A kisjátékfilmek blokkokba rendezése elkerülhetetlen, és szükségszerű módszer, azonban megvan az a hátránya, hogy egymástól teljesen elütő világú és hangulatú alkotások csoportosulnak egybe, ilyen értelemben az élmény olyan, mintha egy tálban lenne az édes, meg a sós, meg a nyúlós. Elütő ízvilág, filmkatyvasz, amiből szét kell hámozni a különállóan élvezhető és élvezendő filmdarabokat.
A legjobb budapesti lakótelepeken az a jó, hogy egy lépcsőházra legalább egy dealer jut. Hat lépcsőház/blokk, 12 blokk/lakótelep (körülbelül), ki lehet számolni. A telepi dealerek kicsiben nyomják, maguk is fogyasztók. Általában helyi fiatalok, akiknek se kedvük, se ambíciójuk bármi mást csinálni azonkívül, minthogy ellegyenek valahogy. Császi Ádám Undorgrund című filmje ilyen fiatalokról szól, két reggeltől estig toxikánsokon élő panelzombiról, akik kicsiben nyomják, kicsiben szívják meg. A magyar filmből sok minden hiányzik, például pár anyagon felnőtt generáció is elsuhant a társadalmi valóságra oly érzékeny játékfilmrendezők mellett - az Undorgrund e generáció prototipikus alakjait mutatja be, pontosabban annak panelproli szeletét. A film történetvezetése a két főszereplő remek játékára épít, Horváth Kristóf és Czukor Balázs hitelesen hozzák a párbeszédeket és a monológokat. Dramaturgiailag néhol - főként a vége felé - megbicsaklik a film, és sajnos a technikai apparátus tökéletlensége is szemmel látható. A szövegek hitelesek és frappánsak, a rendezés pedig néhány színészvezetési és jelenetépítési gyermekbetegségtől eltekintve korrekt. A témakezelés újszerűsége és az Undorgrund legjobb pillanatai affelé mutatnak, hogy ez a közeg, téma és módszer akár nagyfilmes formában is megállná a helyét.
A Hatemelet tiszta üveg 35mm-re forgatott főiskolai helyzetgyakorlatnak tűnik, önálló alkotásként nehezen állja meg a helyét. A szituáció (építészmérnökök karrierparái némi családi háttértragédiával megspékelve) akár izgalmas is lehetne, a monológ - ami néhol párbeszédbe vált- jól felépített és jól megírt, csak épp tökéletesen funkciótlan. A dráma nem teljesedik ki, és nem vezet sehová – ilyen értelemben a szituáció a semmiben lebeg, és hiába akadnak benne jól megoldott pillanatok, az emlékezetben nyoma sem marad.
A Palika leviszi a szemetet, Ujj Mészáros Károly (ex?-)reklámfilmes újabb rövidfilmje. A Gumiemberrel 2003-ban kisjátékfilm-kategóriagyőztes rendező alkotása profin kivitelezett és profin végigvitt film-geg, jópofa slusszpoénnal és végiggondolt karakterekkel. A geg/abszurd/vígjáték elemekből építkező film sztorija (amit a cím kiválóan kifejez) csak ürügy arra, hogy megismerjük a több-kevesebb, de a film szempontjából hasznos defektussal rendelkező karaktereket. A megidézett miliő működik, a közönségszórakoztató eszközök magabiztos használata - kisjátékfilmhez képest - meglepően profi, a poénkezelés és a sci-fi-be illő megcsavart vég pedig egyaránt a klasszikus, közönségszórakoztató filmtípus újjászületése felé mutat.
Kevéssé egységes, de zseniális pillanatokban bővelkedő alkotás Sopsits Árpád Ritmusok I. című filmje. Leginkább előtanulmányként fogható fel egy nagyjátékfilmhez. Legjobb pillanataiban borzongat, feszültséget kelt és meghökkent, azonban a film egésze inkább tűnik esetlegességek mentén egybefűzött kísérleti-etűdnek, mintsem egybeálló, öntörvényű filmnek. Remek atmoszféra, kiváló formanyelv használat (kép, hang, ritmus), ami azonban nem vezet sehová - maximum affelé, hogy a rendező csináljon majd esetleg egy történettel is súlyosbított egészestés meta-thrillert, vagy akármit, mert ez a magyar művészfilmes hagyományban gyökerező lírai érzetfelhő+egy kis-suspense ma már meglehetősen unalmasnak tűnik.
