Hétfőn a 30-as évek népszerű komédiái közül kerül elő az archívumból Martonffy Emil romantikus vígjátéka. A Márciusi mesében Balla Győző mérnök (Ráday Imre) monte carlo-i kiruccanása során megismerkedik Lilivel (Demkó Irén), egy bankigazgató (Kabos Gyula) csinos lányával. A románc rövid életű, mivel a férfi olasz álnéven mutatkozik be a lánynak, majd hamar nyoma vész. Lili hiába teszi tűvé érte Nyugat-Európa világvárosait, mert közben a férfi hazatér Magyarországra, ahol menyasszonya, Matyika (Turay Ida) várja. Csakhogy a házasságot ellenzi Győző nagybátyja, a vasakaratú gyárigazgató. Matyika cselhez folyamodik, és megpróbálja elcsábítani az idősebbik Ballát, hátha így sikerül meglágyítani a szívét. Este kevésbé idealizált korszakba csöppenünk, mivel ismét éji portyára indul A martfűi rém Sopsits Árpád valós eseményeken alapuló, lélektani thrillerjében. A Kádár-rezsim hétköznapjai a nyomozás minden fázisára kihatnak, a film mégsem válik egy 60-as évekbeli tanmesévé, nem megy bele olyan részletekbe, amiket már mindannyian jól ismerünk. - írtuk róla kritikánkban

Sopsits Árpád: A martfűi rém

Kedden jól tesszük, ha időben előkészítjük a jegyeket és a bérleteket, mert jön Antal Nimród kultikus földalatti kergetőzése a 2000-es évek elejéről. A Kontroll főhőse, Bulcsú (Csányi Sándor) már hosszú ideje nem látott napfényt, minden idejét odalent, a metróhálózatban tölti. Kis ellenőrcsapata (Mucsi Zoltán, Pindroch Csaba, Badár Sándor és Nagy Zsolt) élén nemcsak a szimpla bliccelőkkel kergetőzik, hanem a rivális ellenőrgalerivel is összeakasztja a bajszát. Ráadásul egy titokzatos sorozatgyilkos szedi áldozatait a peronokon, Bulcsú pedig tökéletes gyanúsítottnak bizonyul a hatóságok szemében.

Antal Nimród: Kontroll

Szerdán Elza, a Halálkeringő kiégett rendőrnője (Dobó Kata) az alkohol, a drogok és egy veszélyes szerelmi háromszög rabságában sínylődik. Férje, a szintúgy rendőr Patrik háta mögött viszonyba keveredett Alexel, aki nem csak a törvény másik oldalán áll, hanem a felszarvazott férfi barátja is. A nő harmincadik születésnapján feltűnik rég nem látott apja, Rusty (Kern András), az egykori nyomozó. Elza megpróbálja eltitkolni apja elől problémáit, de az öreg kopó szimata még nem kopott meg: a családi újraegyesülés kisvártatva veszélyes érzelmi párbajjá válik. Később klasszikus irodalmi mű nyomát követjük a vadonba, ha odakapcsolunk az Ábel a rengetegben játékfilm változatára. Tamási Áron regényét Mihályfy Sándor adaptálta. A frissen elcsatolt Erdélyben járunk, a 20-as években. Ábel (Ilyés Levente) 11 éves fiú, akinek maga mögött kell hagynia szűkösen tengődő családját. Útja a havasok mélyére vezet, ahol erdőőrként kell felügyelnie a kitermelt tűzifát. Ábel a sűrű rengetegben csak saját leleményességére számíthat.

