Az egyik legismertebb ma élő lengyel rendező, Jerzy Kawalerovicz új filmjét mutatja be az Örökmozgó Filmmúzeum; ez alkalomból a művész is Budapestre látogat. A Quo vadis című Sienkiewicz-adaptációt február elején négy alkalommal vetíti a mozi, 3-án a közönség is találkozhat a rendezővel.

Nyolcvanadik születésnapját ünnepelte január 19-én a neves lengyel filmrendező, Jerzy Kawalerovicz. Fiatalokat is megszégyenítő kitartással elkészített új monumentális Sienkiewicz-adaptációja, a Quo vadis – amelyet most mutat be hazánkban először az Örökmozgó – megint világszerte ismertté tette. A február 3-i bemutatóhoz kapcsolódó közönségtalálkozón az idős művész is részt vesz. Az évforduló alkalmából retrospektív válogatást is vetít korábbi műveiből a filmmúzeum.

Kawalerovicz műveivel ismerkedni a lengyel és a közép-európai filmművészet meghatározó korszakainak vizsgálata is. ő is ahhoz a sajátos nemzedékhez tartozik, amely az ötvenes években indult, s szemléletében kivételes harmóniával ötvöződött a filmrendezés mestersége és művészete, a társadalmi elkötelezettség, a szabadságvágy, a racionalizmus és a miszticizmus. Bizonyára nem véletlen, hogy a szerzői filmművészet nagy egyéniségeinek tündöklése időben általában behatárolható. E nemzedék legjobbjai, a térség szinte utolsó jelentős rendezői könnyedén követik a korszakváltásokat. Életműveik látszólagos stilisztikai tarkasága sosem üres alkalmazkodás, hanem folyamatos kritikai töprengés a világ változásáról.

Kawalerovicz már a sematizmus időszakában is hitelesen tudta megragadni egy politikailag nem éppen fényes korszak társadalomátalakító értékeit (Keresem az igazságot, Frígiai csillag alatt). Kifinomult realizmusával később egzisztencialista létproblémák felé fordult (Az éjszakai vonat,Mater Johanna), majd megfogalmazta a maga történelmi paraboláját és dokumentarista krónikáját eszmék és hatalmi struktúrák összeférhetetlenségéről (A fáraó,Az elnök halála).
Mindeközben nem maradt érzéketlen az elidegenült házassági modell válsága vagy a múlttal való szembesülés lelkiismereti problémája iránt sem (Játék, Találkozás az Atlanti-óceánon). A nyolcvanas évek kezdetén pedig a galíciai zsidóság század eleji sorsát ábrázolva pusztulással fenyegető képet festett a tradicionális értékeikbe merevedett kelet-európai országok, közösségek jövőjéről (A fogadó).
(Népszabadság)