Nagy Anikó Mária: A nők Johannája

Filmhu:  Nagyon ismerős élethelyzeteket, karaktereket ábrázol a film. Saját élmények?

Nagy Anikó Mária:  A szereplőkkel való beszélgetések során, az ő élményeikből, tapasztalataiból építettem fel a filmet, de persze egy kicsit én is benne vagyok, ahogy én látom a női sorsokat. A témaválasztásomat egy pályázati kiírás határozta meg, mely szerint mai társadalmi problémákat kellett feldolgozni, különös tekintettel az alkoholra és drogra. Ez utóbbit nem éreztem közel állónak magamhoz, ezért inkább az alkohol témáját választottam. Ez az oka annak, hogy mindenki iszik, ivott, vagy inni fog a filmben.

Filmhu:  A dialógusok alapvetően nagyon improvizatívnak tűntek. Mekkora teret engedtél a színészeidnek, hogy maguk alakítsák a szöveget?

N. A. M.:  Alapvetően improvizációkból áll a film, de forgatókönyv alapján dolgoztunk, melyben le volt fektetve egy történeti ív, és pontosan tudtam, honnan hova kell eljutnunk az egyes epizódokban. A forgatáson azonban – éppen az improvizációk miatt – nem mindig abba az irányba mentek a színészek, amerre én szerettem volna. Nagyon mély beleérzéssel játszottak, egy idő után pedig már a saját sorsukat is belevéve improvizáltak tovább, ilyenkor nagyon nehéz volt visszatérni az eredeti elképzeléshez.

Kőrösi András szokta mondogatni, hogy én vagyok „a nők Johannája”

Filmhu:  Melyik karaktert érzed a leginkább közel magadhoz?

N. A. M.:  Anyukám, amikor megnézte a filmet, felismerte az én mondataimat. Mindegyik karakterből van tehát egy pici bennem, de azt hiszem, sokan magukra ismerhetnek a karakterekben.

Filmhu:  Mi a tapasztalatod, a férfi nézők mennyire tudnak azonosulni a film nőfiguráival?

N. A. M.:  Sokféle társaságban mutattam már be a filmet, és érdekes módon mindenki tudott azonosulni valamelyik figurával, akár férfi, akár nő volt az illető. Minden nő mellett ott van egy férfi, és sokszor éppen a férfiak alakítják a nők személyiségét, viselkedését.

Filmhu:  A szereplőket korábban is ismerted, vagy a film kapcsán találkoztatok?

N. A. M.:  A filmbeli terapeuta, Beczási Áron gimnáziumi osztálytársam volt, a szereplők az ő társulatának tagjai. Néhányan közülük ma már a Színművészeti Egyetem diákjai, a többiek amatőr színészek.

"Anyukám, amikor megnézte a filmet, felismerte az én mondataimat"

Filmhu:  Az ismerős, életszerű dialógusok egy hangsúlyozottan mesterséges környezetben játszódnak. Milyen koncepció vezérelt a helyszínválasztáskor?

N. A. M.:  A környezetet a kényszerűség szülte, nem a koncepció része. Eredetileg egy egyszerű rendelőben képzeltem el a filmet, végül ez több okból nem valósulhatott meg. Utólag azonban nem bánom, egy valószerű környezetben sokat veszíthetett volna az életszerűségéből.

Filmhu:  Jelenleg dolgozol már egy új filmen, vagy filmterven?

N. A. M.:  Három gyermekem van, és bizony nem könnyű összeegyeztetnem a munkát az anyasággal, de folyamatosan keresem az alkalmat, a lehetőségeket.

Filmhu:  Megvalósítandó ötleteid azért lennének?

N. A. M.:  Rengeteg ötletem van, most például szintén Beczási Áron társulatának színészeivel tervezünk egy filmet, meglátjuk lesz-e rá kapacitásom. Érdekes módon mindig visszatérek a nő témájához: az operatőröm, Kőrösi András szokta mondogatni, hogy én vagyok „a nők Johannája”.