Köves Krisztián Károly: Halálkeringő

Csütörtökön a bürokrácia útvesztőibe kalauzol Garas Dezső, Márkus László és Gobbi Hilda az Éjszaka is kézbesítendő című szatírában. Bán József 1963-as rendezése egy meggondolatlanul postára adott szerelmes levél utáni hajszát követ nyomon. Eszter (Nádassy Myrtill) expressz kézbesítéssel küldte el szerelmes üzenetét, de időközben jobb belátásra tért, így nekiáll hajszolni a borítékot, ám a postától nem lehet egykönnyen visszaszerezni a feladott levelet, ezért a lányra kalandok sora vár. Pénteken Gigor Attila rendhagyó krimiére, a Nyomozóra kerül sor. Malkáv, a boncmester (Anger Zsolt) majdnem annyira szűkszavú, mint az értő kezei alá kerülő páciensek a boncasztalon. Egy nap megtudja, hogy beteg édesanyja csak egy külföldi klinikán kaphat megfelelő kezelést. Malkáv azonban nem tudja fedezni a költségeket. Váratlan 'jótevője' akad egy kamionsofőrként bemutatkozó alak képében, aki felkínálja neki a szükséges összeget, cserébe pedig azt kéri, hogy a boncnok öljön meg valakit. Malkáv belemegy, és végez is a célszeméllyel, másnap viszont megtudja, hogy ki volt az áldozata. A sokkoló reveláció még a hidegvérű férfit is képes megrázni, így elhatározza, hogy kinyomozza: valójában ki és miért bérelte fel őt a gyilkosságra?

Bán Róbert: Éjszaka is kézbesitendő

Veszélyes vizekre evezünk szombaton. A Vademberek főszereplője négy egykori osztálytárs (Kamarás Iván, Szabó Győző, Lippai László és Szakács Tibor) , akik az iskola befejeztével is megtartják régi szokásukat: minden évben dunai csónaktúrára indulnak, céljuk pedig egy kis lakatlan sziget a folyó közepén. Ezúttal azonban társaságuk is akad a szigeten, egy szerb hajó köt ki mellettük. A matrózt (Cserhalmi György) az egyik fiú megvádolja a horgászbotjának ellopásával és hamar felforrnak az indulatok. A srácok foglyul ejtik a férfit és nekiállnak kín vallatni őt. Ahogy fokozódik brutalitás, úgy mélyülnek el a barátok közötti ellentétek és az egykori sérelmek is felszínre kerülnek. A vasárnap is elvadult fiatalokról szól: Valahol Európában, a második világháború után árván maradt gyermekek csapata rója az országutat. A kis csavargók fosztogatásból kénytelenek megélni, ám egyszer csak hívogató várromra bukkannak az egyik falú mellett. Csakhogy az épület már lakott, egy idős zongoraművész él benne. A gyerekek először ellenségesen viszonyulnak az öreghez, de idővel összemelegednek és közös erővel nekilátnak felújítani új otthonukat. Csakhogy a közeli falúban nem feledkeztek meg a rablásokról, és a felháborodott falusiak ostrom alá veszik a gyerekek várát.

Radványi Géza: Valahol Európában

szeptember 18 hétfő

Márciusi mese (r. Martonffy Emil) 11:35, Duna World

A martfűi rém (r.: Sopsits Árpád) 22:00, HBO

szeptember 19 kedd

Hurok (r.: Madarász Isti) 02:45, HBO3

Kontroll (r.: Antall Nimród) 20:00, AMC

szeptember 20. szerda

Halálkeringő (r.: Köves Krisztián Károly) 02:25, TV2

Ábel a rengetegben (r.: Mihályfy Sándor) 23:35, Duna

szeptember 21. csütörtök

Éjszaka is kézbesítendő (r.:Bán Róbert) 22:20, M3

szeptember 22. péntek

A nyomozó (r.: Gigor Attila) 02:20, RTL Gold

Anyám és más futóbolondok a családból (r.:Fekete Ibolya) 20:25, Duna

szeptember 23 szombat

Vademberek (r.: Szurdi Miklós) 16:50, Filmcafe

Napló apámnak, anyámnak (r.: Mészáros Márta) 21:55, M3

szeptember 24. vasárnap

A miniszterelnök (r.:Bánki Iván) 19:55, M3

Valahol Európában (r.:Radványi Géza) 21:00, Duna

Borítókép: A nyomozó