Romantikus kalandfilm, udvari intrikákkal, cselszövésekkel teli történelmi dráma és epikus akciósorozat – soha nem látott, nagyszabású projektben elevenedik fel Hunyadi János élete, a magyar és az európai történelem egyik legheroikusabb korszaka a hazai és nemzetközi közönségnek.

A Hunyadi sorozatot a Variety című magazinban jelentette be a cannes-i filmfesztiválon a Beta Cinema nemzetközi forgalmazó.

Hunyadi és a nándorfehérvári csata óriási jelentőségű volt a középkorban, évtizedekig meghatározta földrészünk sorsát. Ma, a felülmúlhatatlanul népszerű sorozatok korában látványos, szívhez-lélekhez szóló élményként tudjuk eljuttatni a közönséghez világszerte ezt a dicső történetet. A hazai filmgyártás eddigi léptékét túlszárnyaló alkotást élvonalbeli filmesekből álló nemzetközi stáb közép-európai helyszíneken forgatja. A páratlan alapanyag, a kiváló hazai szakemberek, a világsikereket jegyző Robert Lantos, a Beta Cinema világforgalmazó és a Kormány jelentős támogatása együtt biztosítja, hogy a hazai sorozatgyártás nemzetközi szintre lépjen.” – összegezte Káel Csaba, a magyar filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke.

A 10 részes Hunyadi-sorozat állami támogatásának többségét, kormányhatározat alapján 6,9 milliárd forintot a Kormány biztosít, míg a Nemzeti Filmintézet saját keretéből 3,6 milliárd forint támogatást nyújt. Az előkészületek már javában folynak, a forgatás jövőre kezdődik.

Robert Lantos és Káel Csaba a Nevek dala premierjén (Fotó: NFI)

Fontos része volt eddigi pályafutásomnak, hogy 6 filmet készítettem Magyarországon. A Hunyadi-sorozat mégis igazi premier lesz, hiszen először forgatok magyar színészekkel magyar nyelven egy igazi magyar történetet.” – mondta Robert Lantos, a sorozat kanadai magyar producere, aki a 70-es évek óta számos kiemelkedő sikerű filmalkotást jegyez (Barney és a nők, Eastern Promises-Gyilkos ígéretek, Csodálatos Júlia, Az ítélet, Az igazság fogságában, A napfény íze, Eljövendő szép napok, Karambol) és szinte az összes világsztárral dolgozott. A produceri csapatot Krskó Tibor (Sorstalanság, Szabadság, szerelem, A nevek dala), Hazai Cecília és Hazai Kinga alkotja.

A Hunyadi-sorozat showrunnere a magyar származású George Mihalka több száz órányi prémium tartalmat készített televízióknak és tucatnyi mozifilmet, munkásságát a Kanadai Rendezők Céhe is díjazta. „Amióta gyerekként elhagytam Magyarországot, az volt az álmom, hogy visszatérjek és dolgozzak a szülőföldemen és az anyanyelvemen. Örülök, hogy része lehetek ennek a mesés csapatnak és az első Magyarországon gyártott és forgatott nemzetközi sorozatnak.” – nyilatkozta.

Az egyik legsikeresebb magyar rendező, Nagypál Orsi (Nyitva, Terápia) mellett a temesvári születésű Robert Dornhelm (Mária Terézia, Apám bűnei, Anne Frank igaz története) is epizódrendező lesz. A Hunyadi-sorozatot George Mihalka, Lengyel Balázs, Lovas Balázs, Ruttkay Zsófia és Veres Attila írta Bán Mór közönségsikernek örvendő regénysorozata alapján.

Címlapkép: Nagypál Orsi / Fotó: Pozsonyi Janka
Forrás: NFI