A Cabana Vali misztikus története szerint valamikor a közeljövőben a Közép- és Kelet-Európai országok két nagyhatalmi befolyás alá rendeződtek. Magyarország az Orosz Föderáció, míg Románia a NATO katonai támogatását élvezi. Az örökbefogadott Szimi (Blénesi Kincső) nevelőapja után egy lakást örököl, amit tüstént pénzzé tesz, miután a búcsúlevélből kiderül számára, hogy van valahol Erdélyben egy ikertestvére. Szimi így nevelőapja öreg autójával és egy hátizsáknyi készpénzzel indul útnak, hogy felkutassa sosem látott testvérét és neki ajándékozza az öröksége felét.
Riba Gergely rendező, forgatókönyvíró és zenész 2021 és 2023 között járt Koltai Lajos rendező osztályába a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az elmúlt években több kisfilmet is készített (Az utolsó éjjel, Szégyenfolt), és olyan produkciókban dolgozott, mint a Hunyadi és a Holdlovag című Marvel-sorozat. Gergely a Cabana Vali készítéséről mesélt nekünk, a kisfilm a cikk alján látható.
Kép a Cabana Vali című rövidfilmből
Honnan érkezett a film alapötlete?
2018-ban részt vettem a Filmtett Workshopon Erdélyben, itt fogant meg a film alapötlete. Többek közt Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsi mentorálásával dolgoztunk kisfilmeken. A workshopon ismerkedtem meg a film későbbi főszereplőivel, Blénesi Kincsővel és Poroszlay Kristóffal is, akik velem együtt a színész csoport tagjai voltak.
Orsi és Szabi klasszikus színészgyakorlatokat csináltak velünk és a rendezőkkel. A színészeket leültették, és a rendező csoport tagjainak tulajdonságokat és történeteket kellett ránk „aggatni". Poroszlay és én klasszikus rosszfiús karaktereket kaptunk, Kincső pedig leginkább az ártatlan, angyali árvát. Egyik este Olasz Renátó, aki a rendezői csoportban volt, feldobott egy ötletet: kéne csinálni egy filmet, amiben Kincső eltéved Erdélyben, és két sötét alak rabul ejti őt. „Ezek lennétek te meg a Poroszlay.” - mondta. „Marha jó” - mondtam erre én. „Csináljuk meg!” - Aztán persze kellett hozzá néhány év, hogy ez megtörténjen.
Miért akartad elmesélni ezt a történetet?
Azt hiszem, ha egy történet megfog és elindít bennem valamit, akkor azt le kell írni – és ha az ember idővel megteheti, akkor le is kell forgatni. 2020-ban Norvégiában, a Covid alatt írtam meg a Cabana Vali első változatát, amit aztán két évvel később, az egyetem második félévében vizsgafilmként forgattunk le. Volt egy fejlesztési folyamat, amelynek a végére azt éreztem, hogy ez a film – amellett, hogy kísérleti és bátor – tud valami újat mutatni, amit itthon még nem nagyon láthattunk. Nevezzük kalandfilmnek, mágikus realizmusnak, road movie-nak vagy egyszerűen csak mesének, de tartalmilag belekerült néhány olyan dolog, ami akkor világszerte körülvett minket: akkor éreztem először azt, hogy a dezinformáció olyan mérhetetlen csúcsra lett járatva a Covid kapcsán, hogy szükségszerűen semmit nem kell, hogy elhiggyek abból, ami az interneten le van írva.
Mondjuk az AI elterjedésével azóta ez csak rosszabb lett, de ami engem foglalkoztatott akkor, az, hogy milyen kilépni a modern ember és társadalom hazugsághalmazából. Ami ránk nőtt és bekebelezi a mindennapjainkat, így érdemes lehet visszatérni a gyökerekhez, ahol az ember nem foglalkozik ilyen dolgokkal. Szimi a filmben ezt a spirituális utat járja be.
Érdekelt, hogy vajon hova fog eszkalálódni a helyzet 2020 után. Ezért adott volt, hogy a filmet a közeljövőbe helyezzem, aminek a narratíva szempontjából sok jelentősége nincsen, leszámítva, hogy ahhoz, hogy a varázslat igazán nagyot üthessen, nem árt ha van akadály szép szerével. Ezért Európa kettészakadását, valamint egy orosz–nyugati konfliktust vetítettem előre a forgatókönyvben. Aztán fél év múlva sajnálatos módon kitört az orosz–ukrán háború.
Kép a Cabana Vali című filmből
Mik voltak a legfontosabb inspirációk?
