Az utóbbi két év legjobb orosz filmjei mellett a klasszikus orosz alkotásokból is megtekinthetünk néhányat az Orosz Filmhéten. Az eseményt idén is a Magyar Nemzeti Filmarchívum rendezi, immár harmadik alkalommal.

Az Örökmozgó Filmmúzeumban hivatalosan szombaton kezdődő, január 13-ig tartó esemény alkalmából Budapestre érkezik három neves filmrendező - Alekszandr Borogyanszkij, Mihail Ptasuk és Jevgenyij Geraszimov -, valamint a magyarországi forgalmazásba nem kerülő filmeket a vetítésre kölcsönadó moszkvai filmfejlesztési alap elnök-vezérigazgatója, Mihail Alekszejev is.

A több mint harminc játékfilmben közreműködő Alekszandr Borogyanszkij forgatókönyvíróként kezdte pályafutását; a Mérgek, avagy a mérgezés története című tavaly készült filmje elnyerte a Kinotaurusz orosz nemzeti filmfesztivál fődíját. ACsekk című filmben - amely az orosz közönség kedvence volt 2000-ben - a szakember már rendezőként mutatkozott be.

A minszki filmstúdióban alkotó Mihail Ptasuk fehérorosz filmrendezőtől a 44 augusztusában című, tavaly készült nagy sikerű film látható, amely Vlagyimir Bogomolov híres háborús regényéből forgatott lélektani thriller.

A filmhéten bemutatják Ptasuk több korábbi alkotását is, így a Vaszil Bikov regényéből 1986-ban készült A baj jelét, valamint a nemzetközi sikereket arató Politbüro Szövetkezetet (1992).

A filmhét harmadik vendége Jevgenyij Geraszimov, aki 1987-ben bemutatott Kamaszcsínyek című filmjével lép a magyar közönség elé.

A filmszemlén látható lesz Alekszandr Zeldovics új filmje, a Moszkva (2000), amelyhez kapcsolódva a Magyar Nemzeti Filmarchívum az orosz fővároshoz kapcsolódó más filmeket is levetít.

A 26 alkotást felvonultató filmhét a Szergej Eizensteinről készült új kanadai-német életrajzi filmmel és egyéb alkotásokkal filmhónappá bővül. Az úgynevezett villanófény-sorozatban levetítik az orosz filmrendező első önálló nagyfilmjét, az 1924-es Sztrájkot, és halhatatlanná vált munkáját, az 1925-ös Patyomkin páncélost is.
MTI