Az Utolsó befutók harmadik évadának te vagy az egyik vágója, a hatodik, befejező részért a Brit Film- és Televíziós Akadémia díjra jelölt téged. Hogyan éled ezt meg, beérett sok-sok év munkája, és most boldog vagy?
Kétség nem fér hozzá, hogy ez egy álommeló. Úgy is lehet nézni, hogy sok év munkája hozta el az Utolsó befutókat, de én inkább azt éreztem, hogy ez a szintlépés hirtelen jött a karrieremben. Szerencsére mindig tudok örülni a lehetőségeimnek, és ezen aztán tényleg meglepődtem, és örültem, hogy befogadtak a csapatba.
Vágóként amúgy oda érkeztél meg az Utolsó befutókkal, ahova eleve vágytál? Vagy teljesen váratlan irányt vett a karriered?
Ez teljesen váratlan volt, meg én igazából nem szoktam előre gondolkodni. Tehát, ha olyat kérdeznél tőlem, hogy hol látom magam öt év múlva, akkor nem tudnék rá válaszolni. Soha nem tervezek előre, hogy én ezzel és ezzel akarok majd dolgozni, hanem mindig az adott munkában próbálok 200 százalékot hozni. Ha ez elhoz valami újat, valami jobbat, akkor az jó, és örülök neki. Hívhatjuk ezt magyar pesszimizmusnak, de szerintem nem az, nem gondolkodom pesszimistán, csak egyszerűen nem tudok agyban oda eljutni, hogy én egyszer majd Gary Oldmant fogom vágni.
Gondolom sokszor kapod meg a kérdést, hogy mesélj, milyen Gary Oldman, milyen vele dolgozni. De vágóként valójában neked mennyi kapcsolatod van vele?
Összesen egyszer találkoztam vele. A setben történt, bemutattak neki, hogy én vagyok a vágó, és rögtön mondta, hogy ő is szokta nézni a nyers vágatot, amit mindig az előző napi felvételekből állítok össze, és megemlített egy apróságot, hogy szerinte azt máshogy kellene. És igaza volt! Meg vicces is volt, egyszer csak szóltak neki, hogy lehet bemenni játszani a következő jelenethez, erre ő azt felelte a rendezőnek: „Mr. DeMille, I’m ready for my close-up.” (Ez egy híres idézet az Alkony sugárút című filmből – a szerk.)
Gary Oldman az Utolsó befutók című sorozatban
Milyen volt őt vágni?
Nyilván tudtam, hogy milyen kaliberű színész, és felkészülésként megnéztem az első két évadot, de még így is lehidaltam, amikor megnéztem a nyersanyagot, és azzal szembesültem, hogy felvételről felvételre képes ugyanazt a magas színvonalat hozni.
Az első felvétel rögtön tökéletes. Utána egy picit máshogy csinálja a következő felvételben, hogy valamilyen érdekes dolgot adjon hozzá, és lehessen miből válogatni. Persze ez is tökéletes. A harmadik valahogy még jobb, és egyszerűen nincs rossz felvétel vele. Maximum akkor, ha elfelejti a szöveget, de akkor meg azt látod rajta, hogy ostorozza magát, és hogy mennyire komolyan veszi a munkáját. Nem az van, hogy én Gary Oldman vagyok, úgyhogy én bejöhetek a setbe úgy, hogy nem tanultam meg a szöveget, és majd közben felszippantom a jelenet lényegét, hanem tényleg nagyon komolyan készül a szerepre, a rendező elmondásai alapján is.
Ritkán van olyan, hogy egy jelenet közben leáll, és azt mondja, bocsánat, ezt most még egyszer vegyük fel, mert rosszul csináltam. Ha bármelyik színész, akit eddig vágtam, olyan rosszul csinálná, mint ő, annak nagyon örülnék. A hab a tortán pedig az egy vágónak, hogy tökéletes a kontinuitás. Még erre is képes odafigyelni, vagyis mindig ugyanúgy csinálja. Például amikor cigizik, tudja, hogy melyik kézzel fogja, hova és mikor fújja ki a füstöt. Tökéletes, mint egy robot, csak nem látod benne a mechanikát.
