 |
| Terminator a fürdőszobában - meghökkentő fordulatok |
A kritikai fogadtatás meglepően pozitívnak bizonyult; a szépen megtervezett akciók mellett a sors és jellemfejlődés kérdéseit boncolgató, filozofikus felhangokat is értékelték a recenziók. A Sarah Connort alakító Lena Headey melankolikus, visszafogott, és a Cameront megformáló Summer Glau nem egyszer ironikusan minimalista játékát egyöntetű tetszés fogadta, míg Thomas Dekker a 15 éves John Connor, a jövőbeni megváltó szerepében kellőképpen emósan adta elő magát, hogy a kamaszlányok is örülhessenek.
Az első évad cselekménye az elvárt irányban haladt; John, édesanyja és Cameron a Skynet öntudatra ébredését igyekeznek megakadályozni, miközben egy Cromartie nevű ember bőrébe bújt terminátor követi őket, még 2007-be is. Bár az állandó filozofálás és a teljesen diszfunkcionális család dinamikája mélyítette és számos réteget hozzáadott a sorozathoz, jellegét tekintve a Sarah Connor krónikái inkább akciószériának tűnt. Aztán, ahogy több más abban az évadban induló sorozat esetében is történt, az elhúzódó írósztrájk csúnyán belepiszkított a Fox programigazgatóinak terveibe. Az eredetileg megrendelt 13 epizódból csak 9 forgatókönyve tudott elkészülni a sztrájk kezdete előtt, és az évad befejezéséről messzire sikított, hogy gyorsan kellett hozzácsapni a sztorihoz. Addigra a nézettség már ingadozott, és egyáltalán nem volt biztos a második évad megrendelése.
Szerencsére a FOX fejesei bizalmat szavaztak a folytatásnak. Az évadzáró cliffhangerről kiderült, hogy óriási csalás volt, pár másodperc alatt meg nem történtté nyilvánították, bár egy ügyes csavarral szépítettek is az írók. Bár már az első etapban nyilvánvalóvá vált sok helyen, hogy a pilot elvitte a büdzsé tetemes részét, a folytatás során vált igazán szembetűnővé, hogy egy-egy akciójelenetnek komoly böjtje van, mely a helyszínek szűkösségén és változatosságuk hiányán látszódott. Ez viszont csak kreativitásra sarkallta a szerzőket; helyenként szinte zseniális, hogy a minimális helyszínen mennyire meglepő és csavaros módon voltak képesek drámát létrehozni.
 |
| Melankolikus, néhol művészfilmes atmoszféra |
A második évadra teljesedett ki az írócsapat víziója (amihez sajnos a költségvetés gyakran bizonyult szűkösnek). A karakterek jellemei eddigre kiforrtak. A megjelenő újabb szereplők (mint például Weaver, egy titokzatos nagyvállalat még rejtélyesebb igazgatónője, akit Shirley Manson alakít, kezdetben egy berozsdásodott terminátort megszégyenítő gépiességgel, majd az évad során egyre meggyőzőbben) érdekesnek bizonyultak. A szerzők rengeteg meghökkentő és gondolatébresztő fogalmat vezettek be (például a Sarah és John munkálkodása nyomán folyamatosan változó jövő, mely így az onnan érkezőknek teljesen más valóságot kreált; jellemzően zseniális kérdés az egyik későbbi epizódból: „Neked mikor volt az Ítélet napja?”) Egyúttal érezni lehetett a nagy csatornákra jellemző folyamatos beleszólást a FOX részéről; a lanyhuló érdeklődésre a hálózatok látszólag egyetlen megoldása a szériák epizodikusabbá tétele.
