Nagy Dénes: A novella.
filmhu: A Lágy eső is beleillik eddigi filmjeid sorába, miszerint periférián élő, kiszolgáltatott emberekről mondasz el történeteket. Miért pont ezt a novellát választottad?
N. D.: Tar Sándor mindig nagyon érdekelt. Filmes szempontból a kedvenc íróm, akinek a művei erőteljesen filmre kívánkoznak, azért is, mert érzelmileg nagyon megindítóak. Nem filozofálnak, nem körülírnak, hanem nagyon egyenes történeteket mesélnek el, és ezek jól működnek filmen is. Egyébként mindig izgatott a gyereklét és felnőtt lét határmezsgyéje, az átmenet, amikor az ember kilép a gyerekkorból, és a Lágy eső főszereplője is ilyen.
Nézd meg a film előzetesét!
filmhu: Dobos Tamás operatőrrel írtátok a forgatókönyvet. Mennyi ideig tartott ez a folyamat?
N. D.: Ezt a film finanszírozása döntötte el, tehát hogy mennyi idő alatt tudtunk eljutni a forgatásig, ugyanis a könyvet a legutolsó pillanatig írtuk. Ez egy kétéves folyamat volt. Dobos Tamás személyes élményei nagy szerepet játszottak benne, mivel egy borsodi kis faluban született, és nagyon sok gyerekkori emlékét tudta beleilleszteni a forgatókönyvbe.
filmhu: Az anyagi forrásaitok hogy álltak össze a filmhez? Hogyan találtátok a belga koproducert?
N. D.: Magyar részről a Nemzeti Kulturális Alap támogatta a Lágy esőt, az utolsó kisfilmes pályázatukon nyertünk, mielőtt megszűnt a filmes kuratórium. A belga producer úgy jött a képbe, hogy László Sára, aki Gerő Marcellel közösen a Campfilmmel gyártja ezt a filmet, általában elég sok nemzetközi workshopon vesz részt, ott találkozott Olivier Dubois-val, akinek aztán elküldtük a forgatókönyvet. Annyira megtetszett neki, hogy pályázott vele a brüsszeli filmalaphoz. A támogatás egyharmad részben érkezett belga, kétharmad részben magyar oldalról, amibe beleértendő még a svájci Vevey ville d’images alapítványtól kapott alkotói forrás is. Ők kétévente három európai rövidfilmnek adnak pénzt, legutóbb két svájci mellett mi nyertük ezt el.
Keresztfalvi Dani
filmhu: Korábban nem készítettél még adaptációt, milyen tapasztalataid voltak ezzel?
N. D.: Azért nagyon jó dolog az adaptáció, mert az emberről nagy terhet vesz le. Nem kell azon izgulnia, hogy elég jó-e az ötlet, elég erős-e a történet. Ha van egy biztos kiindulás, az alapokat nem rengeti meg annyira az ember kétkedése. Így kevésbé volt stresszes nekem az írás.
filmhu: Milyen nehézségeitek akadtak a filmre való átültetésben?
N. D.: A novella nem egy lineáris történetet mond el. Sok filmszerű momentummal rendelkezik ugyan, de egyfajta kusza időrendben, mi pedig ezt lineáris történetté raktuk össze. Emellett a novella nagyon rövid, mindössze három oldal, sok részletről egyáltalán nem tesz említést, ezért több szereplőt mi alkottunk meg a hangulata alapján. A fiú nevelőapja vagy az igazgató például nem jelenik meg az írásban. Iskolai jelenetek sem szerepelnek benne, de említenek egy színházi előadást, ahol a Rómeó és Júliát nézték meg. Mivel a forgatás alatt sehol a környéken nem játszották a Rómeó és Júliát, egy másik előadás részletét vettük fel. A novellabeli Rómeó és Júliára azzal utalunk, amikor Shakespeare nevét írják fel a táblára az iskolai jelenetben.
filmhu: A novella mesélős jellege a filmnek leginkább a kerettörténetében köszön vissza, amire rásegít a zenehasználat is, egy Hildegard von Bingen-mű. Ez kicsit elemeli a történetet a valóságtól.
