Bár A martfűi rém ötven éves eseményeket dolgoz fel, a rendező szerint ma is van aktualitása: “Elég csak Kaiser Edére és a móri gyilkosságra gondolnunk. Ráfogták a bűntényt, majd kiderült, hogy a közelében sem volt az eseményeknek. Ilyen értelemben  ennek a filmnek az egyik legfontosabb eleme az igazságkeresés.” - fogalmazott Sopsits, amikor az egyik utolsó budapesti forgatási napon felkerestük a stábot. A forgatás csak nemrég értek véget, így még nem tudni a bemutató pontos dátumát, de a jelenlegi tervek szerint már idén ősszel láthatjuk az új Sopsits filmet.

Balsai Mónika a Martfűi rémben (fotó: MTI / Kallos Bea)

Testről és lélekről
Várható bemutató: 2016. ősz
r.: Enyedi Ildikó

Ha mágikus filmekről van szó, ki más juthatna eszünkbe, mint Enyedi Ildikó. Az én XX. századom, a Bűvös vadász, a Tamás és Juli és a Simon mágus rendezője most is az ösztönvilág és valóság mezsgyéjén jár, talán elég csak annyit mondanunk, hogy két szarvas is fontos szereplője legújabb alkotásának. "Vicces, furcsa, érzelmes és személyes lesz." - sorolta Enyedi Ildikó, amikor forgatáson a filmről kérdeztük.

A Testről és lélekről 2010-ben már a megfilmesítés küszöbén állt, a Magyar Mozgókép Közalapítvány összeomlása után azonban Enyediék elölről kezdték a folyamatot a Filmalapnál. Az alkotás álom és valóság, test és lélek kettőséről mesél egy olyan szerelmi történettel, melynek főhősei álmukban rendszeresen találkoznak, a való életben mégsem kedvelik egymást. Külön pikantériája az abszurd melodrámának, hogy kicsit sem szerelmi történethez megszokott helyen, egy vágóhídon játszódik.

Enyedi Ildikó és Nagy Ervin forgatási szünetben (fotó: MTI / Kallos Bea)

Vándorszínészek
Várható bemutató: 2016. ősz
r.: Sándor Pál

Utoljára tíz éve rendezett mozgóképet a mester, az elmúlt évtizedeket azonban inkább más, fiatal alkotók útjának egyengetésére szánta, hiszen producerként dolgozott. A Vándorszínészekben ismét kedvelt témájához nyúl, a szórakoztatóipar világát mutatja meg belülről, akár csak a Ripacsok, vagy a Miss Arizona. „Itt készült a Régi idők focija, a Herkulesfürdői emlék, a Szerencsés Dániel, a Miss Arizona. Valami olyan fontos dolgot érzek itt ebben a stúdióban, amit egy szóval tudnék jellemezni: az életem. Lehet, hogy túl romantikus, de biztosan így van. Reggel, amikor bejöttem ide még üres volt a műterem, negyedórán keresztül csak kóvályogtam, nem tudtam kimenni. Itt születtem én, ezen a tájon… itt lettem az, aki lettem, és fantasztikus, hogy így 76 évesen még mindig itt rohangálok, még mindig itt üvöltözök, még mindig hisz nekem egy ekkora stáb. Egy nagy repülés a mozizás.” - osztotta meg velünk Sándor Pál, amikor meglátogattuk a forgatáson.

A forgatás során a stáb körbejárta Magyarországot, hiszen mintegy 60 különböző belföldi helyszínen dolgoznak, de hát mit is várhatunk egy olyan alkotástól, amely a 1800-as évek első felébe repít vissza minket és korabeli vándorszínészek életét mutatja be. Bár pontos dátum még nincs kitűzve, de legutóbbi információnk szerint idén ősszel már a mozikba kerül a legújabb Sándor Pál film.

Vándorszínészek - stábfotó

1945
Várható bemutató: 2016. ősz
r.: Török Ferenc

Moszkva tér, Szezon, Overnight, Koccanás, Apacsok, Isztambul, Senki szigete. Egészen különböző stílusok és történetek, azonban mindet Török Ferenc rendezte. Alig mutatták be Senki szigete című filmjét (kritikánkat olvasd el itt), máris hozzáláthatott legújabb alkotása előkészületeihez. A Rudolf Péter, Nagy-Kálozy Eszter, Szabó Kimmel Tamás, Sztarenki Dóra és Tasnádi Bence főszereplésével 2015 nyarán forgatott film 1945 egy augusztusi napjának történéseiről szól, a dráma helyszíne egy felbolydult állapotú Tokaj-hegyaljai kisváros, ahol mindenki a jegyző fiának az esküvőjére készül, miközben már jelen vannak a szovjet csapatok tankjai.

Bár Török körülbelül minden második alkotásában visszatekint a múltba, ilyen régre még nem merészkedett. Az 1945 címmel készülő film Szántó T. Gábor Hazatérés című novellájának feldolgozása, és várhatóan idén ősszel kerül a mozikba.

