„Egy filmfesztivál feladata – egyre inkább – a felismerés, az élvezet, a meglepetés és a tanulás pillanatainak megteremtése. Nem a fogyasztásé.” – mondja Hans Hurch, a fesztivál vezetője a Viennálét bemutató szövegében. Az idén ötvenedik évfordulóját ünneplő bécsi filmfesztivál a filmnek mint műalkotásnak van szentelve – nem csak az avantgarde-ot, de egyben igazi művészek munkáit is ünnepli, minden évben valaki másét. 2011-ben Chantal Ackermann, a belga művész és filmes volt soron, mint igazi gyöngyszem a hétköznapi filmnéző számára, akinek csak ritkán lehet alkalma mozivásznon látni munkáit. A fesztivál Henry Belafonte előtt tiszteleg, az előzetest pedig David Lynch készítette.

A Viennálé Cannes-nal ellentétben a nyugodtabb filmnézésről szól: nem kell versenyezni a különböző színű kártyákkal sorban álló nézőkkel, hogy bejussunk egy-egy filmre. Ha Cannes az elérhetetlen filmfesztivál az átlagnéző számára, akkor a bécsi filmfesztivál az elérhető. Az idei trailert Hitchcock munkássága inspirálta, és az idén elhunyt Chris Marker munkáját dícséri: a francia rendező és esszéista A kilátóterasz című rövidfilmjével lett híres - ennek alapján készült Terry Gilliam 12 majom címü sci-fije is. Csupán egy program a 50. születésnapját ünneplő Viennálén, hogy A kilátóterasz (La Jetee) a Radian nevű rockezenekar kíséretében kerül levetítésre.


A fesztivál kiemelt válogatása olyan alkotásokat tartalmaz, mint a Cannes-i filmfesztivál több díját is elhozó Thomas Vinterberg The Hunt című moziját, aminek főszereplője Mads Mikkelsen, valamint a Szerelmem, Hiroshima című emlékezetes filmet készítő Alain Resnais új filmjét is, a Mathieu Amalric főszereplésével készült Vous n’avez encore rien vu-t. A fesztiválon a Dark Horse című Todd Solondz rendezés mellett lesz még a Margaret (r: Kenneth Lonergan) valamint a La Noche de Enfrente (r: Raul Ruiz) és a Somebody Up There Likes Me,  amit Bob Byington rendezett 2012-ben.

A programban szintén szerepel Werner Herzog új dokumentumfilm-sorozata, az On Death Row, ami egy texasi börtön mélyébe vezet minket, hogy különböző interjúkon keresztül megismerjük az ott élőket, a büntetéshez való viszonyukat. Az idei évben Fritz Lang kerül a középpontba, munkássága a FilmMúzeumban lesz bemutatva. Külön termet alakítottak ki a Something Different programnak, amely az '50-estől a '80-as évekig válogat filmeket a horror és a sci-fi legjavából: a Sziklák szeme című Wes Craven film eredetijét 1977-ből valamint a The Thing From Another (r: World Christian Nyby) 1951-ből.