N. D.: Igen, ez szándékos volt, hogy meseszerű legyen, talán a keret, az elemelés jelenthet egyfajta reményt a filmben. Bár a történet elég negatív végkicsengésű, azért abban bízom, hogy a zene elviszi egy másfajta valóságba. A Hildegard von Bingen-művet, amit hallunk, Garth Knox alkalmazta viola da gambára, ő egy ír hegedűs, akinek nagyon szeretem a zenéjét. A megkeresésünknek nagyon örült, tetszett neki a film, úgyhogy ingyen odaadta a jogokat. Az is lehet, hogy el tud jönni a Cannes-i vetítésre.
filmhu: A kerettől eltekintve viszont a film hangvétele komorabbra sikerült, mint amilyen a novelláé.
N. D.: Ez valójában a főszereplő kiválasztásánál dőlt el. Amatőr szereplőket kerestünk, és az ilyenfajta filmkészítésnél egy amatőr szereplő átalakíthatja a történetet. A novella fő alakja belül zárkózott, kívülről mégis könnyednek látszik, a lányokkal is lazán szóba elegyedik. Kerestünk ilyen szereplőt, de nem találtunk, helyette Keresztfalvi Danit leltük meg, aki sokkal visszafogottabb srác, de annyira érdekes karakter, hogy azt gondoltuk, érdemes vele megcsinálni a filmet. Belőle kiindulva átírtuk a forgatókönyvet, kevesebb lett a szöveg, redukáltabb a történet. A figurákra a forgatási helyszín tágabb környezetében próbáltunk rátalálni, és szempont volt az is, hogy ismerjék egymást. A kocsmai jelenetben szereplők például az életben mind a füzesabonyi sertéstelepen dolgoznak. Egyedül a tanárnő az, aki pesti, szándékosan kívülállót akartunk, akinek az alakja jól érzékelteti, hogy nemrég érkezett a faluba, azért is tudják annyira kikészíteni a gyerekek.
filmhu: Miért döntöttetek az eredetitől eltérő befejezés mellett? A film hozzáadja azt a jelenetet a történethez, hogy a fiú elmegy a faluból, a novella pedig csak a falcolásig tart.
N. D.: A forgatókönyvírás során jött az ötlet, hogy foglaljuk keretbe a történetet. Sokat szoktam gondolkodni azon, hogyan indítsak el egy filmet, és az mindig jó, hogy megérkezik valaki. A végén pedig a gyújtogatás miatt visszaküldik a fiút oda, ahonnan jött, ez a keret. De az igazi válasz erre az, hogy a falcolást nagyon szerettem volna úgy megcsinálni, ahogy Tar Sándor leírja, de rájöttem, hogy lehetetlen. Ez ugye egy trükk, hiszen nem vágja meg magát a fiú a valóságban, azaz nem okoz fájdalmat magának. Amatőr szereplőtől nem akartam elvárni, hogy játssza ezt el, mert nem tudja úgy átélni, ha semmi fájdalmat nem érez. Ezért ezt a pillanatot át kellett vinnünk egy másik jelenetre, az elutazásra.
filmhu: Akkor ebből az okból nem jelent meg a falcolás kapcsán leírt euforikus érzés sem a filmbeli szereplő arcán, mert azt is el kellett volna játszania, nem pedig a természetes jelenlétéből következett volna?
N. D.: Igen, ez ugyanilyen okból maradt ki a filmből.
filmhu: Számítottatok rá, hogy ilyen jól fogadják majd a filmet?
