A Látom, amit látsz központi fogalma a szubjektálás, amivel a főhős, Ábel, mások szemén keresztül látja a világot. Hogyan született meg benned az alapötlet?
Amikor elkezdtem gondolkozni ezen a történeten, elképzeltem, hogy becsukom a szemem, és azt látom, amit egy másik ember lát, és amit éppen ebben a pillanatban csinál. Nyomon követem az apró kis rezdüléseit, és amikor kinyitom a szemem, visszakerülök a saját világomba, ami az előbb látottnál kicsit szürkébb és unalmasabb. Aztán elkezd foglalkoztatni, hogy mi történik a túloldalon. Ez volt az alapélmény, és megpróbáltam valahogy körülírni ezt a tevékenységet. Innen jött a szubjektálás, mint kifejezés, ami már az első forgatókönyv verziónak is alapfogalma lett, a főhős belép egy lány fejébe és beleszeret. A következő draftban jelent meg a szubjektátor szó, ami azt az embert jelöli, aki hivatásszerűen űzi a szubjektálást, esetünkben elveszett gyerekeket talál meg vele.
Eleve adott a filmben, hogy vannak szubjektátorok, nem magyarázzátok túl, honnan ered ez a képesség, mint mondjuk egy szuperhős filmben. Miért döntöttetek így, és mennyire dolgoztátok ki azt, hogy mitől lesz valaki alkalmas a szubjektálásra?
Ez egy eléggé visszafogott film, költői képekkel, csendes jelenetekkel rajzoljuk fel azt a kis univerzumot, amiben játszódik. De ahhoz, hogy a történet megálljon a lábán, ki kellett találni a szabályrendszerét, annak ellenére is, hogy nem tudunk nagyon erősen elmélyedni benne, mint a Marvelnél szokás. Ott pont arról szól az egész, hogy az univerzum alkotóelemeiben vesszen el az ember. Nálunk a szerelem volt a fő téma. Ábel mellett van egy másik srác, Marián, akit Lestyán Attila játszik. Ugyanannál a cégnél dolgozik, de más munkakörben. Ő is nagyon szeretne szubjektálni, de nem képes erre. Ábelnek vele szemben van egy speciális képessége, az érzékenysége. Ez emeli ki az emberek sokaságából, és alkalmassá teszi arra, hogy képes legyen szubjektálni.
Ha tehetnéd, te kinek a szemébe szubjektálnál bele?
Sokat gondolkoztam raja, és sok személy fel is merült, de valahogy mindig arra jutottam, hogy nem lenne jó vége, ha valaki teljesen más szemén keresztül látnék. A film készítése során végig az volt az érzésem, hogy ez egyfajta függőségel járna, amibe nem biztos, hogy bele mernék kóstolni.
Az Inkubátor Programban annak idején még Kukkoló címen pitchelted a filmet, és úgy volt, hogy Patkós Márton lesz a főszereplő. Miért Vilmányi Benett lett végül Ábel helyette?
A Határ című diplomafilmemet Marcival készítettem, nagyon szeretem a munkásságát, egy remek színész. Rá írtam ezt a könyvet is, de amikor a pitch-hez készítettük vele a moodfotókat, már feltűnt, hogy valójában eléggé más a karaktere, mint amerre ez a figura fejlődött. Marcinak nagyon erős személyisége van, vibráló, kicsit ironikus humorral. A castingnál az volt az érzésem, hogy ez a fajta irónia, ami az ő saját személyiségének egy nagyon izgalmas alapja, teljesen hiányzik Ábelből. Hosszú ideig Marci erős befutóhelyen szerepelt Marián szerepére is, de pont akkor kapta meg az egyik főszerepét A besúgónak, amikor elkezdtünk volna forgatni, így ezt nem tudtuk összeegyeztetni.
Hosszú keresési folyamat volt megtalálni a mi Ábelünket. Milyen embertípus az, aki képes szubjektálni? Az egyik vezérelvem az volt, hogy Ábel egy outsider hős. Sok jó színész jött castingra, aki igazi hős típus, és több olyan is, aki outsider karakter, de valahogy a kettő ötvözete elég ritka. Benett volt egyedül az, akiben ezek az alkotóelemek megfelelően összeállnak.
Úgy tudom, hogy a női főszereplőt viszont hamarabb megtaláltátok. Miért Hartai Petrát választottad Vera szerepére?
