A Cinéfondation szekciót 1998-ban alapította a fesztivál, hogy ezzel is támogassa a pályája elején járó, fiatal filmes rendezőket. A beválogatott filmek közül három film kap díjazást, de sokszor osztanak ki megosztott második és harmadik díjakat is. A pénznyeremény mellett az az első helyezett legnagyobb jutalma, hogy a jövőben elkészülő első nagyjátékfilmjét garantáltan beválogatják a fesztivál programjába.

Tóth Ildikó az Ahogy eddig-ben / Forrás: METU

Az idei fesztiválon is van kinek drukkolni: a 24 perces Ahogy eddig-et Moldovai Katalin a METU (Budapest Metropolitan Egyetem) mozgóképművész mesterképzésén készítette. Főhősei egy anya és a lánya, akik egy reményt adó kegyes hazugság részesei lesznek, amikor az anya, Margit megbetegszik. A főszerepekben Venczel Vera és Tóth Ildikó láthatóak, a forgatókönyv Tóth Krisztina azonos című novellájából készült, Moldovai Katalin és Palóczi Zita átdolgozásában. Az operatőr Táborosi András, a vágó Soltész Orsolya.

Moldovai Katalin szekciójának és a rövid versenyfilmekről döntő idei zsűri elnöke Claire Denis lesz, francia származású filmrendezőnő, a Szép munka, a Kínzó mindennapok és a tavaly Velencében versenyző High Life alkotója. Ő és négy további zsűritársa fognak dönteni az Ahogy eddig lehetséges díjáról: Stacy Martin angol színésznő (Nimfomániás), Eran Kolirin izraeli rendező-forgatókönyvíró (A zenekar látogatása), Panos H. Koutras, görög származású író-rendező (Görög vendégszeretet) és Cătălin Mitulescu, román producer, rendező és forgatókönyvíró (Hogyan éltem túl a világvégét).

Elsőként 2004-ben mutatkozott be magyar film a Cinefondationban: Mundruczó Kornél diplomafilmjét, a Kis Apokrif No.2-t válogatták be a programba. Az akkor 29 éves rendezőnek ez jelentette a belépőt a fesztivál állandó vendégei közé. Korai filmjét később állandóvá váló munkatársaival, Petrányi Viktória producerrel és Tóth Orsi színésznővel készítette, történetében három férfi és egy nő útja keresztezi egymást a Duna torkolatában (ahol később Delta című filmje is játszódik).

A vírus / Forrás: MNF

Két évvel később a frissen diplomázott Kocsis Ágnes kisfilmjét, a Vírust válogatták be az iskolás filmek versenyébe és ott el is nyerte a megosztott harmadik díjat, melyet az akkori zsűrielnöktől, Andrej Koncsalovszkij orosz rendezőtől vehetett át. A zsűri további tagja is díszes társaság volt: Sandrine Bonnaire színésznő, Tim Burton rendező, Daniel Brühl színész, Souleymane Cisse rendező és Zbigniew Preisner zeneszerző.

A film történetében Bánki Gergely alakítja a fiatal víruskutatóót, aki egy olyan új vírussal találkozik, mint még előtte soha - fájdalmat nem érez, de testét piros foltok borítják. A kórház többi tagja mellől elkülönítik, ahol életében először szembesül a mindent lesújtó magánnyal. A 27 perces kísérleti kisfilm sajnos nem elérhető el online. 

Őt Szimler Bálint SZFE-s diplomafilmje, az Itt vagyok követte 2010-ben, éppen azután, hogy a Filmszemlén elnyerte a legjobb rövidfilmnek járó díjat. A 36 perces fekete-fehér film főhőse Viktor, egy egészen különös fiú, aki éberen mozog a budapesti éjszakában, furcsa arcokkal jár lakásról-lakásra, hozzácsapódik, elsodródik emberek mellől, és közben megszakítás nélkül az élet nagy kérdésein elmélkedik.

"Az Itt vagyok az első percekben tényleg egy elcsépelt diákfilmnek tűnik – az a fajta, ami a dohányzást választja a dialógusok helyett, a kóválygást cselekmény helyett -, de aztán mind a főszereplő személye, mind az egész esztétika egyszerűen lesöpör minden közhelyet. Ami céltalanságnak tűnik, az a cél maga, bolyongani a városban, felmenni a haverokhoz, átsörözni egy éjszakát, ezt mind megmutatni és ennek a gellert kapott szellemiségét közvetíteni 35 percben egy percnyi unalom nélkül lehetetlennek tűnik, Szimlernek és stábjának viszont sikerül.” - írtuk róla még a Filmszemle idején.

Idén tavasszal mutatta be első nagyjátékfilmjét, a világosi fegyverletétel idején játszódó Guerillá-t Kárpáti György Mór. Első nagyfilmje előtt számos rövidet is készített Enyedi Ildikó osztályában (ezeket itt mutattuk be részletesebben), ott készült el Provincia című diplomafilmje is, amely 2014-ben versenyzett a Cinéfondation szekcióban. A film főhőse Ottó, egy élelmiszerbolt kiszállítója. Egyik alkalommal, amikor vidékre viszi az árut, lerobban a teherautója egy régészeti ásatás mellett. Az itt töltött egy nap nagy hatást gyakorol rá.

2016 meghozta az első hazai animációs sikert is: Andrasev Nadja A nyalintás nesze című diplomafilmjét megosztott harmadik díjjal jutalmazta Naomi Kawase filmrendező, a szekció akkori zsűrielnöke. Bodor Ádám Megbocsátás című novellája által ihletett történetben, egy magányos nőt intim kapcsolat fűzi növényeihez, amelyre a szomszéd kíváncsi macskája is felfigyel.

Láthatatlanul / Forrás: Inforg

Utoljára két évvel ezelőtt fordult meg magyar vizsgafilm a válogatásban, ez volt Szentpéteri Áron Láthatatlanul című kisfilmje, melyet Cristian Mungiu zsűrielnök, a román újhullám egyik kiemelkedő alakja bírált el. Történetében Balázs, a vak fiú a Láthatatlan kiállítás egyik alkalmazottja, egy tárlatvezetés során ismerkedik meg Annával, aki a barátjával látogatja végig a sötét szobákat. A két fiatal találkozása másképpen, de mindkettőjükben nyomot hagy. Mikor legközelebb összefutnak, beszélgetni kezdenek arról a pár percről a kiállításon, Balázs vakságáról és arról, ahogy a fogyatékkal élőkhöz általában az emberek többsége viszonyulni szokott. 

A Láthatatlanul egyelőre szintén nem nézhető meg online, reméljük a közeljövőben ez a kiváló kisfilm is elérhető lesz.

Borítófotó: Ahogy eddig