Az Egyesült Államokban születtél. Azt mondtad, a Kaláka zenéjét egy kaliforniai magyar közösségben hallottad először gyerekként.
Egy nagyon erős helyi magyar közösségben nőttem fel Amerikában. A szüleim fontosnak tartották, hogy megismerjem a magyar zenét és irodalmat. Rengeteget hallgattuk A cinege cipője című Kaláka-dalt. Ha jól emlékszem, először a Pelikán lemezt kaptuk meg. Rengeteget szavaltunk, ami nagyon jellemző a magyarokra, de az amerikaiakra nem igazán. Hiába nőttem fel az Egyesült Államokban, ha verset kell mondani, azt csak magyar nyelven tudom elképzelni, a versdal-éneklés műfaja pedig a magyarul beszélőknek - vagy magyaroknak, bárhol is éljenek a világon - összenőtt a Kaláka nevével.
Onnantól, hogy először hallottad a zenéjüket, el is kezdted követni az együttes munkásságát?
Igen, aztán később, amikor megszülettek a gyerekeim és Magyarországon éltünk, sokat jártunk Kalákára, főleg a betlehemes koncertekre decemberben. A karácsonyi előkészülethez nélkülözhetetlen volt. Gryllus Vilmost úgy ismertem meg személyesen, hogy a gyerekeink osztálytársak voltak. A lányaim egyszer együtt léptek fel Vilmossal a Mikulás-koncertjén. Nagy élmény volt.
Hogyan jött az ötlet, hogy dokumentumfilmet készíts a zenekarról?
2019-ben egy családi tragédia miatt ismét visszaköltöztünk Magyarországra. Lelkileg borzasztóan nehéz időszak volt. Amikor Vilmos mondta, hogy ötvenéves a Kaláka, eldöntöttem, hogy készítek róluk egy dokumentumfilmet. Úgy érzetem, valamivel el kell terelnem a gondolataimat a fájdalmamról. A film kicsit olyan is volt számomra, mint egy terápia. Négy évig forgattam a zenekarral és valóban jobban éreztem magam, amikor velük lehettem. Nem csak a zenéjük, de a személyiségük miatt is. A film nem csak az együttesről szól, hanem arról is, hogy milyen érzés ilyen sokáig együtt zenélni, utazni, kalandozni és néha vitatkozni is, de végig kreatívnak maradni, összetartani. Ahogy Gryllus Dániel mondta nekem egyszer, összekapaszkodva többre megyünk: Kalákában dolgozni.
Jelenet a filmből
Mire voltál leginkább kíváncsi a Kalákával kapcsolatban?
Az érdekelt, hogy miért maradtak együtt ilyen sokáig, mi köti össze őket. Kíváncsi voltam a Kaláka-közösség titkára. Több mint fél évszázada együtt zenélnek, és közben felnőtt körülöttük egy generáció. Felmerült bennem a kérdés, hogy ha négy ilyen különös ember együtt zenél, akkor miért nem készült még róluk dokumentumfilm. Gondoltam, akkor majd én készítek egyet.
Eddigi filmjeidben előszeretettel foglalkoztál 1956-tal és az emigrációs identitás témájával. Mennyire volt új kihívás, hogy ezúttal egy zenekarról készítesz dokumentumfilmet?
Hudec László építészről már készítettem portréfilmet és a zene sem áll tőlem távol. A diaszpórában élő közösségek népi együtteseiről is forgattam már, így nem volt teljesen új terep. Ez a film közvetlenül nem rólam szól, de olyan témákat érint, mint a közösségi erő, a türelem, a megbocsájtás, és a kitartás, ami személyesen nagyon megmozgat.
A forgatókönyvet Gellér-Varga Zsuzsannával közösen írtátok. Hogyan nézett ki a közös alkotómunka és mi volt az a része a filmnek, amit megírtatok?
Elsősorban jelenetekben gondolkodtunk és a forgatókönyvben azt írtuk meg előre, hogy milyen helyzeteket kreálunk majd az együttes köré, amit majd a valóság tovább alakít. Amit kitaláltunk, azt a koronavírus-járvány teljesen felborította, és megváltozott a költségvetésünk is. Zsuzsi magyar szakon végzett az ELTE-n, dokumentumfilmes és óriási Kaláka-rajongó. Ő a film dramaturgja is és a vágásban is nagy szerepe volt.
