Nagy Viktor Oszkár nevét eddig a 2006-os A tárca című, 37. Magyar Filmszemlén bemutatott kisfilmhez tudtuk kötni: az ifjú rendező Szász János vezette tanulmányai befejeztével diplomafilmjére készül Jandera címen. (Közben a Zuhanórepülés forgatókönyvírójával való névazonosság miatt a rendező Nagy Viktor harmadik neve Oszkár lett.)

Az alapötlet a rendező egyik barátjának életéből fakadt: a kilencvenes években játszódó történetben egy kamaszfiú drámája áll a középpontban. A  fiú apja hosszú idő után hazatér, és rég nem látott fiával indul egy furcsa rivalizáció. A film egyszerre működik személyes és generációs szinten is, a 90-es évek elejének jellemző hangulatát szeretné megidézni. Szó sincs tehát megszépítő nosztalgiázásról, a hangvétel alapvetően realista lesz. Nagy Viktor Oszkár elmondta, hogy a film képi világára Hellen von Meene holland fotós képei hatottak.

Egy szép Hellen von Meene fotó

A forgatás szeptemberben kezdődik, és várhatóan egy hónapig tart majd. A forgatási helyszínek közül a Szekszárd környéki M6-os autópálya építési területe már biztos fontos szerepet kap, ugyanakkor az egyik kulcshelyszín, egy szőlőföld még kiválasztásra vár.

A szereplőválogatás még folyik, mégpedig két gócponttal: a főszereplő fiúhoz és társaságához kapcsolódóan van 4-5 fontos szerep 16-17 éves gyerekeknek, míg a felnőtt színészek között kell két 50 év körüli férfi és egy 30-as női szerep keresi gazdáját. A merítés elég nagy: a rendező  a gyerekek kapcsán a drámatagozattól a nevelőintézetig mindenhova próbál eljutni (dolgát megnehezíti az időközben beállt vakáció), míg a felnőtteket a magyarországin túl a határon túli színészekből is próbál válogatni.

A film költségvetése, lévén szó diplomafilmről, alacsony, 100 millió forint, ez túlnyomó részt NKA- és MMK-pályázatokon elnyert pénz, illetve a közreműködők korábban elnyert díjaikat (kamerakészlet stb.) is beleadták.

A Jandera kevés szereplős kamarafilm lesz, de a külső felvételek, a táj is fontos szerepet tölt majd be. A film 2009-ben biztosan elkészül, de nem feltétlenül a Filmszemlére.