A sorozatról megjelent kritikák mind kifejezetten pozitívak, mi is dicsértük a Filmhun, de mennyire népszerű Nagy-Britanniában?
Az biztos, hogy ez az első olyan munkám, amit ha bárhol említek, hogy ezen dolgozom, fodrásztól a haverjaim szüleiig, majdnem mindenki úgy reagál, hogy látta és tök jó volt.
Rossz versek
Menjünk vissza pár évet. Az SZFE vágó szak után egy mesterszakot is elvégeztél Londonban, a National Film and Television Schoolt. Úgy képzelem, hatalmas a tülekedés és a verseny az angol filmiparban. Neked hogy sikerült elérned, hogy felfigyeljenek rád, és komolyabb munkákat kapj?
Sok minden kellett hozzá, de elsősorban az, hogy pont ezen a londoni egyetemen végeztem, ami a legjobb filmes sulinak van kikiáltva Angliában, és Európában is magasan jegyzik. Miután elvégeztem, és elkezdtem ismerkedni a filmes világgal, kicsit lenézően fordultak felém, hogy na, te ki vagy, mit csináltál eddig. Aztán amikor meghallották ennek a sulinak a nevét, úgy éreztem, hogy máshogy néztek rám, hogy ja, te akkor máris vagy valaki. Azt éreztem, hogy eggyel komolyabban vagyok véve, ez segített abban, hogy egyáltalán szóba álljanak velem.
Nyilván az is beleszámított, hogy sokat és keményen dolgoztam. Vagyis remélem, hogy ez is hozzásegített az érvényesüléshez, nem csak a szerencse, amiből azért kaptam eleget. Ezt a részét sem szabad lebecsülni. Például vágtam egy kisfilmet, talán még az NFTS-en belül, aminek a bemutatóján ott volt egy utómunka supervisor. Elmondta, hogy tetszett neki, és utána bemutatott engem a mostani ügynökömnek.
Ez úgy megy Angliában, hogy te nem kereshetsz fel egy ügynököt, vagy felkereshetsz, de gyakorlatilag felesleges, mert nekik kell megtalálniuk téged. Ők kivesznek téged a sorból, ha úgy érzik, méltó vagy arra, hogy képviseljenek téged. Ez rohadt nagy mázli volt, mert senki sem ismerte itt a nevem. Sajnos az, hogy addig a pontig már csináltam két nagyjátékfilmet Magyarországon, itt egyáltalán nem számított.
Pedig a VAN és a Rossz versek két olyan magyar film, amit mi itthon nagy becsben tartunk, ott vannak az elmúlt évtized legjobb magyar filmjei között. Ezek szerint Angliában ezt a sikert nem lehetett hasznosítani?
Nem, és ez eléggé lelombozott. Emlékeim szerint egyszer sem kértek tőlem screenert, nem érdekelte őket. Pedig én nagyon büszke vagyok azokra a filmekre, szeretem őket. Ezt kicsit angolszász sznobizmusnak éreztem, ha nem angolul van, és Cannes-ban nem nyert fődíjat, akkor mit csináljuk vele? Maximum kreditnek számíthatott, hogy oké, volt két elvégzett munkám. Ténylegesen az segített, hogy lett egy ügynököm, aki a hozzájuk beérkező munkákat tovább tudja passzolni az ügynökséghez tartozó embereknek. De hozzáteszem, az Utolsó befutókba nem az ügynökség, hanem a kapcsolataimnak köszönhetően kerültem be.
A Poles Apart alkotói gárdája
Ez hogy történt pontosan?
Az NFTS-en diplomamunkánkként a vágója voltam a Poles Apart című animációs rövidfilmnek, ami amúgy BAFTA-díjat nyert, és a rendezője, Paloma Baeza az egyetem elvégzése után elkezdett csinálni egy animációs és élőszereplős mix nagyjátékfilmet, ami akkor még animatik fázisban volt, és végül nem készült el. Ő azon már egy másik, sokkal tapasztaltabb vágóval dolgozott.
