- Végzettséged szerint jogász vagy. Hogyan lettél producer?

- Húszas éveimben én is filmrendező szerettem volna lenni, mint annyian. Egyszer jelentkeztem is a főiskolára, de nem vettek fel. Akkoriban nagyon arisztokratikus volt a szakma, nem volt még videó, így egy időre eltemettem magamban a filmkészítői vágyakat. Aztán, épp tíz évvel ezelőtt, Hartai Laci felkérte a Négy-hat-nyolc című kisjátékfilm -egy BBS-produkció, fillérekből készülő mezítlábas dolog -dramaturgjának a feleségemet (Muhi Klára kritikus -a szerk.), s én, a hollywoodi szisztéma szerint, megjelentem az első forgatási napon, ledobtam az ügyvédi táskát, mellé a zakómat, és toltam a fahrtkocsit. A második nap pedig, ugyancsak a hollywoodi szisztéma szerint, elkezdtem mindenfélét pusmogni a Lacinak. A filmet már együtt vágtuk, a stáblistán pedig társrendezőként tüntettek fel.
Ezután jó pár évig Hartai Laci mellett konzultánsként és operatőrként dolgoztam számos dokumentumfilmben. Rendeztem néhány televíziós műsort is, elsősorban a Duna Televízióban - a magyar operatőrökről készült sorozatom valamit a főiskolából is pótolt - , s lassan megismertem azokat, akiknek később a producere lettem.
Idővel rájöttem, nem rendezőnek, producernek kellene lennem. Sprinter-típusú pasas vagyok, rövidtávon tudok maximálisat nyújtani. A rendező hosszútávfutó. Én ezt nehezen bírnám.

- A feleségeddel és Hartai Lászlóval ezután alapítottátok meg az Inforg Stúdiót.

- Kezdettől nyilvánvaló volt, hogy tudunk együtt dolgozni. Ugyanakkor nem volt kedvünk csatlakozni semmilyen, már meglévő műhelyhez. Akkor lettünk stúdió, amikor komolyan vettük a tévé akkori elnöke, Hankiss Elemér elképzeléseit arról, hogy az MTV megrendelő televízió lesz. Vettünk egy editáló készüléket és egy kamerát, s naivan azt gondoltuk, ontani fogjuk a jobbnál jobb anyagokat meg film- és műsorterveket, miközben a függetlenségünk is megmarad. Persze tévedtünk, hisz tudjuk, egyik televízió sem rendel (legyen bár állami vagy kereskedelmi) kis független kreatív műhelyektől semmit.

- Mi minden történik az Inforg Stúdióban?

- Alapvetően két szálon futnak az események. Hartai Laci az elmúlt években a magyarországi mozgóképoktatás lábra állításának szentelte magát. Az Inforg tankönyveket, oktatási segédanyagokat ad ki, megjelentetett egy módszertani kazettát Herskó Jánossal, s most készül egy 12 részes mozgóképes mintaóra anyag. De Inforg-kiadás a Jancsó Miklósról nemrég készült CD-Rom is. Én pedig tavaly óta elsősorban filmeket produkálok. Az idei szemlén öt kisjátékfilmem volt. És valami nagyon szerencsés csillagállás. Az ötből kettő (az Aranymadár és az uristen@menny.hu) megosztva nyerte a kisjátékfilm kategória díját.

- Miben áll egy honi producer feladata? Nyilván nem arról van szó, hogy saját tőkéből finanszírozod a filmjeidet.

- Sajnos nincsenek filmekbe ölhető száz, vagy akár csak tízmillióim. Bizonyos összeget persze mindegyik filmbe kénytelen vagyok beletenni, jó lenne azonban mihamarabb kilépni ebből a bábállapotból. Bár a kisfilmek produkálása nem feltétlenül “kispálya”, hiszen nincs annál izgalmasabb, mint meglátni az induló tehetséget, nyitott lennék nagyfilmekre is. Az Inforg körül felbukkant fiatalokat - a Kálmánchelyi-Stefanovits-Végh triót, akiknek legfrissebb forgatókönyvével egyébként épp mostanában kopogtatok, továbbá Szaladják Istvánt, Kenyeres Bálintot, újabban Bodó Viktort - előbb-utóbb nagyjátékfilmben is érdemes lenne kipróbálni. Ám a nagyjátékfilm-gyártás Magyarországon kátyúba jutott szekerét csak egy teljesen újragondolt finanszírozási rendszer tudná kimozdítani. A producer feladata mindenütt a világban, hogy összeszervezze a szükséges pénzt, nálunk viszont nincs mit összeszervezni, hiszen ösztönzők, törvényi szabályozók és persze nézők híján se a bankok, se a magántőke nem száll be semmibe. Egyelőre tehát pályázattól pályázatig élek, mint a többiek. S hála az égnek, nyerek is, de olyan kis összegeket, hogy maga a forgatás mindent felemészt.
Az egész folyamatból egyébként sokkal jobban érdekel, hogy mint alkotótárs vegyek részt a filmekben. Hogy pempőzzem a terveket, ötletekkel segítsek, ahol tudok. De erre jut a legkevesebb idő. Annyi adminisztrációval kell vacakolnom, hogy amitől menekültem a civil életemben, azt most sokszorosan visszakapom.

- Azért akadnak jó néhányan, akik a cudar körülmények ellenére képesek filmet csinálni.

- Ma nálunk többszörösen igaz, hogy egy filmhez rendkívüli elszántság, óriási energiák kellenek. Azok a rövid darabok, amikre rálátok, a rendező vagy az én szakmai kapcsolataim teljes kizsákmányolásával készültek. A legtöbben ingyen dolgoznak, rendezők, operatőrök, színészek, mindenki. A nyersanyaggal spórolni kell, a technikai infrastruktúra hiányos, plusz kópiára nincs pénz. És mindez meg is látszik a filmeken. Nem tudjuk, mit látnánk a vásznon, ha megfinanszírozhatnánk a forgatókönyvek színvonalasabb kidolgozását, a színésszel való intenzívebb előkészítő munkát, a jobb körülményeket.

- Pedig a közelmúltban többen új magyar filmről, új hullámról cikkeztek. Arról, hogy a fiatalok professzionálisan beszélik a filmnyelvet. Grunwalsky Ferenc a Filmvilágban esszét közölt erről Senki sem dadog címmel.

- Szerintem itt mindenki dadog. Kedvesen kócos filmekkel volt teli a Filmszemle, s a legtöbben a szakmai minimumot sem ütötték meg. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt a szegénységből születő, improvizációkkal teli filmezést érdemes újratermelni. A tematika is nagyon szűkös. Én például szívesen produkálnék műfaji filmeket, krimit, melodrámát vagy akár kosztümös filmet, de hiányoznak a könyvek. S ha valami csoda folytán mégis kezembe kerülne ilyen könyv, nemigen tudnám, ki rendezze meg, kire lehetne rábízni. Pedig a filmnek van egy vásári arca: kinn vagyunk a ponyván.

Pápai Zsolt