N. D.: Végig hittünk ebben a projektben, a forgatás számunkra euforikus élmény volt – hogy visszautaljak erre a szóra –, és azt gondoltuk, jó filmet fogunk készíteni. Ilyenkor a legjobb verzió is felmerül az emberben, például hogy eljut Cannes-ba vagy nagyobb fesztiválokra, erre valahol számítottunk, de nem mondtuk ki. A vágás során is rengeteg munka volt vele, mert sokkal több jelenetet vettünk föl, például az iskolában vagy a színházban, illetve olyanokat, amelyek a fiú különállását, magányát érzékeltették, és nem a lányhoz fűződő kapcsolatáról szóltak. A film viszont elvesztette volna a vezérfonalát, a feszességét, ha nem a Zsófival való kapcsolatra koncentrál, így ezeket aztán kihagytuk.
filmhu: Mit vártok Cannes-tól?
N. D.: Cannes elsősorban lélektanilag fontos, mert nagyon jó érzés, hogy a Lágy esőt beválogatták, és ez talán segít a következő filmek közbeni kétkedést és hullámvölgyeket átvészelni. Jó megerősítés. Másrészt van praktikus hozadéka is, amiben nagyon bízom. Már kerestek meg például Franciaországból producerek, akik nagyon várják a következő filmtervemet.
filmhu: Milyen futó projektjeid vannak még?
N. D.: Most fejezzük be a Falusi dizájn című dokumentumfilmet, amire az MTVA pályázatán nyertünk támogatást. Szintén ott forgatjuk Mezőszemerén és környékén, ahol nagyrészt a Lágy esőt is felvettük. A főszereplője Bukta Imre képzőművész, aki ott született és él, s akinek a művészete a környezetéről szól. A film az ő művészetéből inspirálódva egy kelet-magyarországi helyzetképet mutat, amelyben egyébként több a Lágy esőben is megtalálható szereplő megszólal és mesél a saját életéről. Elég szívfájdító lesz, mert nehéz körülmények között élők elég komor történeteit fogjuk hallani, de számomra ebben a filmben is megjelenik a remény, mint ahogy a Lágy esőben is. 52 perces lesz, május végén fejezzük be, és valószínűleg nyáron vetíti a Duna televízió, de szervezünk majd bemutatót is belőle szeptember körül. Van az HBO-nak forgatandó másik projektem, a Falc című hetven perces dokumentumfilm, amit már előkészítünk, az is a Lágy eső témájából jön, az önsebzést járja körül. Személyes vallomásokból fog állni olyan emberektől, akik vágják, vagy vágták magukat. Fantasztikus beszélgetéseken vagyok túl, nagyon meghatottak ezek a történetek, és ez az érzés vezetett engem ahhoz, hogy ezt érdemes filmre vinni. Nem kihasználni szeretném a témát, hanem a megértéshez közelebb vinni a nézőt. Van még egy olyan projekt, ami a távolabbi jövőbe nyúlik, de szintén pályáztunk már vele, a Lágy esőben megtalálható tizenöt éves fiatalok sorsát, felnőtté válását követnénk nyomon tíz éven keresztül. A két főszereplő fiatalét, illetve olyanokét, akik potenciális főszereplői voltak a Lágy esőnek, de aztán nem kerültek bele. Nagyon személyes maradt velük a kapcsolatom, és ahogy ismerem őket, izgalmasnak ígérkezik ez a munka is.
filmhu: Miért fontos számodra, hogy a nagyon nehéz sorsú emberekről készíts filmet?
N. D.: Egyrészt Szász János főiskolai tanárom hozzáállása is hatott rám, ami talán ezekben a filmekben is tetten érhető. Felszabadító nem saját magam körül vizsgálódni, hanem valami nagyon más világba elmenni. Másrészt nagyon nyitottak rám ezek az emberek, nyilván azért is, mert máshonnan jövök. Úgy érzem, a saját környezetemben nem találnék ilyen nyitottságot, és sokkal nehezebb lenne úgy felfedezni valamit. Azt hiszem, ez az, ami engem vezet.
