások megpróbálják új mederbe terelni. A film Renáta napi munkáját követi figyelemmel, ahogyan három bántalmazott nővel dolgozik.

Miért várjuk? A Védelem alatt egy hőstörténet, a hőse pedig Renáta, aki fáradtságot nem ismerve, pótanyaként van ott a prostitúciót maguk mögött hagyó nők mellett, és humorral, türelemmel, empátiával – mindig amire éppen szükség van – próbálja őket önállóságra és felelősségvállalásra nevelni. Miatta mindenképpen érdemes megnézni ezt a dokut, egy újabb példaképpel gazdagodhatunk.

Hol tart a munka? Tavaly ősszel debütált a Verzió Filmfesztiválon, ha a pandémia engedi, idén tavasszal küldik mozikba, illetve online bemutatót is terveznek. / A kép forrása: Kino Alfa Kft.

 

ELTÖRÖLNI FRANKOT (r.: Fabricius Gábor)

Miről szól? 1983, a vasfüggöny mögött. Frank (Fuchs Benjámin ‘FILO’) egy underground zenekar karizmatikus frontembere, aki képtelen beilleszkedni a szocialista rendszer orwelli csendjébe. Addig feszíti a húrt, amíg politikai pszichiátriára nem kerül, és megpróbálják őt elhallgattatni. A főszerepet alakító FILO a trap zenei szcéna egyik ismert alakja, a további szerepekben Waskovics Andrea, Blénesi Kincső, Lénárt István, Gerlóczy Zsigmond, Peer Krisztián, Frenák Pál.

Miért várjuk? A 80-as évek budapesti undergroundja és egy politikai pszichiátria dermesztő valósága – ennyi infó bőven elég ahhoz, hogy felcsigázzon minket Fabricius Gábor első nagyjátékfilmje. Minden adott hozzá, hogy az Eltörölni Frankot egy mély és látványos (az operatőr Dobos Tamás) dráma legyen, ami ráadásul a keleti blokk zenetörténetének egyik, ha nem a legizgalmasabb időszakában játszódik. Koszos punkzenét, autentikus szereplőket, a korszak rendszerkritikáját és feszültséget remélünk tőle.

Hol tart a munka? A forgatási munkálatok befejeződtek, jelenleg a vágás és hangutómunka folyik. A 16mm-es nyersanyagra készülő film fényelési munkái február folyamán befejeződnek. A képen Fabricius Gábor és Blénesi Kincső látható. / fotó: Kotschy Gábor, Orbital Strangers


DÍVÁK (r.: Kőrösi Máté)

Miről szól? Szani, Tina és Emese, vagyis a “Dívák”, három húszéves lány, akik leginkább sminkről, ruhákról és Facebookról szeretnek beszélgetni, pedig a felszín mögött mindhárman keményen küzdenek. Lezárva a problémás múltjukat, azért hajtanak, hogy mindannyiuknak sikerüljön végre leérettségizni. Ebbe a felkészülési folyamatba kapcsolódik be a film rendezője, aki ezzel párhuzamosan szintén a felnőtté válás küszöbén áll.

Miért várjuk? Rendszeresen elmegyünk az SZFE MA DOK osztályában végző diákok vetítéseire (reméljük lesz még rá valaha lehetőség), mert nagyon izgalmas elsők között látni, hogy mivel foglalkoznak, milyen témák érdeklik a jövő dokumentumfilmeseit. A Dívák is egy rövid diplomamunkának készült, ami aztán a téma gazdagsága, a karakteres lányok és az HBO-nak köszönhetően egészestés filmmé nőtte ki magát. Egy jó felnövéstörténetre sose mondunk nemet, és kíváncsian várjuk mit hoz magával, hogy Máté a saját dilemmáit is beleszőtte a három lány történetébe.

Hol tart a munka? A film elkészült és jelenleg fesztiválok visszajelzését várják. Hazai premierje szeptemberben lesz az HBO műsorán.

 

KATINKA (r.: Pálinkás Norbert)

Miről szól? A dokumentumfilm nyomon követi Hosszú Katinka felkészülését a 2021-es a tokiói olimpiai játékokra, visszaemlékezéseken keresztül pedig a világbajnok úszónő életútját is bemutatja.

Miért várjuk? Egyszerre portré- és sportfilm, így a világklasszis magyar sportoló mindennapjait és karrierjét a lehető legközelebbről ismerhetjük meg belőle. Az eddigi legnagyobb költségvetésből készülő hazai dokumentumfilm páratlan élményt ígér: a kameracsapat csúcskategóriás eszközökkel kíséri el a medencébe Katinkát, így olyan látványos úszójelenetekre és vízalatti felvételekre számíthatunk.

