Osgyáni Gábor: 2007-ben egy Budapestről Miskolcra tartó gyorsvonaton a véletlen vagy a sors akaratából egy kupéba kerültem Horváth Jánossal, a film főszereplőjével. Az utazás alatt egy szomszédos kupéban nagy ricsajjal járó rendbontás pattant ki, mire János határozottan és nagyon karizmatikus módon rendet tett, kiváltva ezzel az utasok elismerését. Miután visszatért, jobban szemügyre vettem. Kíváncsivá tettek kissé ellentmondásosnak tűnő attribútumai, kisugárzása, ezért megszólítottam, beszédbe elegyedtünk. Nagyon megragadott az életről alkotott véleménye, a dolgokhoz való hozzáállása. Akkor hangzott el a szájából az a mondat – melynek kiemelt része egyben a film címe is – és egy pillanat alatt megfogalmazódott bennem a film ötlete.
Filmhu: Hogyan választottad ki a stábodat?
O.G.: Gulyás Tiboron kívül mindenkivel dolgoztam korábban együtt. Nagyon jó barátság fűz minket össze. 2001 óta segítünk egymás filmjeinek elkészítésében. Tibor a forgatások befejező szakaszában került a képbe, ugyanis az addig velem dolgozó operatőrök lakhelyváltás miatt távol kerültek a helyszíntől és nem tudtak minden esetben részt venni a forgatásokon.
Filmhu: Hogyan állt össze a költségvetés?
O.G.: Átlagos, kis költségvetésű dokumentumfilm. A költségek meghatározó részét a technikai eszközök biztosítása – képfelvétel, vágás, utómunkálatok – tették ki. Ezek mellett egy jelentősebb összeg volt elkülönítve utazásra, szállításra. Két éven keresztül, ahová csak lehetett együtt mentünk Jánossal, lehetőség szerint terepszemlét is tartottunk. A maradék jutott a stáb jelképes honoráriumára és az apró-cseprő dolgokra.
Filmhu: Mi volt a legjobb élményed a forgatás alatt?
O.G.: Az egész egy nagy élmény volt. Inkább azt mondanám, hogy kaptam az élettől egy nagyon jó barátot, aki kamerástul, mindenestül beengedett a saját és családja életébe.
Filmhu: Mi volt a legrosszabb élményed a forgatás alatt?
O.G.: A főszereplőt meghallgatásra kísértük Budapestre egy hivatalba, ahol korábban engedélyt kértem a forgatásra. Már a vonaton összezördülésbe keveredtünk egy utassal, aki kifogásolta a kamera jelenlétét, majd megérkezve kiderült, hogy csak vágóképek készítését engedélyezik. Mindezt tetézte, hogy akkor mondta fel a kamera összes akkumulátora a szolgálatot. Éreztem már magam jobban is, mint akkor…
Filmhu: Mit vársz az idei szemlétől, mi érdekel a mezőnyből?
O.G.: Nincsenek elvárásaim. Próbálok befogadni mindent, szeretnék rácsodálkozni a dolgokra. Majd az elemzés ráér azok után, hogy láttam a filmeket. Elsősorban a nagyjátékfilmek és természetesen a dokumentumfilmek érdekelnek.
{extrainfo}
Filmhu: Milyen díjra érzed esélyesnek a filmedet?
O.G.: Ezen nem gondolkodok. Nekem már az is hatalmas elismerés és megtiszteltetés, hogy az előzsűri érdemesnek találta a filmet a megmérettetésre.
Filmhu: Legjobb/legrosszabb bonmot a filmedben?
O.G.: Ezt a nézők döntsék el, miután megnézték a filmet. Nem szeretnék senkit sem befolyásolni.
Filmhu: Legtöbbször felvett jelenet?
O.G.: Nem volt megismételhető jelenet. Mindent felvettünk amit lehetett.
Filmhu: Melyik A kategóriás fesztiválon látnád a legszívesebben versenyben a filmed?
O.G.: Ez nagyon merész kérdés. Ha mindenképpen kell válaszolni, akkor talán Karlovy Varyban vagy Berlinben.
Filmhu: Hány néző tenne téged boldoggá?
O.G.: Ha valaki beül rá, már az is boldoggá tesz. Élvezze a filmet, fogadja be amit lát és értse meg az üzenetét. Ez a lényeg.
Filmhu: Mi a legmeghatározóbb élményed a magyar filmszemlével kapcsolatban?
O.G.: Gulyás Gyula: Fény hull arcodra című filmje, amiért 2002-ben rendezői látványdíjat kapott.
