Filmhu: Biztos már baromira unod a kérdést, de én is ezzel kezdem: a Zsiguli című legutóbbi munkád azt mutatta, megváltozott a filmkészítői attitűdöd, és...
Szőke András: Fogadjunk, azt kérdeznéd, ha mernéd: igaz-e, hogy a Szőke kiégett, az unalmas, profi filmesek útjára lépett, csak mert nem folytatja a Vattatyúk meg a Citromdisznó-szerű filmeket...
Filmhu: Nem, szerintem valahol evidens, hogy a profi filmesek útjára léptél, hisz butaság volna elvárni tőled, hogy egész életművedben ugyanazt csináld, tehát ez éppen a kiégés ellentéte lehet. Viszont érdekelne, vajon te kerested a „ profikat”, vagy ők téged?
SzA: Ez egy kétoldalú dolog. Azon túl, hogy részemről is volt persze egyfajta keresgélés, a legfontosabb az volt, hogy valakinek volt bizalma irántam. Sándor Palival most dolgozunk először együtt mint producer és rendező. Ha ő nem mondja, hogy „gyere gyerek, próbáld ki magad”, akkor ma nem beszélgetünk erről a kísérletről.
Filmhu: És számodra miért volt fontos ez a keresgélés?
SzA: Nem arról van szó, hogy nem akarok már avangarde lenni, vagy ilyesmi, de látva azt a televíziós- és médiavilágot, ami körülöttünk van, és aminek én csak egy porszeme, kiegészítő eleme vagyok, úgy döntöttem, érdemes lenne nagyobb közönséget megcélozni. Nagy szükség lenne, hogy minél szélesebb rétegekhez jusson el egy olyan film, ami a kisemberek történetéről szól. Ez nyilván egy kompromisszum: táncfilmet vagy fura etűdöket nem néz meg mondjuk egy várpalotai rendőr, de ha lineáris és érdekes a történet, akkor végigüli, és megismeri az én vagy a Badár és a Szarvas Józsi humorát. De én hiába rohangálnék egyedül, hogy adjatok pénzt, profi filmet akarok csinálni, az önmagában kevés lenne, miután az utóbbi öt évben hihetetlenül megváltozott a szakma, a producerek nélkül semmire se megyünk. Ami furcsa, hogy még mindig inkább az idősebb generáció – Szabó István, Grunwalsky, Sándor Pál – figyelnek oda rám, számukra vagyok érdekes, pedig az lenne a logikus, ha a fiatalabbak nyitnának felém.
Filmhu: Talán, mert a tapasztaltabbak úgy gondolják, ha megteremtik a biztos keretet a merész ötleteidnek, nem olyan nagy a kockázat...
SzA: Így is kockázatos. Sándor Pali belerakott a Hasutasok-ba sok pénzt, és ma már nem lehet csak úgy milliókat kidobálni az ablakon. De ő bízik bennem, és nem csak filmesként, hanem gazdasági szakemberi minőségében egyaránt. Ezért sem értem, a médiában dolgozó fiatalabb producerek miért ragaszkodnak ahhoz, hogy a Szőkéék nem eladhatóak. Szerintem szarul gondolkoznak, mert 5 napokra tervezett műsorokba erőltetik a lóvét, ezért bukik meg majdnem mindegyik. Sándor Pali viszont hosszútávra tervez, és megnézi, mit lehet ebből a gyerekből kihozni.
Filmhu: Amennyire a szinopszisből számomra kiderült, a Hasutasok egy lineáris mese, klasszikus elbeszélésmóddal. Hogy bírkóztál meg az újszerű feladattal?
SzA: Az egyszerű emberekről akartam filmet készíteni, oly módon, hogy ebben az országban bárki megérthesse. Miután egy jó közegben sikerült dolgoznunk, ez úgy érzem sikerült. Örülök neki, hogy ez a film ki fog úgy nézni, mint egy dupla annyiból készülő másik, hála a szakembergárdának. A vasutat választottuk a történet közegéül, mert – mint régen szokás volt mondani – a vasút állam az államban, tehát önálló világként jelképe az egyszerű emberek társadalmának. Az új stílusomról meg még annyit, hogy ha megkérdezed a színészeket, el fogják mondani, hagytam teret nekik a játékra.
Filmhu: A szerepedről mit érdemes tudni?
SzA: Elsősorban a rendezésre kellett most koncentrálnom. Egy részeg postást játszom, aki mindenhonnan elkésik.