Így fordulhatott elő, hogy bár a Sarah Connor krónikái jellegénél fogva folytatásosként indult, a második évadra rákényszerített epizodikusság miatt a cselekmény sokszor szétesik; beindított szálak a levegőben maradnak, más szálak mintha véletlenszerű pontban, mindenféle logikát mellőzve folytatódnának. Az írók ennek ellenére képesek voltak vízzel főzve is minőséget létrehozni (bár az egyes logikai ugrások sokszor bizonyulnak frusztrálónak.) Jellemző példa az egyik epizód (204: Allison from Palmdale), ami hihetetlenül visszafogott drámára épít, és Cameronról szól, aki egy trauma hatására hirtelen emlékezni kezd arra a lányra, akiről majdan a jövőben mintázták. Se igazi előzménye, se valódi folytatása nincs pár későbbi utaláson kívül – ennek ellenére szinte hibátlan karakterdráma. Egy hasonlóan briliáns epizódban (211: Self-made Man) megtudjuk Cameronról, hogy éjszakáit egy könyvtárban tölti, ahol rábukkan egy véletlenül rossz időpontba visszaküldött terminátorra, aki még mindig arra vár, hogy beteljesítse küldetését.
A második évfolyamra eredetileg berendelt 13 epizód 2008. decemberben ért véget. A stábot szélnek eresztették, és a folyamatosan csökkenő nézettség miatt úgy tűnt, a széria cliffhangerrel ér véget. A FOX fejesei azonban váratlan döntést hoztak: megrendelték a maradék 9 epizódot, de áttették a sugárzást a nézettségi halálzónának tekintett péntekre. Josh Friedmannek és írócsapatának villámgyorsan kellett folytatnia a történetszövést. A két hónapos szünetet követő három epizód az akciószériák történetének legbizarrabb trilógiáját hozta el. Kockázatos, végső soron érthetetlen, egyszersmind merész és tapsot érdemlő döntés volt az új műsorsávba művészfilmes hangulatú epizódokkal visszatérni, ami könnyen lehet, hogy végleg megásta a Krónikák sírját.
 |
| A sorozatok ítéletnapja a péntek |
A három epizód (214-216: The Good Wound, Desert Cantos, Some Must Watch While Some Must Sleep) gyakran Lynchet és a Twin Peaks-t idéző narratívájával próbára tette a legelkötelezettebb rajongókat is. Különösen a második, mely egy temetés stációira építi fel észbontóan lassan kibontakozó, és végső soron csak újabb zsákutcába vezető cselekményét. Az első és a harmadik pedig valamelyest illetve jelentős részben Sarah gondolataiban és lázálmaiban játszódik, utóbbi esetében olyan formán, hogy háromszori megnézés után vált csak számomra világossá, mi is történt valójában. Friedman utólag bevallotta egy interjúban, hogy az íróstáb is ezeket a részeket kedvelte legkevésbé – talán nem kellett volna megírni őket.
Ezeket követően viszont a kreatív stáb újból brillírozott, és a fináléig elképesztően erős drámát alkottak, bár továbbra sem olyat, amit vélhetően sokan egy Terminátor tévésorozattól elvártak volna – és ezt a folyamatosan csökkenő nézettség is bizonyítja. A sorozat záró szekvenciája viszont egészen meghökkentő irányt nyitott váratlan, már-már mesteri megoldásával.
E sorok írásakor még nem tudni, megújítják-e a Sarah Connor krónikáit egy harmadik évadra, bár ennek esélye szinte a nullával egyenlő. Nagy kár, mert a nemegyszer érthetetlenül dilettáns narratív húzásokat messze ellensúlyozták a jó értelemben megdöbbentő fordulatok, a hosszú távon nagyszerű karakterábrázolás, az erős, mindent átható és valóban gondolatébresztő témák. A Terminátor széria egyike a nagyon kevés hálózatos sorozatnak, melynek cselekményét képtelenség volt előre kiszámítani, és az utólag összeérő szálak azt bizonyítják, hogy ez nem puszta önkényes történetvezetésnek volt betudható, hanem az írói stáb tudatos tervezésének. A hagyományos dramaturgiával folyton játszadozó, a szabályokat rendre felrúgó történetfolyamról van szó, mely mintha nem is egy vezető kereskedelmi hálózatra készült volna. (Vélhetően épp a megrendelő csatorna igényei eredményezték a furcsa, skizofrén narratív megoldásokat.)
A széria itthon gyors halált halt, mindössze négy epizód után az RTL Klub levette adásáról, viszont a közelmúltban megjelent DVD-n az első évad. Remélhetőleg a második sorozat is elér hozzánk, hiszen a Sarah Connor krónikái sava-borsa annak során érződik igazán.