Őt megtalálni sem volt kifejezetten egyszerű. Petra személyiségének, a tekintetének van egy nagyon erős súlya. Az hiszem ez volt, ami miatt mellette döntöttünk.
Benettnek sok olyan jelenete van, amikor lényegében egyedül ül egy orvosi székben és látomásai vannak. Milyenek voltak ezek a felvételek, hogyan tudtad instruálni szubjektálás közben?
Idegőrlő volt. A legegyszerűbb forgatási szituáció az volt, amikor mondjuk szereplők között volt egy hosszabb, dialógra épülő, klasszikus jelenet, az ilyet mindannyian egy pillanat alatt megértettük. Ehhez képest Benettel egy olyan tevékenységet kellett lemodelleznünk, amit igazából egyikünk sem ismer. Amikor a felvételek sorrendjét összeállítottuk, akkor ezeket úgy kezeltük, hogy majd biztosan egyszerűek lesznek. Tévedtünk. Sok esetben a nap végén voltak, nagyobb jelenetek után, de mindig többet szenvedtünk velük.
Hogyan boldogultatok a vándorló levelekkel, azaz a sáskákkal, amik elszabadulnak Ábel lakásában?
A vándorló levelek gyönyörű rovarok. Volt velünk egy sáska szakértő, aki az állatkertből jött, és ő segített nekünk, hogyan bánjunk velük. Ha instruálni nem is lehet őket, de azzal tudtunk számolni, hogyan viselkednek, ha sikerül egy számukra is komfortos szituációt teremteni. Ezek a sáskák általában lentről fölfelé másznak, ezt megtanultuk. Hogyha valahova leteszed őket, akkor nem fognak lefelé mászni, ennek megfelelően alakítottuk ki azokat a helyeket, ahová kerültek. Alapvetően nem túl gyors állatok, szóval attól azért nem kellett félni, hogy egyszer csak eltűnnek. A kisállatkereskedésben nehezebb volt velük forgatni, mint a lakásban, mert a számukra kialakított terráriumokban, nagy ágak között kellett valahogy megtalálni őket. Tényleg eltűntek a levelek között.
Ábel konkrétan tíz vándorló levelet vásárol Verától a boltban. A valóságban hányat használtatok a forgatáshoz?
Nagyjából tényleg ennyit. A forgatókönyvben annak idején 20-at írtam, de aztán kiderült, hogy mennyire drágák. Ez nem is a forgatás szempontjából volt gond, hanem a sztori miatt. Honnan a fenéből szerezne Ábel ennyi pénzt? Főleg, hogy még egy terráriumot is vesz magának. Ő ott lenullázza a fizetését.
A film nagyon hangsúlyosan a betondzsungelben, lakótelepi környezetben játszódik. Miért ide helyeztétek?
Van benne lakótelep, de bérházak is. Nem is lakótelepi, hanem szocreál környezetet mondanék. Próbáltuk az elején lefektetni, mi az a környezet, ahol a történet játszódik, miben tér el attól a valódi Budapestről, ahol élünk. Mi segíti jobban a történetet, ha ugyanúgy néz ki a város, vagy ha egy kicsit elemeljük? Mi ezt az utóbbit választottuk. A látvány minden fantasy jellegű történetnek fontos eleme, de nekünk erre nem nagyon volt pénzünk, szóval sok esetben a megfelelő helyszínek megtalálásával és variálásával tudtuk ezt az univerzumot felépíteni. Próbáltuk kihagyni a századfordulós, belvárosi Budapestet, mindent, amiben archaizálás van. Ha véletlenül befigyelt egy macskakő, egy klasszikus tető vagy stukkó, akkor azt a képet fájó szívvel el kellett engednünk. Figyeltünk rá, hogy legyen egy kicsit szürkébb, nyomottabb, lapostetős, fura világ.
Bár napjainkban játszódik a film, a szubjektátor iroda felszereltsége is elég szocreál, csupa analóg technikát használnak, oszcilloszkóp, kazettás magnó. Ez is egy költségcsökkentő stilizáció volt?
Nem, alapvetően a társforgatókönyvíróval, Mikó Csabával egy kicsit a korai Jean-Pierre Jeunet világa felé indultunk. Az volt az érzésünk, hogy ez a történet akkor fogja igazán megtalálni a saját világát és a saját közegét, ha egy metaforikus, mesei irányba visszük. Emiatt kerültek bele olyan elemek, mint például a magnókazetta, ami egy fontos szimbolikus tárgya a szubjektátori létnek, ezeken lehet megtalálni az elveszett gyerekek hanganyagát. Szerettük volna, ha a technika megmarad egy metaforikus síkon, ezért választottuk az ódivatú technológiát.
