Korom Anna rendező nyilatkozta, hogy amikor először felhívott téged, hogy felkérjen a szerepre, azt hitted, valaki telefonbetyárkodik veled. Miért gondoltad, hogy ez nem egy valódi hívás?
Nagyon udvarias volt, bemutatkozott, gyorsan elmondta a film történetét, és hogy engem szeretne a főszerepre. Ez váratlanul ért, mert egy ilyen szerepre általában nem én jutok a rendezők eszébe. Azt gondoltam, hogy valaki szórakozik velem, viccet űz belőlem. De aztán mondta, hogy adjam meg az e-mail címemet, elküldi a forgatókönyvet és rá tíz percre már tényleg ott volt az egész. Akkor láttam, hogy ez halálosan komoly.
Nagyon tetszett a történet, Anna pedig elhívott egy castingra, ahol először úgy csináltam meg a jelenetet, ahogy én éreztem Mária karakterét, de ő szólt, hogy ez a nő nagyon más, mint amit Nyertes Zsuzsa szokott játszani. Remek instrukciókat kaptam tőle, nagyon jól tudott vezeti engem, és rá pár napra már jött a felkérés, hogy engem választ, és én leszek Mária.
A castingolás számodra könnyű? Csak az elmúlt pár évtizedekben jött be az a fajta szereplőválogatás, régebben nem volt itthon jelen, és azt érzékelem, hogy van, akiknek nehezebb ilyen módon megmutatni magát.
Én nem találom megalázó módszernek, el szoktam járni castingokra. A probléma ott van, és sok színész kollégám talán ezért nem szereti, hogy amikor nem téged választanak, sok esetben még arra sem méltatnak, hogy felhívjanak. Elmész ingyen egy castingra, szövegeket tanulsz rá, annak reményében, hogy akkor kapsz egy igent vagy egy nemet. Mindegyik válasz jó - persze az igennek jobban örül az ember -, de itthon sajnos előfordul, hogy annyiba sem vesznek, hogy felhívjanak és megköszönjék, hogy ott voltál.
Diamond Beauty / Fotó forrása: Friss Hús
A film főhőse teljesen ellentétes életet él, mint te, aki évtizedek óta együtt élsz a társaddal, van egy felnőtt lányotok és már unokátok is született. Mária magánélete teljes kudarc, magányos, és egy régi szerelmét siratja. Honnan merítettél ennek a szerepnek a megformáláshoz?
Azt szoktam mondani, hogy mindannyiunkban - nem csak a színészekben -, össze vannak gyúrva mindenfajta érzelmek. Engem általában jólelkű, naiv, szeretnivaló figurák találtak meg, olyanok, akiken nevetni lehet, mert így gondolkodtak bennem a rendezők, ebbe skatulyáztak be. De ha a pályám során megkaptam volna Lady Macbeth szerepét, azt is felszínre tudtam volna hozni magamban, mert ugyanúgy bennem van. Én is tudok gonosz, rosszindulatú, kegyetlen lenni, de ezek az érzések el vannak nyomva, mert nem kellett őket használnom, meg a magánéletemben sem szeretem a negatív érzéseket.
Itt van például Kautzky József, aki filmekben és a színpadon is mindig negatív, kegyetlen figurákat, például SS tiszteket játszott, de a magánéletében kenyérre lehetett kenni. Jólelkű, csodálatos ember volt, egy szép lélek, de valószínűleg a külseje miatt a filmekben mindig ilyen szerepeket játszott, szinte el se hittem, hogy ez ugyanaz a Kautzky József. Ha egy színész meg van áldva azzal a képességgel, tehetséggel, akkor mindent ki tud magából hozni, még azokat az érzéseket is, amiket a magánéletében nem használ.
Úgy érzed, hogy beskatulyáztak?
A pályám során én egy szép színésznőnek voltam elkönyvelve. Igaz, csinos voltam, szép voltam, jó volt rám nézni. De mikor egy komolyabb szerepet kaptam, mondjuk Marilyn Monroe-t játszottam, ami igazán drámai szerep, és a szépségnél többet nyújtottam a színpadon, akik megnézték, mégis attól voltak elájulva, hogy „Úristen, milyen gyönyörű vagy, mennyire hasonlítasz a Marilynre!” Az, hogy lélekben, színjátszásban mit hoztam ki abból a szerepből, elhalványodott a külsőségek mellett. Sokszor megesett, hogy a színészi teljesítményemet nem értékelték, mivel a külsőségek elvitték a dolgot. Én meg tudtam, hogy azért emögött színészi teljesítmény van.