Négy évig forgattál együtt a zenekarral. Dokumentumfilm-rendezőként ilyenkor oda kell figyelned rá, hogy ne kerülj túl közel az alanyaidhoz, és ne barátként, hanem külső megfigyelőként kövesd és kérdezd őket?
Igen, ez nagyon nehéz feladat, mert az ember akarva-akaratlanul is összenő az alanyaival. Rájöttem, hogy attól lesz jó a film, ha elfogadják, hogy állandóan ott vagyok mellettük. Ha túl közel kerül az alanyához a rendező, akkor nem meri megmutatni az adott történet negatív oldalait. Ezért is volt jó, hogy volt dramaturgja a filmnek, illetve Pamacs (Hargittai László – a szerk.) személyében egy olyan vágója, akinek erős víziója van és közben megérti a rendezői szempontjaimat is, és egységben tud gondolkodni a képi világról, a hangról és a történetről. Finom egyensúly ez, amit az évek során tudtam csak megtanulni - ezt nem tudja senki tanítani. Rólam azt szokták mondani, hogy túlságosan közvetlen vagyok és aránylag vakmerően kérdezek,néha túl sokat, de talán ezek a tulajdonságot segítik a filmes munkámat.
A zenekart mennyire vontátok bele a kreatív alkotói folyamatba?
Gryllus Dániel, a Kaláka vezetője azt mondta, hogy ő nem ért a filmkészítéshez, ezért ezt a részét teljesen rám bízza. Semmibe sem szóltak bele. Annyival segítettek, hogy néha elmondtak egy-egy érdekes információt az együttesről, ami az adott jelenet szempontjából fontos volt, vagy ajánlottak egy interjúalanyt. Négy év után, amikor elkészült a picture lock, megmutattuk nekik a filmet. Nem volt elfogadási joguk, tehát a hozzájárulásuk nélkül is megjelenhetett volna a film, de én fontosnak tartottam, hogy szeressék, ezért rettenetesen izgultam. Hol nevettek, hol sírtak. Dani azt mondta, „ilyen még nem készült rólunk”. Szerencsére dicséretnek szánta.
A film és az utazás egyik fontos pillanata, amikor a zenekar a kolumbiai Cartagenában adta elő a városról írt dalt, a Románcot. Mesélj erről egy kicsit!
Ez volt a film drámai csúcspontja, így nem szeretnék itt nagyon spoilerezni, de valóban katartikus volt és megerősítette bennem azt, hogy érdemes volt olyan helyzetben forgatni az Kalákával, ahol ők valami teljesen újat csinálnak, olyan helyen járnak, ahol még nem voltak, és egy régi álmot valósítanak meg. Itt nem a megszokott koncertrutinban vagy túrán találták magukat, hanem valami nagyon másban – és a borzasztó meleg ellenére is nagyon jól sült el, mindkét oldalról. Itt mindenkinek nagy menet volt őket követni. Itt találtam ki, hogy nincs stáb és nincs Kaláka, hanem csak Stábaláka.
Mi okozta a legnagyobb kihívást a forgatás során?
A sok cuccolás, a sok hangszer. A Kaláka alsóhangon ötven hangszerrel jelenik meg egy koncerten, azokat kell pakolászni, hangolni és kamerával lekövetni. Nehézséget jelentett még Dél-Amerikában a nyelv. Csak spanyolul beszéltek az emberek, kevesen tudtak angolul és még kevesebben magyarul. Az összekötő tolmács is én voltam a rendezői és gyártásvezetői szerepek mellett. Szakmailag az okozott kihívást, hogy hogyan készítünk izgalmas dokumentumfilmet, ami nem csak koncertfilm vagy beszélőfejes portréfilm, hanem egy igazi ,,experience” egy élmény, mint egy interaktív installáció és nem csak 2D-s kiállítás.
Jelenet a filmből
A filmben rengeteg archív felvétel látható a zenekarról. Mennyire volt költséges ezeket megszerezni?
