A Clean három országban és két kontinensen játszódó cselekménye első hallásra nem nagy vasziszdasz: Lee Hauser, az egykor szebb napokat látott kanadai rock-sztár heroin-túladagolásban meghal, megözvegyült felesége, Emily (Cheung) pedig kábítószer-birtoklásért kapott féléves börtönbüntetése után kénytelen egyenesbe hozni életét, hogy az apósnál-anyósnál ragadt kisfiát saját maga nevelhesse fel. Az Eric Gautier francia sztár-operatőr gyönyörűen komponált és világított képeivel elmesélt történet a szokványos „magányos anyatigris-filmekkel” ellentétben nem felszínes, nem szentimentális, a karakterek közötti interakciók mindvégig megdöbbentően valóságosak, a kábítószer-függőséggel küszködő hősnő harca a lebilincselő részletek árnyékában néhol mellékszálnak tűnik, Cheung játéka ugyanakkor a másodperc töredéke alatt rázza vissza a nézőt a fősodorba. Az apóst alakító Nick Nolte (A rettegés foka, Az őrület határán) szintetikus drogokkal átitatott arcredői évtizedes szomorúságot és aggódást tükröznek, Béatrice Dalle (Betty Blue) istenien adja barátnőt a bajban, Jeanne Balibar (Isten látja lelkem, Ki tudja…) csupa humor és intrika a felkapott kábeltévés úttörőnő szerepében, Tricky ijesztőbb, mint valaha, Maggie Cheung pedig szinte tökéletes. Szinte, hiszen egy tökéletlen filmben nem lehet tökéletes alakítást nyújtani, a Clean egyfedelű története pedig nem hagy teret a teljes kitárulkozásra sem a rendező, sem a szereplők számára – mégis figyelemreméltó darab.
Assayas elkerüli az összes buktatót, amit a műfaj és a téma kínál: nem mutatja be szubjektív kamerával Emily drogos vízióit, nem pásztáz a párizsi éjszakai életben, a számos szexuális utalás ellenére nem „akcióztatja” színészeit, hanyagolja a mélyre szaladó anya-fia és apa-menye beszélgetéseket, nem varrja el kényszeresen a szálakat. A Clean szűk két órás játékidejében pontosan annyit teljesít, amennyit vállal, hiszen a szimpla történet ellenére részletekben gazdag, mégsem terjengős, hanem tiszta. Félig egész(séges) tehát, a színészi játékkal kiegészítve pedig teljesen.