Korom Anna és Nyertes Zsuzsa a Diamond Beauty forgatásán / Fotó: Zombori András/Kinomoto
Most viszont egy erős maszk került rád, és szerintem sokan el is csodálkoztak, hogy ez te vagy. Most, ebben a szerepben meg tudtad mutatni, hogy mi történik, amikor nem vonja el a csinos külső a figyelmet.
És hát csak eltelt jó pár év, negyvenkét éve vagyok a pályán, hatvanhat éves leszek idén, és megtisztelőnek tartom, hogy Korom Anna rám osztotta Mária szerepét, akit ötvenöt évesnek ír a forgatókönyv, tehát egy tíz évvel fiatalabb nőt játszom.
Abszolút a természetesség híve vagyok, és vállalom a koromat, vállalom a kinézetemet. Persze mindent megteszek, hogy jól tartsam magam, a fürdőszobámban három kiló krém van, egy időben a párommal szépségszalonunk volt, ismerem, hogyan kell lassítani az öregedést természetes úton. Mária éppen az ellenkezője, harmadszor csináltatja meg az orrát, semmivel sem elégedett magán, testképzavaros, egész életében képtelen volt elfogadni magát. Amikor először láttam a filmet egy magánvetítésen, egy kicsit én is elszörnyedtem, engem is mellbe vágott a saját arcom látványa, de utána tudtam magam függetleníteni a látványtól, és koncentrálni arra, hogy ez most egy olyan alakítás, amihez szükségszerű ez a komoly maszk.
Első nap, amikor felkerült a maszk, milyen volt viszont látni magad a tükörben?
Minden reggel három-négy órába telt, amíg felkerült ez a komoly szerkezet az arcomra. Nem is a forgatás volt fárasztó számomra, hanem a reggeli átalakítások, amíg vártam, hogy a fantasztikus maszkmesterek, Ipacs Szilvia és Gazdag Ágnes rám tegyék a különféle kiegészítőket, de imádtam minden pillanatát.
Furcsa volt magamat így látni, de nagyon sokat segített ez a maszk, hogy tényleg át tudjak alakulni Nyertes Zsuzsából Máriává. Volt már egyszer hasonló élményem, amikor színházban próbáltuk a Torockói menyasszonyt és a próbákon egyszerűen nem éreztem a figurát. Aztán eljött a pillanat, amikor elkészült a Kemenes Fanni által megálmodott jelmez: ahogy rámadták ezt az otromba, parasztos, hosszú ruhát, ott álltam mezítlábasan, smink nélkül, hátrafésült hajjal, gereblyével a kezemben, belenéztem a tükörbe, és azt mondtam, hogy „Úristen, megvan a karakter!” Bementem a színpadra, és akkor megszületett a figura. Itt is így működött: ahogy belenéztem a tükörbe, elkezdett élni a mágia.
Diamond Beauty / Fotó forrása: Friss Hús
Úgy változtál át az alatt a pár óra alatt reggelente, ahogy kerültek rád a rétegek. Mi volt a legnagyobb kihívás számodra ebben a szerepben?
Mindenképpen meg akartam felelni a rendezőnek, Annának, ezért maximálisan rábíztam magamat. Volt, hogy úgy éreztem, hogy jó voltam a felvételen, erre ő azt mondta, hogy itt megint Nyertes Zsuzsa hangok meg mozdulatok jöttek elő. Talán az volt a legnagyobb kihívás, hogy teljesen el kellett felejtenem a saját énemet, le kellett lassulni, állandó boldogtalanságnak kellett látszani a szememben, miközben én mindig nevetek és jókedvű vagyok.
Illetve tényleg sokat tanultam Annától a filmszínészetről. A színpadon nagyobb gesztusokkal játszunk, nagyobb amplitúdókban éljük meg az érzelmeket, itt meg nagyon sok volt a közeli. Ő ilyenkor annyit mondott, hogy semmit se csináljak, csak erősen gondoljak arra az érzésre, amit ki szeretnék fejezni, bőven elég, amit a szemem kifejez, minden plusz mozdulat felesleges. Nagyon kellett koncentrálni, hogy ez úgy sikerüljön, ahogy Anna szeretné látni a vásznon.