A workshop alatt rá kellett jönnünk, hogy az erdélyi táj és miliő annyira erősen hat az emberre és annyira más világ, hogy sokkal erősebb víziókat eredményez, mint amit otthonról, a laptop mögül hozhat az ember. Mondok pár ilyen apróságot: a workshop ideje alatt Nyárádszentlászlón laktunk. Ez egy 300 fős település Marosvásárhely alatt. Feltűnt, hogy a kisboltban szálra lehet vásárolni a cigarettát – reggel bemész, és veszel 6 szál cigit, hogy aztán azt beoszd a nap hátralévő részére – és a cigi mellé már nem pálinkát vesznek, hanem energiaitalt, és abszurd mennyiségben isszák. Tele van az üres HELL-es dobozokkal az árokpart, és a bevásárlóközpontok parkolója is. Ez nem szép, de igaz. Legalábbis 2018-ban így volt. Vagy például, hogy még mindig rengeteg ember szekérrel közlekedik, ami nekem külön szimpatikus volt. Tehát ott volt ez a hibrid világ, ami nekem nagyon megtetszett. Meg akartam mutatni ezt valamilyen formában, szóval ezek a kis apróságok is mind bekerültek a filmbe.
Volt egy nagy élményem, amikor az éjszaka közepén, egy kietlen lakótelepen forgattuk a főúton. Ladányi Jancsó Jákob kisfilmjében segítettünk és arra lettünk figyelmesek, hogy sejtelmes kopogás visszhangzik a panelok közt, egyre hangosabban és kivehetőbben. Egyszer csak megjelent egy furcsa sziluett az utcalámpák keresztfényében, a ködös aszfalt út közepén. Egy hófehér ló volt, rajta egy 10 év körüli cigánygyerekkel, szőrén ülte a lovat és mezítláb volt. Egy cigit szívott nagy hetykén. Odabiccentett nekünk, aztán továbbhaladt. Én úgy éreztem, leszállt közénk a messiás. Csak bámultunk utána és konstatáltuk, hogy ezt bizony fel kellett volna venni… Aztán szólt Szabi, hogy na jó, akkor folytassuk a jelenetünket, miszerint a színésznő végigsiet a kihalt utcán. Hát innentől már nem volt olyan izgalmas az este. Na, ez is hozzátartozik Erdély varázslatához.
Mi alapján választottad ki a színészeidet és a főbb helyszíneket?
Én természetesen vissza akartam menni a 2018-as helyszínre és Nyárádszentlászlón szerettem volna leforgatni a filmet, de a sors úgy hozta, hogy erre nem volt lehetőségünk. Helyette az Alföldön és a Balaton-felvidéken, valamint Pilisborosjenőn találtuk meg a fő helyszíneket. A fókusz így kevésbé a végtelen erdőkön és a nagy hegyeken volt, hanem azon, amit meg tudtunk őrizni a lehetőségekhez mérten: a vidéki, távoli agráriumon, az ismeretlen tanyavilágon.
A főszereplők közül Kincső és Kristóf adott volt a Filmtettről, de Baggio karakterére kevesebb mint egy héttel a forgatás előtt találtuk meg Bolyki Lacit, aki Polgár Tomi helyett ugrott be. Általában már a forgatókönyv írásakor sejtem, hogy kivel szeretnék majd forgatni. Ilyen volt Páll Zsolt (a benzinkutas), Király Margit (a boszi) vagy Lengyel Tamás (az ingatlanos) karaktere is. Erdei Gábor „Golyó" (a kocsmáros) ilyen téren kivétel volt. Őt még nem ismertem, de nagyon örültem, hogy csatlakozott a csapathoz. A kínai Zihao Jint, magyar nevén Vilit, úgy találtam, hogy az egyetem közelében nem volt semmi normális kajálda, csak egy kínai, a Mészáros utca elején. Néha oda jártam ebédelni, és feltűnt, hogy Vili, aki amúgy a tulaj, baromi jó fej, és mély természetességgel és végtelen közvetlenséggel dumál a vendégeivel. Megkérdeztem hát, hogy lenne-e kedve szerepelni egy filmben. Aztán párszor még meg kellett látogatnom, hogy beadja a derekát.
Milyen élmény volt a forgatás?
Jó kaland volt, de egyben életem legnehezebb forgatása is. Leginkább azért, mert nagyon sokat utaztunk, és kevés időnk maradt felvételt készíteni, aludni meg annyi se. Sok túlóra volt, és még több kompromisszum. A snittlista egyharmadát tudtuk leforgatni, de a stáb kemény volt és mindenki becsülettel állta a sarat. Persze voltak nem várt fordulatok, például, hogy eredetileg Karlovich Dávid első jelenete fehér lovon, cigivel a szájában lett volna, a puszta közepén. Ezt elkezdtük forgatni, Dávid nagyon bátran ülte meg a lovat, de a második felvételkor az állat elragadta és szegény fiú vágta közben lepottyant. Mindenki megijedt, mert hosszasan vitte a ló, és csak akkor szembesültünk a történtekkel, amikor Dávid a látóhatáron túlról ló nélkül bicegett visszafelé. Szerencsére kisebb zúzódásokkal megúszta, de nem akartam, hogy újra lóra üljön, ezért végül a kocsma előtt, egy biciklin találkozunk vele a filmben. Szóval voltak kényszerhelyzetek, lehet, hogy kicsit túl is vállaltuk magunkat de hálás vagyok, mert rosszabbul is elsülhetett volna a dolog.