Azon a nyáron hívott Paloma, tudok-e menni segíteni a másik vágónak, mert túl sok a munka. Mondtam, hogy persze, szívesen. Imádom őt, és nagyjából bármit megcsinálok neki.
A másik vágóval és egy vágóasszisztenssel egy miniatűr, ablaktalan szobában ültünk két-három hétig. Akkor is ott voltam, amikor hívta őt Saul Metzstein, hogy van egy vígjáték-sorozat, eljössz-e vágni. Ő azt felelte, nem tud menni, mert mást csinál, viszont itt van egy tök jó vágó, és beajánlott maga helyett engem.
Saul bízott ebben a fiúban annyira, hogy elfogadja az ajánlását. Volt azért még egy interjú, és aztán mondta, hogy jöjjek. A Brassic című sorozatot vágtam vele, és közben nagyon jóban lettünk, most már barátok is vagyunk. A szakmai tudáson kívül az is fontos, hogy kibírjuk egymást, hiszen hónapokon keresztül egy szobában vagyunk. Ő hívott tovább engem az Utolsó befutókra.
2020-ban lépett érvénybe a Brexit. Ez bármilyen módon nehezítette a szakmai életed?
Hála az égnek, nem. Én 2015-ben jöttem ki, még a Brexit-szavazás előtt. Előbb megszereztem az ideiglenes, majd az állandó tartózkodási engedélyt, és onnantól kezdve már nem tudnak kirúgni. A Brexit életbe lépésével azt gondoltam, jobb biztosra menni, és megszereztem az állampolgárságot is.
A BAFTA-díj és a Poles Apart két főszereplője
Te akkor kettős állampolgár vagy?
Hármas, mert luxemburgi is. Szóval nem nehezítette meg a szakmai életem, de félelmetes volt, mert nem lehetett tudni, hogy mi lesz itt. Sajnos azt látom, hogy azoknak a magyarországi ismerőseimnek, akik kiköltözésben, munkavállalásban gondolkoznak, most már sokkal nehezebb, vagy egyenesen lehetetlen kijutni. Például csak akkor kapsz munkavízumot, ha van munkád, és ez egy szabadúszónak halál. Szóval ez egy elég szörnyű helyzet.
A Brexittel felerősödtek az idegenellenes hangok Angliában. Ez érintett téged negatív módon?
Engem soha nem ért megkülönböztetés ilyen szempontból, vagy legalábbis nem tudok róla. Ez egy országos probléma, nyilván Londonban is vannak Brexit-hangok, de általánosságban el lehet mondani, hogy továbbra is egy nagyon befogadó város. London még mindig egy Kánaán számomra az elfogadás szempontjából Magyarországról jőve.
Egy ír koboldos horrorvígjátéknak, az Unwelcome-nak is a vágója voltál. Meglepő választásnak tűnik, mi tetszett meg a projektben? És milyen tapasztalatokkal gazdagodtál?
Ezt Jon Wright rendezővel vágtam, vele a Brassic kapcsán lettünk jóban, amikor egy időre átkerültem hozzá Saultól, és ő hívott meg ebbe a filmbe. Inkább horror, mint vígjáték. Persze, koboldok vannak benne, szóval nem lehet teljesen komolyan venni.
Őszintén, először majdnem visszamondtam, és mondtam is neki, hogy nem én vagyok a legjobb ember erre a feladatra, mert nem igazán szeretem a horrorfilmeket. Erre adott egy listát, hogy ezeket a filmeket nézzem meg, és gondolkodjak az ajánlatán. Megnéztem őket, és kiderült, hogy én csak a rossz horrorfilmeket nem szeretem.
