Filmhu: Mikor és miért költözött Berlinbe?
Hal Hratley: 2004 őszén érkeztem ide az Amerikai Akadémia ösztöndíjával, és azóta nagyon keveset tartózkodtam az Egyesült Államokban. A többi ösztöndíjas egytől-egyig politológus volt. Akkortájt választották újra Busht. Igencsak túlfűtött eszmecserék folytak a vacsoráinkon! Bárhová mentem, mindenki az én véleményemet akarta hallani. De hát én csak egy filmrendező vagyok! Életem közepén kimozdultam ismerős környezetemből. A történetekben, amiket mostanában írok, sokféle nemzetiségű emberek szerepelnek. New Yorkban egyre nehezebb megtalálni azt a kreatív közösséget, ami stimuláló tud lenni. Ott is túl nagy fontosságot tulajdonítanak a pénznek. Amikor a 70-es évek végén fellendült a város, részben annak volt köszönhető, hogy csődben volt. Olcsón lehetett műterem-lakásokat szerezni. Betelepültek a művészek. Elég rémisztő belegondolni, hogy gazdasági mélyrepülés kell ahhoz, hogy létrejöhessen bármilyen művészi fellendülés… (Berlinben is hasonló a helyzet, a város milliárdos adóssággal küzd – K.L.)
Privát zsánerológia
Filmhu: Hogyan jött az ötlet, hogy a Fay Grim-ben a nemzetközi politika kérdéseivel ötvözze jellegzetes hangvételét?
James Urbaniak és Liam Aiken a Fay Grimben
H.H.: Szokásom, hogy egy-egy filmemmel kipécézek magamnak egy filmműfajt: megvizsgálom milyen mesterséges elemek alkotják azt a zsánert, mint konvenciót. Nagy örömöt lelek abban, hogy erre viszem rá a saját ízlésemet és látásmódomat. Munkáim kevésbé nyilvánvalóan illeszkednek e vonalakba, de az Egyszerű emberek valahogy mégiscsak road movie, A semmi ágán családi melodráma, az Amatőr pedig olyan, mint egy tévékrimi.
Filmhu: A Fay Grim-nél mit adott hozzá a műfajhoz?
H.H.: Hogy Jeff Goldblum tulajdonképpen Lucifert alakítja. De ennél többet nem akarok elárulni erről.
Filmhu: Komolyan politikai kommentárt akart fűzni a terror ellenes háborúhoz?
H.H.: Minden filmem reflektál valamilyen módon a korra, amelyben készült. Ahogy öregszik az ember, jobban odafigyel a világ folyására. Az betüremkedett a hétköznapjainkba: Amerikában olyanok is odafigyelnek rá, mi történik a világban, akik korábban bele sem néztek a napilapok külpolitikai rovatába. A Fay Grimmel nem annyira a politizálni akartam, mint inkább új életre kelteni a Henry Foolból ismert figurákat, hogy megnézzem, miképp tükröződik rajtuk keresztül a mai világ. Ahogy Godard mondta: „Ne politikai filmeket készítsünk, hanem politikusan csináljunk filmeket.
Filmhu: Populárisabb filmet készített. Ki akar törni a művészmozi-gettóból?
H.H.: Őszintén szólva nem szoktam a közönségre gondolni. Szeretem a közönségtalálkozókat, szívesen beszélgetek mindenkivel, idegenekkel is az utcán, de alkotás közben nem függ a szemem az elképzelt publikumon. Ha ezt tenném, a New York Times a szememre vetné: „Aha, szóval szándékosan dolgozik egy szűk közönség ízlésére apellálva!” Dehogyis. Az utolsó két filmemnek nem volt túl sok szerencséje.
Ironizálás
Filmhu: Mindig fanyar, ironikus egyéniség volt?
Parker Posey
H.H.: Azóta, hogy először nevettem életemben, elgondolkoztat a jelenség. Mi is olyan vicces? A filmekben akkor jelenik meg az irónia, ha a főszereplő teljes meggyőződéssel mond valamit, amiről mi, a nézők tudjuk, hogy mást jelent, csak a szereplő ezzel nincs tisztában.
Filmhu: Fel szokott nevetni írás közben?
H.H.: Igen.
Filmhu: Akkor tévednek azok, akik azt mondják, hogy a filmjei hidegek?
H.H.: Igen. A humor halála az, amikor azt mondják, hogy ironikusnak lenni egyenlő az őszintétlenséggel. Ez nevetséges! Az irónia az intelligenciánk legmagasabb szintű használata. Nem én találtam ki. Azt hiszem, Cervantes mondott ilyesmit. Az iróniát tartom a létező legkritikusabb vizsgálati módszernek. Ezért tettem fel rá az egész életem. Amerikai lévén a bőrömön érzem hazám külpolitikájának excentrikus megnyilvánulásait.
Kamerabalett
Filmhu: A Fay Grim dialógjai és aranyköpései nagyon pengék. Mennyi mozgásteret enged a színészeinek?
H.H.: Pontosan tudom, mit akarok hallani a szájukból. A szövegen nem változtatunk. Gyakran szokták nekem mondani, hogy a forgatókönyv lapjairól abszolút lekapják, hogy mi a hangvétel.
Filmhu: Többször nyilatkozta, hogy erősen foglalkoztatja a film térbelisége: kamera és szereplők viszonya, valamint mozgásuk formációi.
H.H.: Előre kidolgozom, hogy milyen mozgást akarok látni. Jó ideje felismertem, hogy a képkomponálás és a szereplők mozgatása szoros összefüggésben áll a ritmussal és a párbeszéddel. Godard 70-es és 80-as évekbeli munkái a kedvenceim. Ahogy mozgatja az embereket, ahogy megszabja a beállításokat, az nagyon szemléletes és érzéki filmeket eredményez. Miközben a gondolatiságuk is rendkívül súlyos. 
Jeff Goldblum
Filmhu: Hogyan tovább?
H.H.: Szeretem ezeket a karaktereket. Szívesen visszatérnék hozzájuk pár év múlva: jó eszközök ahhoz, hogy általuk reflektáljak a folyton változó világra. Ez persze azon múlik, a Fay Grim mekkora sikert arat. A Henry Foolt 1996-ban forgattuk, 1998-ban jött ki. Bámulatos lenne, ha tíz év múlva újra elővehetném őket: azzal húsz éves ívet írnánk le. Továbbra is írogatok, több mindent. Legközelebb egy szkeccsfilm egyik rövidfilmjét jegyzem, öt rendező egyikeként.
Filmhu: Képes lenne valaha a Hartley-humort és -hangvételt mellőző filmet készíteni?
H.H.: Kétlem. Ez már nemcsak hangvétel, hanem életmód. Ha eldobom, úgy festene, hogy megjátszom magam.
