Nagy test, nagy élvezet
A Filmnapok nyitófilmje, Michael Hoffman Éden című mozija, melynek bemutatójára a rendező is Budapestre érkezett, drámai vígjáték Gregorról (Josef Ostendorf), a kövér szakácsról, aki munkaidején kívül is szinte kizárólag a konyhaművészetnek él. A magába forduló férfi néhanapján a kisváros szállodájának kávézójában ücsörög egy kávé mellett, és az embereket bámulja. Megismerkedik Édennel (Charlotte Roche), a pincérnővel, és a két ember között lassan szokatlan barátság alakul ki, mely mindkettejük életét kimozdítja a tespedésből. Éden belekóstol Gregor mester szeretettel készített ételeibe, és szinte orgazmus közeli élményt él át. A két ember barátsága mind jobban elmélyül, emellett Éden házassága is újra felpezsdül az erotikus konyhai remekektől. Az asszony és Down-kóros kislánya, Leonie mind többet vendégeskedik a robosztus ételművésznél. A férj, Xavér döbbenten veszi észre feleségén a változást, és igyekszik mindent megtenni, hogy ne veszítse el a feleségét…
 |
| Éden belekóstol Gregor mester szeretettel készített ételeibe, és szinte orgazmus közeli élményt él át Michael Hoffman: Éden |
Hoffman filmje egyszerre ad bemutatkozási lehetőséget Ostendorfnak, aki leírhatatlan népszerűsége és színpadi sikerei ellenére filmen most kapott először főszerepet (teljesítménye önmagáért beszél!), másrészt több előítéletet is megdönt. Extra kövér főszereplő, amatőr, videó-dj múlttal rendelkező főszereplőnő, és egy valóban Down-kóros kislány szereplésével a rendező tető alá hoz egy elgondolkodtató, szívmelengető mozit, mely után a néző felszabadultan távozik. Ember-mese, a legjobb értelemben. Hiteles színészi teljesítmények, gyönyörű operatőri munka – karöltve a HD technikával -- és a rendező saját, átgondolt forgatókönyve értékes mozit eredményez.
Pokoljárás, avagy ördögűzés Michaela kedvéért?
Hans-Christian Schmid már sokkal keményebb hangot üt meg. Az 1970-es évek Dél Németországában a huszonegy éves Michaela (Sandra Hüller) megjárja a poklot. Az epilepsziás lány végre kitör a vallásos, szigorú családi körből, és az egyetemi közegben megtapasztalja a barátság és szerelem ízét. Amikor azonban minden eddiginél erősebb rohamok kerítik hatalmukba, a család, a barátok, és a hit között feszülve kell megharcolni a harcot, melyben eleve vesztésre áll… Megszállottság vagy elmezavar? Tudomány és teológia csap össze. Pasztellszínekre komponált, keserű, lassú folyású dráma kötelékekről, melyek eltéphetetlenek, és ördögűzésről, olyan szellemi terhekről melyeket meghaladják az értelmet. A film valós eseményeken alapszik, melyek végül tragédiába torkolltak.
A német film holnapja
A Next Generation 2006 cím alatt bemutatott rövidfilm-összeállítás színpompás képet ad a német film jövőjéről a különböző német filmiskolák diákjainak vizsgafilmjein keresztül. Celluloid és videó, játékfilmes eszközök vagy a komputer-animáció egyaránt megtalálható. A művek rövidségétől függetlenül megannyi kiforrott és biztos kézzel elkészített alkotást láthatunk, melyek a jól megválasztott poénra, vagy épp a ’nagyokat’ is megszégyenítő technikai kivitelezésre helyezve a hangsúlyt, maradandót nyújtanak.
A réten című filmben három kamaszfiú elmélkedik az élet ’nagy’ kérdésén egy keresztútnál. A lassan eszmélkedő gyermeki tudat nagy adag pökhendiséggel témázik a lányokon, amíg valaki le nem rántja őket a valóság talajára. A film alapötlete viszonylag sovány, ellenben a nagyvonalú fényképezés kárpótol.
A Bazár egyszerű gegre épül, ám az egészet bájos letisztultsága teszi működőképessé. Az autókereskedő és a vásárló számtalanszor látott alaphelyzetét forgatja ki, és fejeli meg egy pszichológiai csavarral, már-már reklámfilmes hatást kölcsönözve számára.
