Korábbi alkotársától, a testvérétől frissen önállósult Benny Safdie rögtön közli a közönséggel, hogy egy igaz történeten alapuló alkotást fogunk látni, ami 1997 és 2000 között játszódik. Ezt követően főhőse, Mark Kerr első MMA-s (kevert harcművészetek) meccsébe korhű VHS-stílusban vezet be, hogy aztán egyetlen éles vágással, a jelen technikai arzenálját bevetve folytassa történetének elmesélését. Az apró gesztussal felhívja a figyelmet arra, hogy az azonos című 2002-es dokumentumfilmmel szemben a sportoló függőséggel és párkapcsolati drámával telített, kontinenseken átívelő karrierjének színesebb, élesebb és dramatizáltabb verzióját akarja megteremteni.
Kép a Zúzógép című filmből
A Zúzógép rendezője – a határvonal gyors meghúzása után – kiváló érzékkel komponálja meg azt a nyitójelenetet, amellyel a főszereplőben rejlő, szétfeszítő erejű kontrasztot ragadja meg, és ezzel képes berántani a nézőt is: miközben az erőtől duzzadó Mark Kerr véresre veri ellenfelét, egy vele készített interjút hallunk, ahol önreflexíven értekezik a saját motivációjáról, stílusáról; transzba esve fejti fel és értelmezi a harc közbeni belső folyamatait, majd mélyreható filozálgatásokba bocsátkozik a harcművészetek kapcsán. Az ütések csontropogtató horrorakusztikája ráadásul egy olyan, lágy melegséget tükröző hanghordozással kerül ellentétbe, mely leginkább az álomba ringató hangoskönyvek felolvasóinak sajátja. Johnson tehát nemcsak búcsút int a korábbi, felszínes akciószerepeinek, de rögtön egy magasröptűen bölcselkedő karakter bőrébe bújt, megkísérelve, hogy ledöntse a fejünkben élő izomagy képét (a saját karrierjével való összecsengés égbekiáltó).
Viszont bármennyit is lágyít az orgánumán Mark Kerr, és bármilyen leszedált állapotba kerül a fájdalomcsillapítóktól, melyeknek rabjává válik, a humánus, szépelgő megnyilvánulásai ellenére kilóg a lóláb: tekintete mindennél hangosabban kiáltja, neki aztán nem lehet ellentmondani. Hamarosan a szóbeli megnyilvánulásokból is egy olyan figura rajzolódik ki, aki mindig, mindenhol mindent kézben szeretne tartani, és jaj annak, aki útját állja. Passzív-agresszív viselkedésének ostora főként a szolgálatkész, ám hébe-hóba hibázó párján, Dawn-on (Emily Blunt) csattan.
Az MMA-harcos kontrollmániája legfőbb hitvallásának ismeretében érthető meg igazán: minden létező eszközzel megveti a vereséget. A szótárában nem szerepel a szó, szabályosan leblokkol már csak a puszta említése esetén is, és egy teljesen idegen személy veresége is megrémiszti, amit csupán kívülről lát. A fogalmat a felszínen a sportkarrierjére vonatkoztatja, de valójában az életének minden területére kiterjed. Elég annyi, hogy csupán megcsapja a kudarc szele, és máris lelki tornádóban örvénylik.
Kép a Zúzógép című filmből
Ha viszont tiszta az ég, ő maga is harmóniába kerül. A Zúzógép legerősebb pillanatai talán éppen a legcsendesebbek: Dawn – vidámparki kiruccanásukkor – az egyik észveszejtő tempójú, centrifugális attrakcióra szeretné felültetni szerelmét, de mindhiába. Ő a lágyan hullámzó és elringató körhintát választja: „Ez az én sebességem” – jelenti ki fülig érő szájjal. Máskor egy mozgólépcsőn szemlélődik békésen, amikor valaki rohanásnak ered mellette. Kerr belső és külső csendre törekvő személyisége ezekben a hétköznapi helyzetekben a modern szerkezetek harapófogójából tör ki.
Személyében tehát egy valóban merengő, értelmes, szeretetre képes és méltó embert ismerünk meg, aki azonban időzített bombaként ketyeg. Az alkotás remekül teremti meg azokat a szituációkat főhőse számára, melyek akár a makro-, akár a mikroszintű kudarc rémével fenyegetnek. Ezeknek a pillanatoknak a melegágya Mark és Dawn ámokfutásba hajló otthoni civakodás-sorozata. Ezt a területet ügyesen aknázza ki Benny Safdie a heves szóváltásokkal, illetve az egymásra beszélések idegőrlő momentumaival, és így sikeresen megidéz valamit (testvérével, Josh Safdie-val közös) rendezése, a Csiszolatlan gyémánt szorongató intenzitásából.
A hatás megteremtésében a forma is nagy szerepet játszik: a villában zajló párkapcsolati reality drámáját véletlenszerűnek ható bezoomolások erősítik fel. A szóbeli adok-kapok sokszor több izgalmat tartogat, mint a ringben kiosztott pofonok együttese, ami annak is betudható, hogy a kamerakezelés más esetekben már nem annyira meggyőző: az MMA-mérkőzések nagyját alsó gépállásból, a kötél mögül követhetjük végig.