Ezek a felvételek az MTVA archív részlegének birtokában vannak. Amikor a költségvetést terveztük, elszámoltuk magunkat, mert sokkal többe kerültek az archív felvételek, mint gondoltuk, márpedig ezek nagyon fontos szerepet kapnak a filmben, így nem hagyhattuk ki őket. Szerencsére a Magyar Televízió hitt a produkcióban és óriási kedvezményt adott. Végül részben ennek, részben annak köszönhetően jöhetett létre a film, hogy az utolsó pillanatban sikerült találni két amerikai támogatót. Az NFI-től végül csak a támogatás egyharmadát kaptuk meg. Azt mondták, ne menjünk forgatni a külföldi és a határon túli magyarokhoz, maradjunk csak az ország határain belül. Nem hallgattunk rájuk, mert fontosnak tartottuk, hogy ez a film az összmagyarságról is szóljon. Ezután egy fillér póttámogatást sem kaptunk tőlük. Amikor jeleztük az NFI-nek, hogy anélkül nem tudjuk befejezni a forgatást, azt mondták, ők szóltak, hogy ne menjünk külföldre. Szerencsére végül megoldódott a helyzet az amerikai magán támogatóknak köszönhetően, amiért nagyon hálásak vagyunk.
330 órányi anyagot forgattatok, a nyers, elővágott film 14 óra volt. Gondolom, sok olyan jelenet volt, amit fájó szívvel vágtatok ki Hargittai Lászlóval.
Igen, rengeteg. Forgattunk Szerbiában az Énekelt Versek Fesztiválján, amiből Pamacs olyan erős jelenetet rakott össze, hogy sírtam, amikor kivágtuk, de nem fért bele a játékidőbe. Ezen kívül rengeteg interjút készítettünk, amik végül szintén nem kerültek be a végleges változatba. El lehetett volna mesélni ezt a történetet két és fél órában is, de örülök, hogy sikerült másfél órában összefoglalni.
Jelenet a filmből
A film magyarországi premierje a Magyar Mozgókép Fesztiválon volt júniusban, majd a Kaláka fesztiválon is láthatta a közönség, valamint a Balaton körüli kertmozikban is műsorra tűzték. Milyenek voltak az első visszajelzések és milyen fogadtatásra számítasz?
Hozzám olyan vélemények jutottak el, hogy a legtöbben nagyon életigenlő, vidám filmnek tartják, ami arra motiválta őket, hogy menjenek koncertre, szavaljanak verseket. Ugyanakkor sajnos nagyon nehéz becsábítani az embereket a moziba, különösen egy dokumentumfilmmel. Legalább húszezer Kaláka-rajongó él világszerte. Remélem, ők mind várják és megnézik majd. Ennek a filmnek talán szájhagyomány útján terjed majd a híre. Az emberek azt mondják majd egymásnak: „figyelj, furcsán hangzik, de nézd meg azt a Kaláka-filmet!” Ebben reménykedem.
Az elejétől kezdve alapkoncepció volt, hogy gyártócégeteknél, az 56films-nél jelenjen meg a film független forgalmazásban, vagy megkerestetek magyar forgalmazókat?
Mivel minket az NFI az elején átsorolt a filmes oldalról a TV-s oldalra, onnan nehéz lett volna visszajönni, költséges is, illetve éreztük, hogy már nagyon sok mindent kértünk, és ellenkező felállásban mi is elhajtanánk magunkat. Megkeresett minket az egyik jó nevű hazai disztribútor, de több ok miatt - részben a forgalmazási támogatás hiánya miatt - nem tudtunk összerakni együtt egy jó forgalmazási tervet. Így most így nincs akkora rizikó. Az a célunk, hogy minél többen megnézzék a filmünket. Konkrét társadalmi rétegeket, többek között iskolásokat akarunk megcélozni és becsalogatni a moziba, például délelőtti vetítésekkel. Három hónapig vetítik majd, elsősorban artmozikban, de szeretnénk a multiplex mozitermek közönségéhez is eljuttatni, mert nagy körültekintéssel készítettük el a film hangtechnikáját is. Terveink szerint szeptember 26-án lesz az országos mozi premier, de már előtte is lesznek premier előtti vetítések, például a Puskinban. A honlapunkon minden várható vetítést és kapcsolódó programot igyekszünk jelezni, érdemes ott is követni.