Mi az, amire a legszívesebben gondolsz vissza a forgatásról?
Az egyik kedvenc élményem, hogy minden ebédszünet után úgy löktük be a nap következő részét, hogy egy valaki a stábból berakott egy számot, és arra vettük föl a munkát. Az egy nagyon jó dolog volt, mert összekovácsolta az egész csapatot.
Az Inkubátor Programban készült a film, 74 millió forintból. Milyen tapasztalat volt ennyire limitált költségvetésből nagyjátékfilmet készíteni?
Alapvetően nagyon jó programnak tartom az Inkubátort, nagyon hálás lehet az, aki így el tud készíteni egy első filmet. Egy elsőfilmesnek szerintem nem feltétlen kell ennél több pénzből forgatnia, ez a költségvetés egy izgalmas, kreatív gondolkodást tud eredményezni. magyar filmben mindig is létezett ilyen finanszírozás, és szerintem azért is jön ennyi produkció Magyarországra, mert a magyar filmeseknek van kreatív energiája a low budget gondolkodásra. Hogyan lehet egyszerűbben megoldani valamit, amire Amerikában baromi sok pénzt költenének,itt meg két gémkapoccsal megoldják máshogyan. Jó az, ha egy fiatal filmes erre valamilyen szinten trenírozva van.
A történet jellegéből adódóan sokszor látjuk Vera szubjektív nézőpontját. Ezeket a jeleneteket hogy vettétek fel?
Egy részét a hivatalos nagy forgatáson vettük fel, de sokszor már csak M. Deák Kristóf operatőr, Hartai Petra meg én voltunk ott. Elmentünk valahova, hogy akkor felvegyük a szubjektíveket, próbálkoztunk, volt, hogy újra és újra nekifutottunk. Volt egy bukósisak, amire kamerát szereltünk, de úgy éreztük, egyszerűbb kamerákkal kellene tökéletesíteni ahhoz, hogy még jobb felvételeket tudjunk csinálni. A legegyszerűbb az volt, hogy a Kristóf egyszerűen a kamerát a Petra szeme elé tette, és úgy vett föl dolgokat. Ha megnézném, hogy hányszor vettünk fel ilyen szubjektív nézőpontot csak hármasban, megugrana a forgatási napok száma, mert elég sokszor volt, hogy a vágás során jöttünk rá, ide még valami kellene. Jó emlék, amikor kiruccantunk a Duna-partra, hogy akkor ott még valamit felvegyünk. Az egyik ilyen szubjektív nézőpontos forgatásra elvittem az apukámat, így ő is benne van a filmben, egy pillanatra csak látszik.
Két éve forgattátok a filmet, most jutott el a mozikba. Tudod már külső szemmel nézni?
Nem, szerintem én nem is fogom tudni. Én ilyen típus vagyok. Kisfilmből sem készítettem még olyan nagyon sokat, mert nagyon sokat tudok tépelődni azon, hogy mit hol rontottam el, és hogyan lehetne legközelebb kiküszöbölni. Ez a film most amúgy egy nagyon nagy csomagot adott a nyakamba, van mit elemezgetni. Ami viszont nagyon pozitív, hogy már látták olyan emberek, akiknek adok a véleményére, és a stáb is megnézte. Mondanak vissza olyan dolgokat, aminek nagyon örülök.
Min dolgozol most, mi lesz a következő saját projekted?
Egy sorozatban vagyok rendezőasszisztens, most a cél, hogy ezt minél jobban kivitelezzük. Tavaly A király című sorozatban asszisztenskedtem, és az volt a terv, hogy idén a saját projektemen fogok dolgozni. Ez most nem jött össze. Úgyhogy most megint teszek egy fogadalmat, hogyha ez lemegy, akkor egy saját ötleten alapuló munka következik. Benettel nagyon sokat poénkodtunk, amikor a jeleneteire készültünk, mindig a paródiájukkal kezdtük. Egyszer megjegyeztem, hogy milyen jó lenne egyszer egy ilyen teljes hülyeséget csinálni. Benett meg azt kérdezte: mi tart vissza? Jó lenne egy kifejezetten humoros dologba belefogni.
