Pasolini, a filmelmélet lírikusa

Hazánkban elsősorban éles vitákat kiváltó filmrendezői munkásságáról ismert az olasz művész. A Máté evangéliuma és a Salo rendezője azonban ennél jóval sokrétűbb, méltatói szerint „soknyelvű" alkotó volt. Többek között tizenhét verseskötet, kilenc regény és hét dráma szerzője.


A kötet bemutatói hangsúlyozták: a szépen alliteráló cím elvontsága megtévesztő lehet. Szkárosi Endre szerint a szociális kérdésekre érzékeny Pasolini feltett szándéka volt, hogy szélesebb rétegekhez is eljuttassa művészetét. Az újkori olasz irodalom nézete szerint csupán egy szűk társadalmi réteg, a polgárság nyelvén íródott. Egy 1964-es látlelete szerint hazájának társadalmi és kulturális is sokrétűségét homogenizáló újkapitalizmussal teremtődtek meg egyáltalán az „egységes olasz nemzeti nyelv" feltételei. Ő az ebben a közegben adódó új lehetőségeket kihasználva, de az árral szemben haladva törekedett a kulturális és művészeti „többszólamúság" megőrzésére. Alkotásaiban forradalmian ötvözte a polemikus publicisztikai és a lírai nyelvet. És noha az írások egy része a politikai aktualitások hevében született, máig nem avultak el. Szkárosi rámutatott: a lírai művek a sorokon átsütő totális kreativitás és a közép-európai térséget jellemző társadalmi folyamatok miatt jelenünkben is érvénnyel bírnak.

Pasolini: Eretnek empirizmus

Kelemen János szerint Pasolini filmes és irodalmi munkásságnak ugyan közös gyökerei vannak, mégis elkülönülnek egymástól. Ebben az értelemben is képviselte tehát a pluralitást a homoszexualitását nyíltan felvállaló, magát egyszerre marxistának és katolikusnak is valló teoretikus. Az italianista szerint e sokrétűség és nyitottság egyenesen az olasz reneszánsszal, közelebbről a szintén a „soknyelvű" jelzővel illetett Dantéval állítja párhuzamba Pasolinit. A párhuzamot erősíti, hogy művészként mindketten laikusként fogtak tudományos kutatásokba, noha ez a reneszánsz korában még nyilvánvalóan egészen mást jelentett, mint napjainkban. Pasolini elsősorban a nyelvfilozófia, közelebbről a nyelvhasználat társadalmi körülményeit kutató szociolingvisztika területén írt gondolatilag és irodalmilag is erős tanulmányokat. A kötetben éppúgy található esszé Dantéről, de a másik szellemi mesterének tekintett olasz marxista bölcselőről, Antonio Gramsciról is.

A filmelmélet tekintetében legjelentősebb inspirációjának a nyelvfilozófia tekinthető. Saussure elkülönítette a beszélt és az írott nyelvet, Pasolini hasonló párhuzammal kísérletezett a „valóság" és a „film" fogalmai között. De elméleti fejtegetései sem az akadémiai szigor jegyében íródtak, a lírai én a legváratlanabb helyeken bukkan elő a sorok közül hétköznapi tapasztalatok vagy éppen gyerekkori emlékek formájában. Saját szenvedélyes többszólamúságát a művész a naturalizmus fogalmával tartotta a legmegfelelőbbnek jellemezni és ezt filmes munkássága tekintetében is irányadónak tarthatjuk, mondta el Kelemen. Ahogy Pasolini egy interjúban utalt rá „a filmmel is csupán a filozófiai következmények miatt kezdtem foglalkozni."

Pasolini, Pier Paolo: Eretnek empirizmus, Szerkesztette: Zalán Vince, Fordította: Csantavéri Júlia, Dobolán Katalin, Lukácsi Margit, Szkárosi Endre, Osiris kiadó, Budapest, 2007, 382 oldal, 2 480 Ft.