Addig azt hittem, hogy a horrorban mindenképpen vödörrel mérik a vért és explicit az erőszak. A rendező hatására viszont rájöttem, hogy a horrornak van egy pszichológiai irányzata is. A thrillereket mindig is szerettem, így ezekhez a horrorokhoz már tudtam kapcsolódni. Az az igazság, hogy nagyon nagy poén volt vágni. Számomra teljesen meglepő módon kifejezetten örömömet leltem abban, hogy minél keményebbre és durvábbra vágtuk.
Eddig szinte az összes olyan munkádról, ami szóba került, kiderült, hogy személyes ismeretség vezetett el hozzájuk. Mit segített neked akkor az ügynökség?
A Midwich Cuckoos című sorozatot ők szerezték. Ők abban segítenek nekem, hogy a béremet feljebb tolják, hogy a szerződés mindent lefedjen, és ne tudjanak átverni, és még sok más dologban. Szóval tényleg jó, hogy vannak, és komolyabban is veszik az embert, ha van egy ügynököd. Most jut eszembe, a legutóbbi munkámat is ők szerezték, amit most fejeztünk be. Ez a Good Girl’s Guide To Murder című sorozat, ami egy TikTok által felkapott sikerkönyv feldolgozása.
Amikor Saul Metzstein hívott az Utolsó befutókba, rögtön tudtad, hogy ez egy fantasztikus lehetőség?
Rögtön tudtam. Hangulatban, zsánerben, mindenben nagyon fekszik ez nekem. Szeretem, hogy rengeteg sötét humor van benne, de közben tud drámai és thrilleres is lenni.
Egy sorozatnál elvárás, hogy a részeknek egységes stílusa legyen. Ehhez képest te csináltad a második, a negyedik, és a hatodik rész vágását, a másik vágó, Sam Williams pedig az első, a harmadik és az ötödik részt. Ez nem mond ellent annak a követelménynek, hogy a részek ne különbözzenek egymástól stílusban?
A rendező határozza meg az egész évad stílusát, a mi munkánk pedig az, hogy az ő stílusát a lehető legjobban közvetítsük. Én soha nem gondolkoztam azon, hogy milyen az én vágói stílusom. Remélhetőleg semmilyen, pontosabban mindig olyan, amit diktál a történet, a hangulat, a rendező, az író.
Stílusban nem szoktam hozzáadni a munkáimhoz, vagy ha mégis, akkor olyasmit, ami a legtöbb ember szemének láthatatlan. És ez nem baj, mert nem az a lényeg, hogy a néző felkiáltson, hogy hűha, ezt a részt vajon ki vágta?! Maximum akkor, ha a rész megköveteli, hogy a vágásban valami különlegeset csináljon az ember.
Tálas Zsófia és a sorozatot reklámozó londoni busz
Szerintem egyenletes színvonalú, egységes stílusú volt a hat rész. Mi volt a gyakorlati oka, hogy így volt kettőtök között felosztva a vágás?
Felgyorsítja a folyamatot. Először az első résznek kell elkészülnie, hogy megnézzék a producerek, és elindulhasson egy beszélgetés róla, ami a folytatást is érinti. De az első rész vágása közben párhuzamosan folyik a második részé is, és kicsit elcsúsztatva, valamivel később azt is megnézzük, és arról is beszélünk. Ebben az ütemben folytatjuk a munkát, vagyis két részt mindig egyszerre vágunk. Ha az első vágó vágja az első hármat, akkor nagyon sokat kéne várni addig, hogy a másik vágó egyáltalán elkezdhesse a munkát.
Egyébként tényleg úgy szokott lenni a legtöbb sorozatnál, hogy két külön blokkon dolgoznak a vágók, tehát például egy-kettő-három és négy-öt-hat. Csak ilyenkor két különböző rendező van, és emiatt tudják a két blokkot párhuzamosan vágni. Csak itt nem ez volt a felosztás, Saul rendezte az egész évadot.
Az nyilvánvaló, hogy a rendezővel állandóan kommunikálsz munka közben, de mennyi párbeszéd van közted és a másik vágó között?