Anna nemrég végzett a FreeSZFE-n, huszonéves, pályakezdő rendező. Hamar megtaláltátok egymással a hangot?
Nagyon! Egyrészt annak köszönhető, hogy végig éreztem benne a tiszteletet. Az elején mintha nem merte volna mondani, ha nem tetszett neki, amit csináltam, én pedig megkértem, hogy felejtse el, hány éves vagyok, hány éve vagyok a pályán, gondoljon rám úgy, mintha egy kezdő színésznővel dolgozna, mert akkor tudja belőlem a legtöbbet kihozni. Engem nem degradál, ha valami elsőre nem jó, addig fogom csinálni, ameddig ő azt nem mondja, hogy ez most tényleg jó volt. Azt hiszem, hogy ez feloldott minden olyan feszengést, amit a korkülönbség okozhatott.
Egyébként is nagyon szeretem a fiatalokat és imádom a tehetséges embereket. Anna kimondottan inspirált engem, ahogy az operatőr, Bedécs Lola is. Sok női energia volt a stábban, ami számomra lendületet adott. Engem a külsőm miatt a férfiak világéletemben gyorsan elfogadtak, ezért én mindig a nőtársaimnak akartam megfelelni. Ezért is volt számomra különleges ez a film.
Sok mai nőnek, Máriához hasonlóan komoly problémája a testképzavar. Már régebben is okoztak problémát a divatiparban alkalmazott irreálisan vékony szupermodellek, de mostanra, a FaceApp korában a plasztikai műtétek is egyre természetesebbé válnak. Lányod és lányunokád is van, ráadásul a kozmetikádon keresztül egy ideig dolgoztál is a szépségiparban. Te hogy látod ezt a tendenciát?
Én is látom, hogy nagy a baj. A média, az internet nagyon magasra teszi a lécet, ami ráadásul hamis léc, mert már a legszebb szupermodelleket is retusálják. Annyira a tökéletességre törekszenek, illetve azt mutatják a fiataloknak, hogy ez a tökéletes, nem csoda, hogy egyszerűen nincs önbizalmuk, a lányoknak főleg, és hogy mindent megtesznek azért, hogy ők is próbálják tökéletesíteni és elérni azt a szintet, amit minden nap látnak a médiában és az interneten. Ez egy nagyon rossz út. A legfontosabb az lenne, hogy felfogjuk, mindenki egyedi, mindenkiből csak egy van a világon.
Diamond Beauty / Fotó: Kinomoto
Volt olyan a forgatás alatt, amit kihívásként éltél meg?
Anna sok amatőr szereplőt választott körém, akik aranyosak és hitelesek is voltak, de mégsem volt bennük az a rutin, ami a gyakorlott színészekben. Hiába tanulták meg a szöveget, természetes, hogy az éles helyzetben nehezebben kezelték a lámpalázat, ezért előfordult, hogy elfelejtették, mit kell mondaniuk. Ráadásul a kis költségvetés miatt nagyon szűkös volt az idő, ami rendelkezésünkre állt, és előfordult, hogy úgy éreztem, nem fogjuk tudni befejezni. De végül Anna mindig megoldotta, és a végeredményen ez nem látszik.
Mondhatjuk, hogy talán te vagy az egyik legismertebb komika itthon. És bár már alakítottál drámai szerepeket, a komikus karakterek a kisujjadban vannak. Más volt Mária tragikus történetére készülni?
Elnézést, hogy ezt mondom, de én azt éreztem, hogy azok a nagy színészek, akik díjakat kapnak, akiket elismernek, mind a drámai színészek közül kerülnek ki. Én úgy látom, és ezért bocsásson meg minden nagy drámai színész, de egy drámát eljátszani sokkal könnyebb, főleg, ha egy jól megírt darabról van szó. Egy csendes, feszült nézőtéren sokkal könnyebb odavonni az emberek figyelmét. A vígjátékok esetben rengeteg dologra kell figyelni, fontos a ritmus, hogy a közönség nyitott legyen. A nevetést sokkal nehezebb előcsalni az emberekből - főleg a mai világban. Én nehezebb műfajnak tartom a vígjátékot meg a szórakoztatást, de a szakma sajnos fordítva látja.