(fotó: Szilágyi Lenke)

Kojot
Bemutató: 2016. december
r.: Kostál Márk

Bár a fiatal rendező gyerekkora óta filmrendező szeretett volna lenni (saját bevallása szerint azóta, hogy megnézte Birodalom visszavág-ot), mágis a reklámok világában kötött ki. Most viszont betljesítheti gyerekkori álmát, 2015 nyarán nekiláthatott első mozifilmje elkészítésének. “Sose gondoltam volna, hogy ez lesz a címe. Egy régi kedves barátom mondta rólam, hogy olyan vagyok, mint egy prérifarkas. És tényleg, nekem a Gyalogkakukkban mindig a prérifarkas volt a kedvencem! A film munkacíme Vaquero volt, ami cowboyt jelent és Cormac McCarthyhoz is köthető, de azért döntöttem a Kojot mellett, mert abban benne van az üzenet, hogy farkassá kell tudni válni. A nagyobb állat attól még felrúg persze.” - osztotta meg velünk Kostyál, amikor a filmcíméről faggattuk pár nappal a forgatás kezdete előtt.

A Kojot nagyvárosi élettől feszült főszereplője egy váratlan örökség folytán egy dunántúli kis faluban kezd új életet, ahol telekspekulációs ügybe keveredik, és kénytelen harcba szállni a vidék kiskirályával. A felnőtté válás történet meglepő vizuális koncepcióval dolgozik, ugyanis úgynevezett anamorf optikával rögzítették a képeket. A hazai mozinézők számára még ismeretlen, határon túli színházakban játszó színészek főszereplésével készült alkotást várhatóan év végén tekinthetjük meg.

A Kojot egyik látványterve

Kincsem
Bemutató: 2016. december
r.: Herendi Gábor

Szintén év végére marad a Filmalap eddig legnagyobb költségvetésű filmje (2.078.000.000 forint támogatást ítélt meg az elkészítésére), a csodaló történetét feldolgozó Kincsem. A Herendi Gábor rendezésében készülő kalandfilm főhőse Blaskovich Ernő (Nagy Ervin) magyar nemes, Kincsem tulajdonosa, aki ádáz küzdelmet folytat Otto von Oettingennel (Gáspár Tibor), aki apja kivégzése után a Blaskovich vagyon tulajdonosa lett. A sors pikáns fintora, hogy a magyar nemes Klárával (Petrik Andrea), az osztrák főúr lányával bonyolódik kapcsolatba.

“Ez egy olyan nagy munka, amire szerintem minden filmes vágyik, hogy egyszer ilyet csinálhasson az életében. (…) Ez egy nagyon jó történet, egy külföldön és Magyarországon is jól ismert versenylóról, de a fő szál mégis Kincsem tulajdonosával foglalkozik, aki pont annak a lányába szeret bele, aki az apját meggyilkolta. Ez alapvetően nagyon erős konfliktushelyzet és nagyon erős érzelmi közeg. Kincsemről tudjuk, hogy minden versenyt megnyert, de azt mégsem ismerjük pontosan, hogy mindezt milyen körülmények között.” - nyilatkozta nekünk a film producere, Hutlassa Tamás még a forgatás előtt, amire természetesen mi is kilátogattunk. De bármekkora is az izgalom, a csodaló történetére is év végig kell várnunk.

Kincsem (fotó: Szabó Adrienn)

VÁRJUK MÉG!

Pálfi György egyszerre két filmet is készít éppen: Hang című Lem adaptációra nyert gyártás előkészítési támogatást a Filmalaptól, jelenleg zöld lámpára várnak, hogy nyáron elkezdhessék a forgatást. Közben azonban nem tétlenkedett a rendező, múlt nyáron baráti segítségekkel és közösségi finanszírozásból feldolgozta Tarr Sándor egyik novelláját. “A Mindörökké munkacímű filmhez még fel kell vennünk néhány jelenetet, már megvannak hozzá a helyszínek és a pontos terv is, de most a Hang élvez prioritást, a Tarr adaptációval akkor tudunk haladni, ha éppen a Lem feldolgozás szünetel” - mesélt nekünk a napokban Pusztai Ferenc, aki mindkét Pálfi film producere.

És még ezen túl is várunk filmeket! Hiszen M. Kiss Csaba Brazilokja, Bereczki Csaba Soul Exodusa, Kamondi legújabb filmje, a Halj meg már, illetve az Aurora Borealis - Északi fény Mészáros Mártától már leforgott, vagy éppen forog, Gárdos Éva pedig második nagyjátékfilmje, a Budapest noir felvételeit készíti, a ruhapróbák megkezdődtek, és amit biztosan tudunk, hogy egyik kolléganőnk is feltűnik majd benne a háttérben.

Olvass a többi 2016-ban bemutatásra kerülő filmről is!