Előre megbeszéltük a rendezővel és a másik vágóval, hogy megnézzük egymás vágatait, megbeszéljük őket, és adunk tanácsokat a másiknak. Ebből tök jó dolgok sültek ki, például eredetileg egy hosszú jelenettel fejeződött be az első rész, de aztán ez átkerült az én második részembe. Arra jöttünk rá, hogy ritmusban jobban kijön, ha azt a jelenetet átpasszolja nekem a másik vágó, és találtunk egy másik pontot, ahol cliffhangert tudtunk kreálni az első rész végére.
Általában egy folyosóra szokták rakni a vágókat és a rendezőket, legalább a lehetőségét megadják a közös gondolkodásnak, de az egók miatt sokszor ez nem történik meg. Nálunk a rendező mindig ide-oda ment a szobáink között.
Említetted a sorozat különleges hangnemét, és én ezt tartom az egyik fő erősségének. A legkisebb zökkenő nélkül, hibátlan ritmusban képes váltani, akció, feszültségteljes kémkedés, humoros beszólások és magánéleti drámák között. Vágóként te mit tudsz tenni, hogy ennyire zökkenőmentesen haladjanak előre a részek?
Nagyon örülök, hogy így látod, szerintem is ez a legnagyobb erőssége. Ez messze nem csak a mi érdemünk, hiszen ehhez kell egy zseniális író, aki egyensúlyban tudja tartani ezeket az elemeket. A mi részünkről a legnagyobb feladvány a humoros részek vágása volt: nem mehetnek az egységes stílus rovására. Most vágom a legújabb, ötödik évadot, és itt néha már azt tapasztalom, hogy némelyik jelenet túl vicces, vissza kellett fogni, egy-egy poént kivágni. Az akció, a thriller és a magánélet keveredése tud együtt működni, ilyet már sokszor láthattunk, a humor mint plusz elem teszi ezt különlegessé.
Imádom a sorozat kiszámíthatatlan, sötét humorát. Történik egy tragikus haláleset, és néhány ütemmel később Gary Oldman máris mond valami durvát vagy ízléstelent, ami nagyon vicces tud lenni.
Ehhez kell egy nagyszerű író, aki megoldja, hogy a viccek mellett is legyen súlya a halálnak, és megteremt egy olyan karaktert, akiről elhiszed, hogy akkora állat, hogy mondhat ilyeneket. És hogy ez működjön, ahhoz kell Gary Oldman alakítása is.
A harmadik évad fináléja, vagyis az általad vágott és BAFTA-ra jelölt hatodik rész gyakorlatilag egy több szálon futó akciófilm. Gary Oldman egy vidéki házban hatástalanít két betolakodót, az ügynökei pedig az MI5 földalatti raktárában, szűk folyosókon szállnak szembe a túlerővel. Hihetetlenül izgalmas az egész. Mi a jó akciófilmes vágás titka? Ha jól sejtem, ezt a tudást nem Magyarországról hoztad magaddal.
A legnagyobb félelmem, amikor elvállaltam a sorozatot, az volt, hogy nem tudok akciót vágni, hiszen korábban sosem csináltam ilyet. Leszámítva a koboldos horrort, de ott mindössze 2-3 perces volt a leghosszabb akciójelenet. Attól féltem, hogy ez egy teljesen másik világ, ahová én nem vagyok bejáratos.
Arról azért volt véleményem, milyen akciófilmeket szeretek nézni. És ezt már az interjún is elmondtam nekik. Akkor szeretek egy akciójelenetet, ha tisztában vagyok a karakterek érzelmi motivációjával, és azzal is, hogy ki kit, hogyan és hol üt meg. Tehát nincs szétvágva úgy, hogy izgalmasnak tűnik, de valójában csak egy felszínes érzést kapsz, mintha ráznák a székedet. Ezeknek a jelenetnek valójában nincs súlyuk, mert nem látod át, ki kivel és hogyan verekedik. Úgy gondolom, hogy az akciót egy kicsivel lassabban kell vágni, mint ami a mostani trend, a nézők is szerintem kezdenek belefáradni a hasonló ritmusú, bejáratott sémájú akciókba.
