A már messziről is jellegzetes, modernista stílusban épült budai templom kapuján belépve a szakrális miliő helyett egy népes filmstáb nyüzsgése fogad minket. Ezen nincs is mit csodálkozni, ellentétben azzal, menyasszonynak vagy vőlegénynek színét sem látjuk odabent – esküvői jelenetre számítottunk, elvégre mégiscsak egy romkom forgatására kaptunk meghívást.

Orosz Dénes

Az előzetes elképzeléssel szemben hamar kiderül, hogy a mai jelenet apropója nem egy menyegző, hanem egy templomi kórus próbája, a kamera előtt pedig három színésznő áll. Az oltárnál a statiszták, hátul pedig a stábtagokkal és az állványokkal tömött padsoroknál Básti Juli, Pogány Judit és Tenki Réka készül a felvételre. Tenki Réka pöttyös felsője hamis pocaktól gömbölyödik – Sacit, a terhes ex-sztriptíztáncosnőt alakítja, aki filmbéli partnerével, Gergővel (Mészáros Béla) egy kegyes hazugságnak köszönhetően keveredik bonyodalmakba.

Fillenz Ádám operatőr

Gergő, a felnőni képtelen, 30-as éveiben járó anyuci kedvence, nem szerepel a jelenetben, mégis ő az összekötő kapocs a karakterek között: a férfi elhozza bemutatni az ál-menyasszonyát a nyugdíjasok templomi kórusában éneklő édesanyjának, aztán lelép randizni valaki mással. Így a Mindenki senior változata helyett egy kínos találkozás következik: Saci a kijárat felé igyekszik, de a Gergő édesanyját játszó Básti Juli beéri. Nincs menekvés, az anyuka büszkén a barátnői színe elé cipeli a nőt, akiről azt feltételezi, hogy az unokáját hordja a szíve alatt. Saci látványosan zavarba jön, mert nem csak a bepalizott mamával, hanem a többi decens kóristával, köztük Pogány Judittal is meg kell ismerkednie.

Tenki Réka és Básti Juli

Az ebédszünetben Orosz Dénestől megtudjuk, hogy a Mimi hagyományosabb koncepcióra épül a korábbi rendezéseihez képest: ,,A Poligamy-ban és a Coming out-ban is volt valami nagyon szokatlan alapötlet, ez most egy klasszikusabb vígjátéki alaphelyzeten nyugszik. Most kevésbé tudom előre, hogy mi fog történni, többet merítek a színészekből. A hangsúly a karaktereken és a viszonyokon van - az emberi kapcsolatok és az érzelmek irányítják a sztorit. Ez lesz az eddigi legérzelmesebb filmem.

A főhős szerepét már az elejétől kezdve Mészáros Bélának szánta, akivel először tíz évvel ezelőtt, a Melletted című kisfilmjében, majd a Poligamy-ban, és legutóbbi nagyjátékfilmjében, a Coming out-ban is dolgozott már együtt. A női főszereplőt már hosszabb keresés előzte meg, annak ellenére, hogy Tenki Réka neve hamar felmerült a rendezőben. 

Pogány Judit

Bár a készülő jelenetben Saci stílusosan retró öltözéke és hajviselete töményen a 80-as éveket idézi, a rendezőt nagyon is aktuális téma foglalkoztatja: ,,Szorongó generáció vagyunk. Sokunk nem képes lehorgonyozni, gyakori az elköteleződéstől való félelem. A film egyik kérdése, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor ki tudjuk mondani, hogy ki mellett akarjuk leélni az életünket.” A filmterv a szülőkhöz való kötődés témájával kiegészülve vált teljessé: ,,Mindenkinek alapkérdés, hogy mi lesz a szüleivel. Én is imádom őket, a lehető legtöbbet és a legtovább szeretnék velük lenni.” A személyes dimenzió is helyet kap a történetben: ,,A saját szorongások is benne vannak. Nem is tudnék úgy jó vígjátékot csinálni, hogy nem kapcsolódok hozzá. Így nem működne.

Mészáros Béla

,,Egy nagy gyerek” – foglalja össze Gergőt Mészáros Béla, akivel a templomkertben beszélgetünk. A 30-as éveiben járó karakter foglalkozása szerint filmkritikus, akinek túl szoros a kapcsolata az édesanyjával. ,,Anyakomplexusos, a nőkkel való kapcsolata szinte kész téboly, nem igazán tud elköteleződni.” A generációs kérdéssel kapcsolatban egyetért a rendezővel: ,,Az én korosztályomat, a 30-as éveikben járó férfiakat nagyon is jellemzi, hogy nehezen tudnak elköteleződni, felelősséget vállalni.” - a filmet éppen ezért szívesen ajánlja férfi nézőknek is.

Orosz Dénes

Gergő aznapi jeleneteit sajnos már nem tudjuk megnézni, zárt felvételek következnek. A stábnak pedig bele kell húznia, az esti mise kezdetéig be kell fejezni a forgatást a templomban, mert ha törik, ha szakad, a harang hatkor mindenképpen megszólal. A több mint egy hónapos, összesen negyven különböző helyszínen zajló forgatás augusztusban fejeződik be. Az egyelőre Mimi munkacímen készülő romantikus komédiában Rezes Judit, Molnár Ádám, Mészáros Máté és Ónodi Eszter is feltűnik - Gergő és Saci jószándékú, minden bizonnyal románcba forduló összeesküvését pedig jövő év végén láthatjuk a mozikban.

 Fotók: Pozsonyi Janka