Hol tart a munka? Lajos Tamás producer elmondta: „A forgatás már egy éve folyik rendületlen, a stáb munkáját a koronavírus járvány kétségkívül nagyon megnehezítette, de nem akadályozta meg. Az alkotók, a nehézségek dacára, folyamatosan nyomon követik Hosszú Katinka sport- és magánéletét: felkészülését a tokiói olimpiai játékokra szintúgy filmre veszik, mint például a családi karácsonyt. Eredetileg is az olimpiát követő karácsonykor szerettük volna bemutatni, ezt most is így tervezzük: 2021. decemberében lesz a film premierje a magyar mozikban.

 

A HORROR FILOZÓFIÁJA (r.: Lichter Péter, Máté Bori)

Miről szól? Noël Carrol azonos című kötetén alapszik, amely a horror műfaji sajátosságait elemzi. Az experimentális „filmelméleti szimfónia” found footage felvételek manipulálásával és roncsolásával jött létre, többek között a Rémálom az Elm utcában 2. képkockáinak újrahasznosításával.

Miért várjuk? Akinek volt szerencséje The Rub című Hamlet-adaptációjukhoz, már megtapasztalhatta az elképesztően stimuláló hatást, amivel az alkotópáros kísérleti munkái ostromolják az érzékszerveket. Új filmjük még az eddigieknél is kevésbé konvencionálisabb élmény, amit vétek kihagyni: Carroll műfaji elmélkedésének lényegét pusztán színekkel, zenével, hanghatásokkal és film anyagával való izgalmas játszadozással érzékelteti.

Hol tart a munka? Tavaly rövid ideig elérhető volt online és több nemzetközi fesztiválon (goEast, Torino, Cottbus) is megfordult. Hagyományos forgalmazásba nem kerül, de az alkotók tervei szerint közönségtalálkozókkal egybekötött vetítéseken lesz idén látható.

 

A KARANTÉN ZÓNA (r.: Zsótér Indi Dániel)

Miről szól? A közösségi finanszírozásból készült szkeccsfilm első felvonásában (összesen öt fog készülni) egy magányos, idős hölgy (Pásztor Erzsi) lakásába egy telefonos bejelentés után két önkormányzati alkalmazott érkezik (Sütő Ildikó és Ferencz Attila), akik nem is sejtik, hogy életük legkülönösebb küldetésére érkeznek.

Miért várjuk? A járvány egyik pozitív velejárója, hogy a bezártság és a meghatványozott idő rengeteg filmesből szabadított fel kreatív energiákat, és megszületett a ‘karanténfilm’ műfaja. Zsótér Indi szkeccsfilmje is ezt a külön, mégis közösen átélt karantén-létet dolgozza fel, ami már önmagában egy új és abszurd időszak volt mindannyiunk életében (talán még nincs is vége), és kíváncsian várjuk, a Karantén Zóna csapata meddig és milyen eszközökkel tudja feljebb csavarni ezt az abszurditást.

Hol tart a munka? A Karantén Zóna öt epizódjából négy készült el eddig, az ötödiket hamarosan forgatják, jelenleg a többi rész utómunkája zajlik. Az alkotók 2021-es bemutatót terveznek.

Még több magyar filmet akarsz? Olvasd el az összeállításunk első és második részét!

Melyik filmet várod a legjobban?
3000 számozott darab
A béke követei
A feleségem története
A horror filozófiája
A játszma
A karantén zóna
A legjobb dolgokon bőgni kell
Anyáim története
Átjáróház
Az unoka
Becsúszó szerelem
Dívák
Éden
El a kezemmel a papámtól!
Eltörölni Frankot
Eszter
Hasadék
Hatalom
Hét kis véletlen
Hotel Balaton
Így vagy tökéletes
Jámbor szörnyeteg
Katinka
Kilakoltatás
Külön falka
Larry
Legjobb tudomásom szerint
Mentés másképp
Mesék a zárkából
Mindörökké
Nagykarácsony
Post mortem
Spirál
Szent Ignác útja
Szia, Életem!
Természetes fény
Tobi színei
Toxikoma
Űrpiknik
Vadlovak
Védelem alatt
Veszélyes lehet a fagyi

 

címlapkép: Gera Marina a Hotel Balaton című filmben