Hogyan tanultál bele az akciójelenetek vágásába?
Arra jöttem rá, hogy nem annyira nehéz akciójelenetet vágni, mint gondoltam. Valójában kevés olyan opció van, ami működik. Például, ha két ember üti egymást, akkor egy adott kockánál vágnom kell, különben az illúzió szertefoszlik és kiderül, hogy mégsem üti meg a másikat. Egy idő után azt éreztem, egy akciójelenetet egyszerűbb összerakni, mint mondjuk egy párbeszédet, mivel az előbbi szinte majdhogynem csak egyféle módon, az utóbbi viszont rengetegféleképpen tud működni.
Volt még más kihívás a hatodik résszel kapcsolatban?
Nehéz döntés volt, hogy melyik részt akarjuk BAFTA-díjra felterjeszteni. Végül a hatodikat választottam, mert ezt volt a legnehezebb vágni, amiatt, hogy milyen sok helyszínen játszódik egyszerre. De ez egyben izgalmassá is tette vágást. Mivel gyakorlatilag minden egyszerre történik, ezért szinte bármelyik ponton át lehet vágni egy másik szálra, és ott rögtön azon lehet gondolkozni, mikor ugorjak vissza.
Jack Lowden az Utolsó befutókban
A hatodik résznél egy kicsit ki kellett dobni a könyvet az ablakon, ami nem volt szokványos lépés, mert ahogy mondtam, nagyon jó az író. Először összeraktuk úgy, ahogy a forgatókönyvben volt, de éreztük, hogy így biceg. Végül ezt a verziót kidobtuk, és mindhárom szálat – az egyiket például a hasonló cselekménye miatt a Reszkessetek, betörők!-ről neveztük el – összeraktuk önmagukban, mintha külön kisfilmek lennének.
És akkor innen kezdtük el összeszőni a szálakat, úgy, hogy minél jobb legyen a jelenetek flow-ja, és azt az érzést keltse, hogy az események egyszerre történnek. Valójában persze a vidéki angol házas szálnak, ami a Reszkessetek, betörők!re hasonlít, lassabb a ritmusa, mert kevesebb az akció, halkabb, inkább a feszültségre épít. A másik két szálon, amelyekben raktárhelyiségeken meg folyosókon át menekülnek az ügynökök, úgy lövöldöznek, mintha nem lenne holnap.
Úgy kellett összeilleszteni a szálakat, hogy közben nem ugyanannyira gyorsan telik az idő bennük. Azt szerettem volna elérni – és ez már a könyvben is így volt –, hogy a három csúcspont nagyjából egyszerre, egymással párhuzamosan történjen meg, és így kicsúcsosodva egy kifejezetten hatásos befejezést adjon ki. De ez egyszerűen nem állta meg a helyét, rá kellett jönnünk, hogy a vidéki angol házas szál csúcspontját, amikor a busz belehajt a házba, előrébb kell húzni az epizódon belül.
Az akciók lecsengésével az is nehézséget okozott, hogy hány vége legyen az évadnak, még mit meséljünk el abból, hogy a szereplők hogyan élnek tovább. Itt ki kellett dobnunk egy-két jelenetet, hogy ne húzódjon el túlságosan. Ez volt a legmelósabb rész a három közül.
A legtöbbet ezen dolgoztál, de a legjobbnak is ezt tartod a három rész közül?
Nem feltétlenül. Nekem még mindig a második rész a szívem csücske. Van egy nagyon tiszta cél, River Cartwrightnak be kell jutnia a MI5 központjába, és ki kell lopnia az aktát. Imádom, ha ilyen iszonyatosan tiszták a tétek: van egy órád rá, különben meghal az elrabolt Catherine, akivel már kialakult egy mély, érzelmi kapcsolat. Ráadásul ebben a részben van egy-két számomra nagyon vicces jelenet, amit mindig imádok vágni.
