Az NFI azzal a céllal jött létre 2020-ban, hogy magas színvonalú produkciókat állítson elő és ezeket minél több emberhez eljuttassa; ebben természetes stratégiai partner a közmédia - mondta el a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) székházában pénteken tartott sajtótájékoztatón a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Káel Csaba kiemelte: ma is fontos megmutatni a magyar történelem jelentős személyiségeit, a magyar kultúra és sport nagy alakjait, a közmédia segítségével pedig a Magyarország határain túl élő magyarokhoz is eljuthatnak ezek a tartalmak.

Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a közmédia feladata az értékőrzés mellett az értékteremtés is. A magyar televíziózás és filmkészítés hőskorában olyan alkotások születtek, amelyeket ma is szívesen néz a közönség - hozzátéve: a közmédiaaz NFI-vel karöltve egy újabb televíziós filmes aranykor megteremtésén dolgozik. Az a cél, hogy a Duna igazi filmpremier-csatornává váljon, hiszen a magyar adófizetők pénzén finanszírozott, remek alkotások megérdemlik, hogy minél többen lássák őket - mondta el Altorjai.

Aranybulla

December 23-án 20:50-től a Gárdonyi Géza népszerű, Ida regénye című romantikus művéből készült, legújabb filmes adaptációt tekinthetik meg a Duna nézői. A Goda Krisztina-Divinyi Réka alkotópáros nevével fémjelzett tévéfilm az 1920-as évekbe repíti vissza a közönséget.

Az Aranybulla című, hatrészes sorozat december 25. és 30. között 20 órától látható legelőször televízióban. A II. András életét bemutató epizódokban olyan részletekre is fény derül az uralkodóval kapcsolatban, amelyekről eddig nem szóltak a történelemkönyvek.

Az év első hónapjában az olimpiák történetének egyik legeredményesebb magyar női sportolója, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka, Keleti Ágnes rendkívüli életét bemutató dokumentumfilmmel folytatódnak a premierek: az Aki legyőzte az időt január 9-én 20:45-kor debütál a Dunán.
Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művének a Petőfi 200 emlékév kapcsán, az MTVA megrendelésére és finanszírozásával készített különleges filmes feldolgozását január 22-én mutatja be a Duna.

Az ünnepi időszak premierjeinek sorát egy dokumentum-játékfilm zárja: január 31-én a Béke - A nemzetek felett című alkotás arra a kérdésre is keresi a választ, hogy mi történt a Franciaországba érkező magyar delegációval 1920. január 7. után.

A szerelem ostobaság, de gyönyörű ostobaság

Jávor Pál és Venczel Vera után most két viszonylag ismeretlen színész, Rohonyi Barnabás és Mentes Júlia töltik meg bájjal és elbűvölő érzelmi ügyetlenkedéssel Gárdonyi Géza népszerű regényének harmadik adaptációját. A Magyar Mozgókép Fesztivál üde színfoltja volt Goda Krisztina legújabb, Ida regénye című tévéfilmjének bemutatója.

Forrás: MTI / Címlapkép: Ida regénye