Képzelj el egy világot, ahol az állami propaganda szélsőségesen manipulatív, állandó repetícióval sulykolt, az emberek félelemérzetét kihasználó üzenetei elől nincs menekvés, a legváratlanabb helyeken hallod őket viszont. Még egy szexmunkás hálószobájában is, miközben a nő leveszi magáról a köntösét, a migránsok rémtetteit ecseteli egy rádióműsor. És ez a meghökkentő, a maga végtelenül szomorú módján humoros életkép nem egy disztópikus, Terry Gilliam Brazilja által inspirált sci-fiből származik, hanem Hajdu Szabolcs legújabb filmjéből, amely pontosan visszaadja azt a világot, amelyben ma, Magyarországon élünk.
Mindenkinek van egy története arról, amikor valakiből a környezetében váratlanul kibukott a benne felgyülemlett frusztráció. Vadul ordibálni kezdett a boltban, a buszon. Alighanem mi magunk is elvesztettük már a fejünket egy-egy apróság miatt, de ezt már nem szeretjük mesélni. A Békeidőben egy ártatlanul induló szobanövény-vásárlás fajul el fröcsögő káromkodászuhatagig. Mucsi Zoltán kreatív szitkozódásai szórakoztatóak, itt viszont roppant kellemetlen érzés hallgatni az önmagából kivetkőző anyát (Sárosdi Lilla) és a flegma bolti eladót, mert amit csinálnak, az egy nagyon is ismerős szituáció a hétköznapjainkból.
Török-Illyés Orsolya
Nyilvánvaló, hogy a nőnek nem a virágárussal van igazából baja, hanem a saját életével, de ezt képtelen megfelelő módon artikulálni. Marad helyette a dühkitörés, és utána a korábbinál is erősebb szégyenérzet. A Békeidő egy szkeccsfilm, és valahol félúton helyezkedik el a Jim Jarmusch által rendezett Éjszaka a földön finoman elemelt világa és az Ernelláék Farkaséknál nyers drámája között. Mintha egy kevés pénzből, de sok kreativitással készült, a kelet-európai kiábrándultságot tükröző Magnólia lenne, ahol kevésbé érnek össze a szálak, és nincsen a békaesőhöz hasonló nagyszabású feloldozó katarzis.
A film egymáshoz lazán fűződő történetszálaira kevés kivétellel igaz, hogy a benne szereplő emberek sokat beszélnek ugyan, de képtelenek a valódi, őszinte kommunikációra, akik a hatalmi pozíciót birtokolják, azok képtelenek megértéssel, egyenrangú félként kezelni a másikat, helyette a másik megalázására, kihasználására törekszenek. Jellemző, hogy a legszebb érzéseket bemutató jelenetben alig hangzik el néhány mondat, csak két gyerek ül egymással szemben a kávézóban. Nyilván meg vannak szeppenve, azért akadozik a társalgás, de miért is beszélnének, a szüleik jobbára csak mások bántására, saját igazuk sulykolására szaporítják a szót.
Wrochna Fanni
A film elkeserítő képet fest rólunk: a szkeccsek nem elszigetelt eseteket mutatnak be, társadalmi szintű problémára mutatnak rá. Többek között arról beszélnek, hogy igenis van köze egymáshoz a politikai marketing primitív ellenségképgyártásának és a közbeszédet, a családi vacsorákat eluraló parttalan, egymást becsmérlő vitáknak. Ott tartunk, hogy a társadalom minden szintjén jelen van a verbális agresszió. Sőt, ez annyira természetessé vált, hogy már csak a kiugróan durva eseteknél kapjuk fel a fejünket, például amikor fizikaivá erősödik az agresszió.
A Békeidő nagyszerűen él a sűrítés eszközével, egyik legnyilvánvalóbb erőssége, hogy a magyar filmhez képest szokatlanul világosan és direkt módon beszél a jelenünkről. Az elmúlt évek nagy vihart kavart közéleti ügyeiből szóba kerül a migránsokkal való riogatás, a hatalmi visszaélések, korrupció ellen szervezett tüntetések, illetve a nyilvánosságot kapott szexuális zaklatások.
Hajdu Szabolcs nem félt attól, hogy ebből akár balhé is lehet, hogy ezt sokan provokációnak vehetik, ő csak meg akarta mutatni mindenféle szűrő és felesleges óvatoskodás nélkül, hogy szerinte mi folyik körülötte Magyarországon. A film őszintesége imponáló, tiszta fogalmazásmódja pedig remek alkalmat ad az értelmes vitára. Ezen felül pedig hiánypótló alkotás is, hiszen ugyan sok jó film készült itthon az elmúlt időszakban, de egyikről sem mondható el, hogy a mai magyar közállapotokra reflektált volna.
