Visszavonul a filmkészítéstől Reisenbüchler Sándor, aki utolsó filmjét, A fény pillanatát a fesztiválon mutatták be először. A rendező elégedett tizennyolc filmből álló életművével, amit tudatosan épített föl, a jövőben tanulni és meditálni vágyik.

- A fény pillanata című munkáját, amelyet utolsónak szán, most mutatták be először. Miért döntött a visszavonulás mellett?

- Azért mert 67 esztendős vagyok, és az animációs film, amelyről sokan azt hiszik ugyan, hogy egy kedélyesen rajzolgatós műfaj, iszonyú fizikai terhelést jelent. És én azt hiszem, szeretnék a jövőben nyugodtan élni. Nem fogok unatkozni. Van egy óriási könyvtáram, nagy videotékám és CD halmaim. Szeretnék kultúréletet élni, tanulni, a saját egyéniségemet tovább építeni. Rengeteg meditációs könyvem van, foglalkozom a keleti filozófiákkal.

Tizennyolc filmet készítettem, és azt gondolom, ez elég. Következetesen építettem az életpályámat, és ezt a filmet teljesen tudatosan utolsó filmemnek szántam Ez szintézise az életművemnek. Az elidegenedés a materialista életszemlélet miatt, manapság pedig az emberi értékek és az egész bolygó életanyagának féltése a rideg globalizációtól. Én ezekről gondolkodom, és ez a film is ezt tükrözi.

Ebből tizennyolcból tizenkettőről azt gondolom, hogy kortalanok, nem porosak. Bármikor megnézhetőek lesznek, szembesítenek a gyávaságunkkal, megalkuvásainkkal. Talán ha én még valamiért kitüntetést fogok kapni, akkor ez a soha meg nem alkuvásom lesz az.

Én szerettem a filmjeimet egyedül csinálni, de ez nagyon fárasztó, és van a technikai trükköknek egy olyan határa, ahonnan már nem lehet egyedül folytatni. De én örülök, hogy 67 éves koromban búcsozom, ennyi filmmel a hátam mögött. Sokan nem engedhetik meg maguknak ezt sem.

Furcsa dolog ezt mondani, amikor a kommerciális szakma van a csúcson. A mi generációnk azzal dicsekedett, hogy művészfilmeket csinált. Ez ma nevetségesnek tűnik, mert ma már huszonévesek is belekényszerülnek abba, hogy ilyen fiatalon megássák a helyüket. Nem mondhatod azt, hogy ne vállald el ezt vagy azt.

Mi lehet, hogy sztároknak voltunk nevelve, állami pénzből csináltunk filmeket. De ez a kor eltűnt, soha többet nem tér vissza, nem is szabad, hogy visszatérjen.

- Hogyan készítetted a filmedet, honnan gyűjtötted a kollázsokhoz az anyagot?

- Olvastam rengeteg trendmagazint, FHM-et, JOY-t, és furcsa élmény volt ez, mert megtanultam belőlük a mai huszonéveseknek a világlátását, és ezen meghökkentem. Sok szempontból izgalmas, sok szempontból taszító. És amikor leültek bennem, akkor kezdtem az elkészítéséhez.

Namost hogy a fiatalság ebből a kultúrából jót tanul vagy rosszat, vagy veszít-e valamit, nem tudom. Ha kellő önfegyelemmel és kritikával olvassa ezeket a lapokat, akár még hasznos is lehet.

Mindenestre az összes ismerősöm rajtam szórakozott, amikor hónom alatt a CKM-mel, a MAX-szal, JOY-jal mentem hazafelé. Az újságárusnő is megrökönyödött. "Magát nem erre tanítottam, hát nem szégyelli magát? Tele vannak ezek az újságok perverz dolgokkal" –mondta. Én azt válaszoltam, hogy egy filmre készülök, és kell nekem ezt a világot ismernem.

Ebben a filmben tehát két év trendmagazinja van. Aztán kivágtam ezeket a kukákba, pedig tele voltak jó nőkkel. Más kérdés, hogy mindegyik egyformán volt kondicionálva, mindegyik mosolyog, mindenki ezt a világot a lehető legjobbnak tartja. Itt érzem ezeknek a magazinoknak a hazugságát. Az utcán szembejövő lányok nem a JOY magazinból lépnek elő.