A még csak nyúlcipőben járó sport a maihoz képest lassabb tempójú meccseket eredményez, a kevés szögváltás pedig nem igazán segít abban, hogy az ebből fakadó sterilitást sikerüljön felülírni. A gyér képi repertorár a film egészére igaz: Mark többszöri bevonulását konkrétan ugyanabból a beállításból rögzítették, ráadásul a sportoló gesztusai is ismétlődnek. Egy idő után már olyan, mintha csak egyszer forgott volna a kamera, és újra és újra ugyanazt a felvételt vágnák be a különböző meccsek elé.
Kép a Zúzógép című filmből
Mindeközben viszont a főhős továbbra is fenn tudja tartani a figyelmet: visszatartott lélegzettel figyeljük, hogy mikor érkezik el az a pont, amikor elszabadul. Mihez kezd vajon ez az ember az igazi, valós vereség órájában? Ennek a várakozásnak a feszültsége ad a filmnek újabb és újabb lökést.
A Zúzógép azonban lemond arról, hogy Mark környezetével és önmagával szembeni konfliktusának mélyére menjen, egy sokat ígérő karaktertanulmány helyett a forgatókönyv el-elkalandozik, újabb és újabb területekre vetve ki csápjait. A hol mentális, hol fizikai síkon ingatag Kerr két mankója, edző-barátja, Mark Coleman (Ryan Bader) és felesége, a közel két óra alatt összesen egy-egy jelenetet kap a saját jogán, a főhős nélkül. Ráadásul egyik esetben sem lehetünk tanúi olyan kirívó történéseknek, amelyek a reveláció erejével hatnának – csupán az értékes játékidőn élősködnek.
Egy ponton felmerül a lehetőség, hogy Mark és trénere egy verseny keretein belül hamarosan a ringben is összetalálkozhat. Az előbbiek fényében nincs abban semmi meglepő, hogy a két barát potenciális mérkőzésének híre nemhogy nem kelti fel az érdeklődést olyannyira, mint mondjuk a Warrior - A végső menet finoman és következetesen felépített testvérpárharca, de úgy igazán a legkisebb várakozással sem tudja elönteni a nézőt. Colemant túl későn teszik fel a sakktáblára ahhoz, hogy a kezdeti típusfigura-státuszából felnőjön ahhoz az önálló, többdimenziós karakterhez, amire egy ilyen katartikus lezárást ígérő mérkőzéshez szükség volna.
A Zúzógép maga a sport előtt is tisztelegni igyekszik. Főként a nyitó- és a zárópercekben kísérelné meg piedesztálra emelni az MMA-t. Viszont bár ígéretesnek indul Mark erre vonatkozó monológja, és érdekes lehetne a sportág úttörőivel együtt átélni a szabálymódosításokból fakadó változásokat, végül mégsem vezet sehova az a felütés, hogy az MMA sportág kinövi magát.
Mark Kerr gyógyszerfüggőségének bemutatása szintén csak a felszínt kapargatja. Bár bőven akadnak ezzel foglalkozó jelenetek a filmben, inkább csak szemléltetésként hatnak, és nem Kerr belső küzdelmét érzékeltetik. A rehabilitációs központ kapui zárva maradnak előlünk, és így a súlyos probléma összességében szokatlanul gyorsan és könnyedén nyer feloldást.
Dwayne Johnsont kétségtelenül üdítő élmény nézni egy komoly szerepben, és bár megvannak a maga erős pillanatai, melyekkel sikerül bizonyítania, hogy mindenképpen többre hivatott, mégsem beszélhetünk mindent elsöprő áttörésről. A kamera sokszor túlzottan is távolságtartó marad vele, rendre sikerül megtalálni azt a leginkább „dokumentarista” szöget (egy ajtófélfa mögül; tíz méteres távolságból; vagy egy hosszú, hátulról történő lekövető beállításban, két percen keresztül), ami a legkevesebb színészi fifikát követeli meg Johnsontól. A Szikla még sírni sem hajlandó anélkül, hogy ne a kezébe, egy takaróba vagy partnerének ölelésébe temesse az arcát.
A zárófejezetben a főhős számára feloldozásszerűen válik világossá a vereség és a veszteség fogalma közti lényeges különbség. Mindeközben a film végi inzert kijelenti, hogy Mark Kerr nevének megismerésére szükség van. Szerencsésebb lett volna, ha maga a film is meg tudja ezt indokolni, és nem csak egy odabiggyesztett felirattal próbál hatni a nézőre. A Zúzógépnek ugyanis nem sikerül maradéktalanul elénk tárnia azt a magasságokkal és mélységekkel teli életutat, ami igazán filmvászonra kívánkozna.
A Zúzógép már látható a mozikban, a Fórum Hungary forgalmazásában.
