Alulról szerveződés, vezető, hierarchia, egység, egyenruha, szimbólumok, szóróanyagok, technikai eszközök, ellenség, az erőszak spirálja, ami a megfélemlített reakciójára és a hatalom érzetére még tovább gyűrűzik, de mindenekelőtt egy bázis, ahogy a történet egyik főszereplője fogalmaz. Nagyjából ezek az elemek kellenek a radikalizációhoz. Az akadémikusoktól a művészekig sokan nyúlnak ehhez az egyszerűnek tűnő képlethez, hogy saját eszközeikkel magyarázzanak, érzékeltessenek, elgondolkodtassanak. Azonban a látszólag hálás témának rengeteg buktatója van, bármilyen eszköztárral is közelítsünk hozzá. Patikamérlegen kimért objektivitás, izzadságszagú pc-ség, hatásvadászatba hajló ellenszenvkeltés, vagy éppen a megfelelő mértékű távolságtartás hiánya a tér-és idő horizonton, a közönség egy az egyben bevonása és sokkolása a jelen valóságával. Sokszor szembesülök ezekkel, amikor a “szélsőjobb” jelenséggel foglalkozó művet olvasok, vagy nézek. Félve ültem be a Veszettek című filmre is. Féltem attól, hogy egyértelműen az arcomba kapom majd a képlet összetevőit és a megoldás kínosan egyszerű lesz. Pozitívan kellett csalódnom., Színházban ilyen élményt ugyanebben a témában az Újvilág című előadás nyújt a Jurányiban[1], magyar filmben ezt a fajta ábrázolásmódot még nem tapasztaltam.
A Veszettek című film úgy szól a jelenről, hogy mégis távolabbra tudja helyezni a történetet térben és időben, nincs az embernek az az érzése, hogy erőszakosan próbálják beletolni őt a “drámai valóságba”. Mégis, a főszereplőin kívüli világ sok szempontból beszűrődik a történetbe, szerves részét képezi annak. Ellentétben mondjuk a lerágott csontként citált Die Welle című filmmel, ahol szinte laboratóriumi körülmények között láthatjuk a radikalizáció lépéseit, itt a kőkemény magyar valóságba csöppenünk bele az első filmkockától kezdve: a szürke, betondzsungeles, cigánytelepes, korrupt önkormányzatos kisvárosba. A város, a környezet, a többség-kisebbség viszonya oda-vissza hatásokkal kapcsolódik a központi történethez, előbbi csak utóbbival értelmezhető. Kell a nyomor, kell a kilátástalanság, a kisstílű bűnözés, korrupt polgármester asszony és kell a média is, ami torzít, rasszista és megalkuvó. Kell az ellenség is, aki az elején csak kedvesen széntablettaként, később telepiként, majd élősködőként van megnevezve. A cigányság azonban nem csak mint áldozat, sajnálatra, feloldozó hatású krokodilkönnyekre okot adó “hátrányos helyzetű” csoport jelenik meg (hogy persze a domináns rasszista ábrázolásmódról ne is beszéljünk), hanem mint élő, gondolkodó, érző és sokféleségében létező csoport, amelynek tagjai reakcióban és interakcióban állnak a többi kémiai elemmel és ezáltal a létrehozott vegyület valóban életre kel. A cigányság heterogén csoportként való reprezentációja nagyon ritkán jelenik meg a hazai média -és filmiparban, a film ebben is újat hoz.
A „Veszettek”-ben a kis csoport radikalizációja fokozatosan megy végbe, észrevétlenül szöknek a szemünk elé a szükséges kellékek, kivár, nem azt kapjuk már az első perctől fogva, amire számítunk. Szimpatikus fiúkat látunk a film első felében, akikről a legkevésbé sem gondolnánk, hogy később gyilkolni is képesek lesznek. Megengedi számunkra az alkotó, hogy úgy interpretáljuk a látottakat, hogy a szereplők belesodródnak a spirálba, úgy, hogy közben észre sem veszik. Ugyanakkor azt is láttatja, hogy több ponton is döntéseket kell hozniuk, és meghozott döntéseik alól a sanyarú körülmények sem mentik fel őket. A sodródás és a döntések egyidejű bemutatása lehetővé teszi, hogy komplex módon megértsük az útjukat, egy ideig még empatizáljunk is velük. Ugyanakkor a történések előrehaladtával eltávolodunk tőlük, ellenszenvessé válnak a szemünkben. Ahogy a képlet épül fel, egyre nehezebb a visszaút, a kilépés, más döntés meghozatala. A film arról az alulbecsült témáról is szól, hogy a spirálba nemcsak a bekerülés, hanem az abból való kiút is veszélyes lehet, sokszor csak futva lehet elmenekülni, ha egyáltalán lehetséges. A filmben nem kapunk egyértelmű választ erre.
Szerző: Félix Anikó
[1] A darabról itt lehet bővebben tájékozódni: http://juranyihaz.hu/ujvilag/ Az előadást egy középiskolás osztályoknak szóló drámapedagógiai foglalkozás követ. A tervek szerint a jövőben erre egy tágabb deradikalizációs oktatási projekt fog épülni, amelynek kidolgozásában a cikk szerzője is részt vesz.