Krokovay Ábel és Hajdu Lujza
Ugyan Hajdu sem tudta kivédeni a szkeccsfilmek állandó hibáját, az egyenetlenséget – a politikai aktivistát játszó Török-Illyés Orsolyával például nem történik semmi különösebben érdekfeszítő –, de a Békeidő így is többször szolgál durván nyomasztó pillanatokkal. Amikor már annyira fojtogatóvá válik a helyzet az autó hátsó ülésén, hogy még egy sima vágás, egy új kameraállás is olyan érzéssel tölt el, mintha egy pillanatra lazulna a szorítás, és újból levegőhöz jutnánk.
Hajdu Szabolcs hihetetlenül ellenszenves a túlméretezett szemüveget viselő családfő szerepében, majdnem padlót fogtam, amikor kiderült, mi a foglalkozása. Sárosdi Lilla és Schilling Árpád is dicséretet érdemelnek bátor alakításukért, és mindenképpen ki kell még emelni Wrochna Fannit, aki eléri, hogy szörnyű kiszolgáltatottsága minket is lebénítson.
Az író-rendező szerencsére arra is ráérzett, hogy a filmje nem állhat szüntelen nyomasztásból, mert az kibírhatatlan lenne. Mint a messiásnak, úgy örültem a pincér (Gelányi Bence) rövid, de kellemes jelenlétének, pedig csak annyit csinált, hogy szeretettel és odafigyeléssel végezte a munkáját. A film alapvetően realista ábrázolásmódjába újból és újból, finoman belekeveredik egy kis varázslat. A hippinek öltöztetett taxis srác (Wilhelm Buchmann) például olyan megnyugtatóan tud beszélni, hogy akár fel is lehetne írni orvosságként az állandó stresszben szenvedőknek a vele való utazást.
Pálfi Magdó és Wilhelm Buchmann
Hajdunak több olyan filmje is van, melyet egységesebb és erősebb szerzői vízió jellemez (pédául a Bibliotheque Pascal vagy a Ernelláék Farkaséknál), a Békeidőt a benne felbukkanó szabadságvágy miatt lehet a leginkább szeretni. Jól tette a rendező, hogy a maga mágikus realista módján, de ő is foglalkozott a filmjéből fakadó legfontosabb kérdéssel: rendben van, elkeserítő a helyzet, de hogyan lehet ebből kilépni?
A gyerekeket mutatja fel reményként, akiket a szüleik – bár akaratlanul is ezen dolgoznak – még nem nyomorítottak meg a saját frusztrációikkal. Különös ízt ad mindennek, hogy a filmben Hajdu és Török-Illyés Orsolya idősebb gyereke, Lujza is játszik, illetve Pálfi György lánya, Pálfi Magdó is feltűnik egy fontos szerepben.
Távol áll azonban a Békeidő attól, hogy egyértelmű választ adjon, sőt, mintha maga Hajdu Szabolcs is tanácstalan lenne, hogy merre találja a kiutat. A gyerekek kiszolgáltatottak, a varázslat sem az igazi. A film végével magunkra maradunk az egymásra pakolt elkeserítő élethelyzetekkel és a kínzó kérdéssel, hogyan lehet ezt a társadalmat élhetőbbé tenni. Talán mi megtaláljuk rá a választ.
Hajdu Szabolcs a magyar film úttörőjévé vált az elmúlt években. A Délibáb kapcsán azt nyilatkozta, hogy morális válságot okozott neki, hogy pályázott a Filmalaphoz. Azóta tartja magát ahhoz, hogy nem nyújt be pályázatot az állami szervhez, helyette alkotótársaival egyéb módjait kísérletezték ki a filmkészítésnek és -forgalmazásnak. Az Ernelláék Farkaséknál mikroköltségvetésből forgott Hajdu és Török-Illyés saját lakásában, majd számos, a film világához remekül passzoló lakásvetítést tartottak belőle. A családi dráma elnyerte a legjobb filmnek, illetve a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat Karlovy Varyban.
A Békeidő keletkezése és forgalmazása is sajátságos: az erdélyi Filmtett-tábor oktatási projektjéből nőtte ki magát egész estés filmmé, jelentős részét Kolozsváron forgatták, egy jelenetsort ismét a saját lakásukban rögzítettek. Az egyik producer Jim Stark volt, aki Jim Jarmusch négy filmjén dolgozott. A járványhelyzet miatt online premier mellett döntöttek az alkotók, ez az első magyar nagyjátékfilm, amely az interneten debütál.