Reisz Gábor, Berkes Juli és Tálas Zsófia ezzel a képpel jelentették be, hogy elkészültek a Rossz versek vágásával
Ehhez képest a Rossz versek egy teljesen más feladat volt, sokkal szabadabb, asszociatívabb. Úgy van vágva, ahogy a gondolatok cikáznak. Jól gondolom, hogy vágóként ez adja a legnagyobb örömöt?
Abszolút, a Rossz verseket nagyon jó volt vágni. Rengeteg szabadságot adott, és iszonyatosan sok kreativitás volt abban, hogy hogyan rakjuk össze. De ez is csak akkor tud működni, ha jó a forgatókönyv. Ha mindent elölről kell kezdeni vágáskor, mert nem volt átgondolva a könyv, az ad ugyan szabadságot, de fájdalmas munka is. Azért volt jó vágni, mert volt mögötte sok gondolat.
A beszélgetésből azt szűrtem le, hogy te elég határozottan Angliában képzeled el a jövődet.
Igen, nagyon megszerettem Londont. De visszatérve a beszélgetésünk elejére, én nem terveztem hosszútávon, annyit tudtam, amikor kiköltöztem, hogy ezt a londoni egyetemet el akarom végezni, aztán viszonylag naivan azt gondoltam, hogy kétlaki életet fogok élni. Ez abból a szempontból jött össze, hogy már kint éltem, amikor visszajöttem megvágni a Rossz verseket. Aztán viszont egyértelművé vált, hogy itt van a helyem, mert itt folyamatosan jöttek a lehetőségek, otthon meg nem. Megszerettem ezt az életet, és azt hiszem, most már itt maradok. Persze soha ne mondd, hogy soha, ettől még szívesen bármikor hazamennék egy olyan filmért, amiért érdemes. Nem az a lényeg, hogy angol legyen és Gary Oldman, hanem hogy jó legyen.
Szóval nyugodtan küldjenek neked forgatókönyveket magyar rendezők.
Igen! Az az igazság, hogy nem igazán kaptam magyar könyvet, mióta kiköltöztem.
Van még honvágyad?
Főleg az első pár évben volt, most már kevésbé. Most már nagyon más érzés hazajönni, például nagyon szomorú szembesülni a magyar filmezés jelenlegi állapotával. Ezt látva arra gondolok, milyen jó, hogy én itt vagyok. Szomorú látni, kik nem kapnak lehetőséget, és nem is kell messze mennünk, elég csak Gabiig (Reisz Gábor - a szerk.). Egy többször bizonyított, zseniális rendező és stábja miért nem kapott pénzt? Ez számomra szörnyű. Egy normális országban nem gerillamódszerekkel kellene leforgatnia a harmadik nagyjátékfilmjét. Utána Velencében nyernek, és kuss van róla. Ez nagyon furcsa.
A Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan vágása
Egy korábbi interjúban mondtad, hogy a VAN-t a hálószobádban vágtad egy laptopon. Gondolom ég és föld a különbség, és most már a legmodernebb technikákkal felszerelkezve vágtad az Utolsó befutókat.
Akkora különbség nincs. (Tálas Zsófi felemeli a laptopját, és a képernyőn megmutatja az otthoni számítógépét.) Most persze vicceltem, van azért különbség. Az első hat hónapban itthonról vágok. Amikor még forgatnak, nincs értelme bemenni az irodába, mert nincs ott senki. Aztán a Sohóban található utómunka stúdióban folytatódik a munka. Ott van egy saját irodám minden szükséges dologgal felszerelve. Mondjuk ott ugyanolyan Mac van, mint itthon. Sőt, talán az itthoni Mac-em jobb is.
Említetted, hogy már vágod az ötödik évadot. Bármi más van a láthatáron?
Egy hónapja kezdtem el az ötödik évadot, és ez novemberig-decemberig el fog tartani. Fogalmam sincs, hogy utána mi lesz.
Hollywood?
Meglátjuk, de most azt érzem, még egy költözést nem vállalok be. Bár egy film erejéig bárhova szívesen megyek.
Az Utolsó befutók az Apple TV+-on érhető el, a televíziós BAFTA-díjátadót április 28-án tartják.