A csomag egyszerre hódítja meg a nézőt az animáció hangulatával és az abszurd slusszpoén erejével. A Fritz Lang és Besson metropolisait idéző futurisztikus ipari város árnyékában, egy kis házban éldegél egy öregember. Egy napon különös csomagot kap, mely az egész életét megváltoztatja.
 |
| Több helyütt is a Shrek-et idézik, főhőse például nagy, kövér, vörös, és magányos Tim Weimann és Tom Bracht : Pokoli randevú |
A St. Pauli futballcsapat pályájának gondnoka az egyik meccs után halva talál egy szurkolót. A Csapatszellem igazi fekete komédia, szkeccs a futball iránti sírig – sőt azon túl is – tartó elkötelezettségről. A fekete-fehér képek, a kissé a noir-t idéző hangulat jól illik a morbid hangvételhez, ahogy a szaggatott jelenetezés is. A hatást tovább fokozza a dialógusok hiánya.
Az Otthon szintén fekete-fehérrel operál, ám sokkal komorabb, és fájóbb hangot üt meg. Öregségről, emlékekről, kötődésről regél, úgy hogy előbb félrevezeti a nézőt, hogy azután annál fájdalmasabb legyen az amúgy kiszámítható csattanó.
Habár a NASA állítása szerint az univerzum mindig tágulni fog, Ulf Groote filmjében, a Megmentem a multiverzumot!-ban olyan helyzetet vázol, mely vérbeli sci-fi tálalás után kiált. Frank felfedezi, hogy az univerzum igenis össze fog omlani, s mikor mind több alteregója/klónja érkezik párhuzamos univerzumokból, rá kell döbbennie, hogy tenniük kell valamit, mielőtt megszűnik a létezés. A film szinte minden egyes kockáján látszik a digitális utómunka, mely bár valóban korántsem tökéletes, ám a nagyra törő szándék láttán elámul az ember, ráadásul tökéletesen kiszolgálja a film hangulatát.
A Hideg bőr egy barátság melankolikus története, mely lágy zenére úsztatott flashbackek sorozatával és a jelen képeivel mutatja be Marion, a börtönből frissen szabadult nő útját barátnőjéhez. Kettejüket a közös múlt, és a lány letartóztatásához vezető események fűzik össze. Az odaúton a néző előtt feltárulnak a részletek, hogy azután egy zsigeri fordulattal csapja arcon a végkifejlet.
Tim Weimann és Tom Bracht animációs filmje, a Pokoli randevú igazi befutó. Szinte kapásból megugorja a Dreamworks és társai színvonalát, képi világa és dramaturgiai elemei több helyütt is a Shrek-et idézik, főhőse például nagy, kövér, vörös, és magányos. Ő is szörny, csak nem ogre. Éppenséggel ő az Ördög. A Pokoli randevú egy vicces párkeresés története, melyből kiderül, hogy a Pokol urának is van szíve, s csak egy társra vágyik.
A John a Nirvánában is animáció, ám Jan Koester mintha Jim Morisson elképzelt kalandjait forgatná. John, a popsztár koncert közben hal meg, és a szürreális, színekben tobzódó utazást tesz a túlvilágon a Nirvána „előszobájában”. Az alkotás bravúrosan egyesíti az ázsiai árnyjátékok láng világította, villódzó képeit, és a Cartoon Network teltszínű, sík felületkezelését.
Claire Walka rendező-forgatókönyvíró-operatőr-producer (!) munkája, a Délutáni séta leginkább a Felvonásközt idézi, mind képi megoldásaiban, mind kísérőzenéjében. Érezhető, hogy az alkotó alig háromperces munkájában a film kezdeteinek kísérletező-határkereső mentalitását igyekezett újra megragadni, fűszerezve kissé a francia újhullám kézikamerás naturalizmusával. (Talán nem véletlen az eredeti, francia cím: promenade d’après-midi).
Szórakoztató válogatás, mely lehetőséget nyújt, hogy szemrevételezzük, hogy miként is képzelik a német filmek azok, akik majdan alakítani fogják azt. Ambiciózus szárnypróbálgatások, az egyszer biztos.