Különbséget inkább a színházi és a filmes próbafolyamatban találtam. A színházban a premiert egy-másfél hónapos próba előzi meg, ha akarja, ha nem, az ember már ezalatt megtanulja a szöveget. A film esetében jobban kell koncentrálni, sokkal gyorsabb folyamatról van szó, mert napi szinten több jelenet szövegét kell tudni, és akkor, abban a pillanatban, amikor azt mondják, hogy tessék, a szöveget tökéletesen kell elmondani és közben mögé tenni az érzéseket, a gondolatokat, a figura kinézetét, a lelkét.
Bár filmen is szerepeltél többször, elsősorban a színházból és a tévéből ismer téged az ország. Vágytál volna több filmezésre?
Egy színésznő nem tud ez ügyben mit tenni, a színházi rendező és a filmrendező választ. Tény, hogy engem már nagyon fiatalon, a pályám elején beskatulyáztak, hiszen a Vidám Színpad tagja voltam.
Abban az időben egyszer kihívtak többünket Németországba, Berlinbe egy próbafelvételre. Több magyar színésznővel együtt vettem részt a casting folyamatban, és végül megkaptam egy drámai szerepet a Flug des Falken című sorozatban, amit félévig forgattam kint. Nem sokkal később Rainer Bär A pelikán halála című krimijébe választott ki a főhős karakterének megformálásra, szintén Németországban. A Gázlánghoz hasonló történetet elmesélő filmben egy operaénekesnőt alakítottam, akitől elvált férje szeretné elvenni a közös gyereküket. Azért kaphattam meg ezt a szerepet, mert Németországban ez a rendező csak az előző, szintén német sorozatot látta, és nem tudta, hogy én itthon komikaként vagyok számon tartva.
Tehát hiába vágytam volna én több szerepre, itthon szűk körből választottak a filmrendezők színésznőket. Ennek ellenére nem bánok semmit sem. Nem szoktam olyan dolgok iránt vágyakozni, amibe nincs beleszólásom: ha jön valami, boldog vagyok, ha nem jön, akkor ez úgy volt megírva, hogy ne jöjjön. Nekem ez volt az életutam, ez az életút a színészetben, a magánéletemben. Én így vagyok boldog, és kerek minden, ahogy van.
Korom Anna és Nyertes Zsuzsa a Diamond Beauty forgatásán / Fotó: Zombori András/Kinomoto
Kisfilmekről sokszor méltatlanul keveset beszélünk, viszont a Diamond Beauty nagyon nagy sajtóvisszhangot kapott. Meglepett téged a nagy érdeklődés?
Tudtam, hogy a közönség engem másmilyennek könyvelt el, tehát éreztem, hogy ez a szerep mindenkit meg fog lepni. Nem gondoltam, hogy ennyire sokat beszélnek majd róla, de azért az is megnyugtatott, hogy a Friss Húson, a magyar és a külföldi zsűritagok, a közönség, és a szakmabeliek úgy jöttek oda gratulálni, hogy majd’ elájultam, egyik lábamról a másikra álltam, és nem győztem a dicséreteket fogadni.
Miért érezted, hogy fontos ezt a filmet elkészíteni?
Anna azt tupírozta föl a forgatókönyvben, amit a mostani életünk sugall, ami a médiából, az internetről ömlik ránk, és aki megnézi a filmet, remélhetőleg el fog gondolkodni azon, hogy tényleg efelé megyünk, ez vár ránk? Az elmagányosodás, az önutálat? Mert ha magunkat nem tudjuk szeretni, akkor hogy várhatjuk el, hogy mások szeressenek minket? A filmnek az az üzenete, hogy ha nem szeretjük, nem fogadjuk el magunkat úgy, ahogy vagyunk, akkor magányossá válunk.
A Friss Húson a Diamond Beauty nyerte el a legjobb kisfilm díját. Milyen élmény volt számodra ez a fesztivál?
Sajnos nem minden napján tudtam jelen lenni, mert utaztunk a színházzal, de a sors úgy alakította, hogy két napig pont nem játszottam, ezért a mi filmünk vetítésén és a díjátadón is ott tudtam lenni. Megint azt kell, hogy mondjam, hogy itt is nyertes voltam, mert ezt az élményt nem adtam volna semmiért.
