A Highlights of Hungary tíz kurátora nyolc magyar filmes jelöltet választott ki idén: két dokumentumfilm, egy egészestés animáció, négy ember és egy filmfesztivál is bejutott a kreatív válogatásba.

Révész Bálint dokumentumfilmje három nagymama és unoka különleges kapcsolatáról mesél: saját nagyija túlélte a holokausztot, az angol barát nagymamája kódfejtő volt a második világháborúban, a német fiúé pedig a náci hatalom idején nőtt fel. A Nagyi projekt majdnem hét éven át készült, ezalatt a filmet készítő három fiú is legalább olyan fontos szereplővé vált, mint a nagyik. A filmről írt kritikánkat itt olvashatja el.

Turán Eszter és Koltay Anna dokumentumfilmje, a BP Underground-sorozat második, hiphop zenével foglalkozó része szintén szerepel a kreatív listán. A több mint három évtizedet átfogó filmben az underground rap és hiphop legfontosabb alakjai, eseményei (mint a kultikus Fila Rap jam) és zenéi is megelevenednek. A rendezőpárossal tavaly ősszel interjúztunk.

Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmjének főszereplője Kafiya Daid Mahdi, aki 15 évesen, a családja nélkül érkezett Szomáliából Magyarországra. Egy év menekülés után, amikor a többiek továbbmentek, ő úgy döntött, hogy itt marad, megtanulja a nyelvet, leérettségizik és modell karrierbe kezd. Hihetetlen kitartása és bátorsága eredménye, hogy ma már divatmagazinok címlapján szerepel. Kafiya nekünk is mesélt kalandos útjáról, a beilleszkesés nehézségeiről.

Kafiya Daid Mahdi

A Viharsarok, a Balaton Method, a Fehér isten és Jupiter holdja operatőre, Rév Marcell is felkerült a legkreatívabbak listájára. Mundruczó Kornél legutóbbi filmje óta egyre több nemzetközi felkérést kap: az amerikai Sam Levinsonnal az Assassination Nation című film mellett az Euphoria című sorozaton is együtt dolgoznak, tavaly pedig Al Pacino állt a kamerája elé, az itthon is vetített Paterno - Eltemetett bűnök című mini-sorozatban. A legjobb hírt hagytuk a legvégére: idén úgy tűnik visszakanyarodik Amerikából, és Enyedi Ildikó oldalán fog munkába állni, a Feleségem története operatőreként.

Rév Marcell Cserhalmi Györggyel a Jupiter holdja forgatásán

2018 legkreatívabb filmesei között van Köbli Norbert is, akinek az utóbbi évek legnépszerűbb tévéfilmjeit és sorozatait köszönhetjük: A vizsga, A berni követ, a Félvilág, A tanár, a Trezor és az Örök tél után idén Szász Attila oldalán a moziba is visszatér. Az Apró mesék-ben Kerekes Vica, Szabó Kimmel Tamás és Molnár Levente szerelmi háromszögét ágyazza bele egy történelmi thrillerbe, a film március 14-én kerül a mozikba.

Köbli Norbert (fotó: Köbli Facebook)

Flesch Andrea 45 nemzetközi és magyar filmben működött közre jelmeztervezőként. Az ő ruháit viselte Keira Knightley a Colette-ben, Robert Pattinson a The Childhood of a Leader-ben, együtt dolgozott Peter Strickland rendezővel a The Duke of Burgundy külcsinén, legutóbb pedig a tavalyi horrorszenzációjának, az Örökség-nek a rendezője, Ari Aster válogatta be a Midsommar alkotói csapatába. Hazai filmekben is feltűntek a jelmezei, a Budapest noir-ban az 1930-as éveket idézte meg, a Tiszta szívvel című akcióvígjátékban pedig kerekesszékes bűnözőket látott el ruhákkal. Elképesztően változatos dicsőséglista.

Flesch Andrea (fotó: Highlights of Hungary)

Milorad Krstic festőművész és csapatának sok éves munkája vált valósággá idén a mozikban, és ennek mi, nézők voltunk a legnagyobb nyertesei. A Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs fillm egy szédületes és látványos utazás, amely popkulturális utalásokkal vastagon átszőve visz el az emberi elme mélyére. A címszereplőt híres festmények alakjai kísértik, amire Mimi, a mestertolvaj azt az igencsak szokatlan gyógyírt találja ki, hogy ellopja a képeket a világ leghíresebb múzeumaiból. Így keveredik össze Van Gogh, Renoir, Hitchcock és Tarkovszkij ebben a lenyűgözően izgalmas, többrétegű akció-thrillerben. Interjúnk a rendezővel.


A Cinemira az első Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál Magyarországon, amelyet tavaly rendeztek meg első alkalommal az Akvárium Klubban. A fesztiválon 2018-ban több mint 80 országból, több száz kifejezetten gyerekeknek szóló film volt látható, amelyeken keresztül megismerhették a nézők a világ sokszínű kultúráját. A filmek szórakoztató módon beszélnek barátságról, családról, környezetvédelemről vagy éppen a gyerekek jogairól. A fesztivál idén is visszatér, és ismét tele lesz interaktív programokkal. A fiatal nézők animációs workshopon vehetnek részt, casting- és szinkronszínészként, sminkesként, vagy akár kaszkadőrként is kipróbálhatják magukat.

Életkép a Cinemira fesztiválról (fotó: Highlights of Hungary)

Amit egy bekezdésben el lehetett, azt elmondtuk a jelöltekről, nincs más hátra, mint hogy szavazzatok a kedvencetekre! Január 28-áig voksolhattok a Highlights of Hungary hivatalos oldalán, ahol mind az 55 jelöltet egyenként bemutatják.

Borítókép: Odessa Young az Assassination Nation című filmben