Filmhu: Milyen élmény volt a KAFF zsűrijében dolgozni?
Paul Bush: Ez egy remek fesztivál, általánosságban azt mondhatom, hogy sok pozitív meglepetés ért. A program színvonala kifejezetten magas, azon belül is elsősorban a rengeteg egyedi és nívós alkotást felvonultató rövidfilmes mezőnyt emelném ki. Külön öröm volt nézni a diákfilmes blokkokat, amelyek elképesztően komoly szellemi és technikai munícióról tanúskodtak. Ennél kevésbé tartom erősnek az alkalmazott animációs felhozatalt, itt viszont a nevezett és beválogatott filmek nagy számán döbbentem meg. Öröm volt látni a sorozatokat és azokat a tartalmakat, amelyek kifejezetten gyerekek számára készültek, és elmondhatom, hogy ezek jelenléte és aránya itt súlyosabb volt, mint akár az Egyesült Királyságban.
Filmhu: Mennyire követed a közép- és kelet-európai térség szakmai eredményeit, eseményeit?
P. B.: Filmtörténeti szempontból nem tartok lépést ezzel igazán, hiszen nem elméleti területen dolgozom, de szubjektív benyomásaim természetesen vannak. Bár nem dolgoztam még magyar animátorokkal, azért van egyfajta képem az itt gyártott anyagokról és az itteni alkotókról, ahogy a térség többi országáról is. Ha a zsűriben vagyok vagy fesztiválon járok, igyekszem alaposabban koncentrálni az adott hely profiljára, azon belül is különösen a diákmunkák érdekelnek. Kifejezetten keresem a legjobb műhelyeket és oktatási intézményeket a térségben, hiszen sok helyen tanítok, és ez a fajta érdeklődés ezért amúgy is fontos része az életemnek. Az nyilvánvaló, hogy Budapest fontos központ, olyan kiváló műhelyekkel, mint a MOME vagy a BKF.
Filmhu: Tanárként mit tartasz fontosnak elsősorban?
P. B.: Lényeges, hogy én magam is filmkészítő vagyok, így egyrészt tudom milyen határidőre dolgozni, milyen ha kreatív blokkot kap az ember, másrészt lehetőségem van arra, hogy összehasonlítsam a különböző iskolákból kikerülő munkákat. Az a helyzet, hogy ezek színvonala most sokkal komolyabb, mint 10 éve, ráadásul időközben kialakult egy kifejezetten kompetitív szellemiség, amely direkt jót tesz a készülő alkotásoknak. Ez igaz akár egy-egy intézményen belül is, hiszen az elsősök már a kezdetektől nyomják a már benn lévő hallgatókat, akiknek a második évben még jobbnak kell lenniük. Ez komoly pszichológiai következményekkel jár, folyamatosan fenntartja a stresszt, és arra sarkallja a diákokat, hogy még jobbak legyenek.
Filmhu: Van ennek valamilyen hatása a technikai trendekre?
P. B.: Az alkotó ember természetéhez hozzátartozik, hogy egyszerre próbál progresszív lenni és egyszerre figyel az előző generációkra. A CGI sosem fogja helyettesíteni a bábanimációt, hiszen a 3D-nek magának is sok dimenziója van, így a variációk száma vele kapcsolatban végtelen. Olykor külső körülmények segítenek megtalálni a megfelelő technikát, nálunk a National Film Schoolban például nincs külön specializációnk erre, mégis sok bábfilm készül, mivel van egy színvonalas stúdiónk hozzá. Én magam nem a közvetlenül a filmkészítést oktatok, inkább ötletfejlesztéssel, forgatókönyvvel foglalkozom.
A kurzusaimon megpróbálom megtanítani, hogyan lehet egy ötletet elmondani. Lehet bármilyen nagyszerű és szenzitív terved, ha nem tudod átadni másnak, komoly gondban vagy. Ez persze az összes mozgóképes műfajra igaz, azon belül viszont az animációra különösen. Az animáció mesterséges világ a valós világon belül, itt tényleg minden részlet az alkotó találmánya, és létkérdés, hogy tudjon beszélni róla. A technológia arra való, hogy a segítségével egyedivé tegyük az üzeneteinket, hogy azok különlegessé váljanak. Engem nagyon érdekel a technika, kísérletező karakter vagyok, de sok technikai megoldást raktározok magamban, amit még nem használtam fel, mert nem sikerült megtalálnom a megfelelő ötletet hozzá. Ez a kettő ugyanis együtt jár, de nem feltétlenül egyszerre jelenik meg. Az apró részletekből összeálló egész és az összeállítás módja nagyon izgalmas dolog, ez az egész mögött álló szoftver, ami lelket ad a látottaknak.
Filmhu: Oktatóként van mottód? Mit tanácsolsz annak a sok diáknak, aki nevezett a KAFF-ra és eljött a fesztiválra?
P. B.: Az óráimon gyakran emlegetem Tarkovszkijt, aki viszont Puskint idézi azzal kapcsolatban, hogy a költőnek egy kicsit bolondnak kell lennie. Még ennél is lényegesebbnek tartom, hogy az alkotók megértsék, milyen fontos, hogy merjenek egyszerűek maradni. Ehhez sok bátorság kell, ráadásul az animáció természete is a bonyolultság felé tereli az embert. Mégis érdemes odafigyelni, hogy ne vesszünk el a technológiában rejlő erőben, az egyszerűség sokszor tisztább, hatékonyabb.
