Filmhu: Miért pont ezt a filmtervedet forgattad le?
Molnár Attila Dávid: Máté Bencével, a film főszereplőjével körülbelül tíz éve ismerjük egymást. Egy televíziós műsornál voltam szerkesztő, amikor egy fesztiváldíja kapcsán sikerült behívni a stúdióba egy beszélgetésre. Nagy hatást tett rám a lelkesedése, és a fotói is, persze. Nemsokára el is látogattunk Pusztaszerre, a Kiskunsági Nemzeti Parkba. Csodás hely ez, itt kezdődött Bence karrierje. Tóth Zsolt Marcellel együtt a kezdetektől igyekeztük megörökíteni Bence hóbortos leseit, és ámulva filmeztük, melyik madarat hogy kapja le. Az évek során felgyűlt anyagból készült ez a film.
Filmhu: Hogyan választottad ki a stábodat?
M.A.D.: Ez volt a legkönnyebb, pénz nélkül ugyanis nem sokan hajlandóak dolgozni egy témán, főleg nem hosszú időn keresztül. A Természetfilm.hu Tudományos Filmműhely tagjai között volt néhány ember, aki hajlandó volt éveken keresztül, puszta lelkesedésből filmezni Bencét. Az áldatlan állapotoknak a Nemzeti Kulturális Alap vetett véget, a támogatásuknak köszönhető, hogy nem a fióknak dolgoztunk, hanem kész film került ki a nyersanyagból. Az operatőr a Természetfilm.hu alapítója, régi barátom, Tóth Zsolt Marcell lett, és nagyon hamar úgy döntöttünk, ketten rendezzük a filmet.
Filmhu: Hogyan állt össze a költségvetés?
M.A.D.: A legnagyobb rész önerőből készült, Bence és a Természetfilm.hu tagjainak önkéntes munkája eredményeképpen. Nagyon kevés pénzre pályáztunk az NKA-nál, igazából az volt a cél, hogy az utómunkálatokat igényesen el tudjuk végezni. A low budget dolog egyébként nem látszik a filmen. Az első kockától HDV formátumban készült, úgyhogy akár nagy felbontásban is tudnánk adni a televízióknak, de ilyen anyagokat hazai televíziók egyelőre nem keresnek. Nagy öröm számunkra, hogy a Filmszemlén lehetett nagy felbontású vetítési kópiát választani.
Filmhu: Mi volt a legjobb élményed a forgatás alatt?
M.A.D.: Van Bencének egy vízparti lese. Nagyon szép kilátás nyílik belőle egy tóra, ami általában hemzseg a madaraktól. A les nagyon kényelmesen lett kialakítva, úgyhogy az ember kényelmesen el is tud aludni benne. Itt a forgatások során több éjszakát is eltöltöttem. Hajnaltájt, amikor épp csak derengett, kinézni a tőlünk alig pár méterre éjszakázó madarakra, csodálatos élmény volt.
Filmhu: Mi volt a legrosszabb élményed a forgatás alatt?
M.A.D.: Amikor egy 70 kilós ólom akkumulátort kettőnknek kellett kicipelni a vízparti lesbe. A sárban még menni is alig lehetett, nemhogy ekkora súlyokat vinni. Többször majdnem orra estem, és közben azon gondolkoztam, hogy vajon mi a fenének csinálom ezt az egészet?
Filmhu: Mit vársz az idei szemlétől, mi érdekel a mezőnyből?
M.A.D.: Számomra nagy öröm, hogy Pálfi Szabolcs kék vércsékről készített filmje is bent van a mezőnyben. Minden filmet nagyon szeretek, ami nagy körültekintéssel, hosszú éveken át készült, és örülök, hogy egymás mellett versenyezhetünk a közönség és a zsűri kegyeiért. Én a magam részéről az állatokról készített filmeket fogom leginkább megnézni, nem azért, mert ki nem állhatom az embereket, hanem inkább azért, mert róluk amúgy is épp elég film készül.
Filmhu: Milyen díjra érzed esélyesnek a filmedet?
M.A.D.: Egy szakácstól hallottam, hogy attól, mert valakinek a vendégek közül nem ízlik az étel, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy az rossz. Ízlések és pofonok különbözők, és egy szemlén a díjak, a vetítési idők, és sok egyéb fontos dolog egy maroknyi ember döntésén múlik. Nem látok a fejükbe, és nem is próbálok a fejükkel gondolkozni. Szerintem ahhoz egy szuperszámítógép is kevés volna.
Filmhu: Legjobb/legrosszabb bonmot a filmedben?
M.A.D.: Az egyik falubéli mondja ezt Bencéről:
„-A madarak nem is lássák őtet, mer’ annyira kicsiny” – ez adta az ötletet az angol címhez (Invisible Bird Photographer)
Filmhu: Legtöbbször felvett jelenet?
M.A.D.: Nem tudom, melyik lehetett az. De erdei pintyről ha nincs 300 snittünk, akkor egy se.
Filmhu: Melyik A kategóriás fesztiválon látnád a legszívesebben versenyben a filmed?
M.A.D.: Ez a film már túl van a külföldi fesztiváloztatáson, az elmúlt tíz hónapban több nemzetközi díjat is sikerült elhoznunk vele. A mi szakmánkban, vagyis a tudományos ismeretterjesztő filmezésben a Wildscreen az egyik csúcs, oda sajnos még nem sikerült bejutnunk.
Filmhu: Hány néző tenne téged boldoggá?
M.A.D.: Lehet, hogy rosszul gondolom, de a fesztivál szerintem elsősorban a szakmának szól. És ha az egész nézőtéren csak egyetlen ember ül, mondjuk egy producer, vagy egy televízió képviselője, aki felfigyel a témára, vagy a munkánkra, már megérte. A nézőszámok miatt nem aggódok. A Természetfilm.hu korábbi filmjei ingyenesen nézhetők az interneten, és nagyon szép a látogatottságunk. A Budapesti vadon például pár hét leforgása alatt több mint tízezer nézőt vonzott, és ezt csak tetézik a televíziós vetítések.
Filmhu: Mi a legmeghatározóbb élményed a magyar filmszemlével kapcsolatban?
M.A.D.: A Természetfilm.hu csapatával és szólóban összesen eddig 3 szemlén sikerült bejutnom a versenyprogramba, úgyhogy nincs igazán nagy tapasztalatom ahhoz, hogy érdemben nyilatkozni tudjak erről. Persze tetszik a nagy sürgés-forgás, de úgy látom, hogy a rendezvény főleg a játékfilmek, és az emberes dokumentumfilmek körül forog. Érthető okokból persze. De azért jó lenne, ha a televíziós beszerzők, producerek részéről megcsillanna valamiféle érdeklődés a természetfilmek irányában is, legalább azokkal a természetfilmekkel, tudományos ismeretterjesztő filmekkel kapcsolatban, amik díjat nyertek.
