Quentin Tarantino a pekingi filmstúdióban forgatott – a hatalmas létesítményt Mao Ce-tung 1949-ben építtette propagandafilmek készítésének céljára. Quentin Tarantino kétségtelenül a peripatetikus filmiskola követője: végigsétál a forgatás helyszínén, megbeszéli az operatőrrel, Bob Richardsonnal, hogy kicserélik a kamerát, a rendezőasszisztenssel, Bill Clarkkal jót kuncognak azon, milyen bonyolult volt egy baseballsapkát kettészelni az előző jelenetben, felmászik a farámpára, hogy jobban szemügyre vegye a terepet mosolyt csalva Shang Jin Zhan kínai rendezőasszisztens buldogképére, majd keblére ölel egy ide látogató barátot, Scott Spiegel rendezőt, és megérdeklődi, milyen csintalanságokat követett elmúlt éjszaka a pekingi bárjelenetben. Ezután egy kínai újságíróval elcseveg kedvenc kínai popdalairól, az éppen arra járó Uma Thurman kezébe nyomja a délutáni jelenetek listáját, majd a mobiltelefonok áradatáról kezd lamentálni, amelyek utolsó rendezése óta elárasztották a filmvásznat, majd visszamászik a rámpára, és folytatja a beszélgetést Richardsonnal, mintha egy percre sem hagyták volna abba...
Yohei Taneda, az ázsiai jelenetek látványtervezője így vélekedik a filmről és a Tarantinóval való munkáról:
– A Kill Billben ott rejtőzik a realitás – de nem a való világé. Ez Quentin világának valósága, és ez egy egészen más hely. Akár Tokióban, akár Okinawán, akár egy kínai templomban vagyunk, igazából Tarantino világában létezünk.

A tervek szerint először néhány ázsiai jelenetet akartak leforgatni Kínában – főleg azokat a külsőket, amelyek egy hegyoldali templomban játszódnak, ahol a Menyasszony tréningezik, és a stúdiófelvételeket, amelyek a japán nightclubban történteket örökítik meg. De amikor megérkeztek és berendezkedtek, a fejlődő kínai főváros ritmusa és a csekély költségek arra késztették a rendezőt, hogy a nyolc hétre tervezett forgatási időt három hónaposra nyújtsa.
– A film lassan a globalizáció Petri-csészéjévé vált – vallja be a producer. – Minden simán ment, bár az első hetek nem voltak problémamentesek. A stábban voltak angolul beszélők, de akadtak olyanok is, akikkel csak kínaiul vagy japánul lehetett szót érteni. A különböző felszereléseket más és más néven említették, így gyakran nem tudtuk, melyikről van szó. De lassan a helyére kerültek a dolgok, megtanultuk a szerkentyű angol és kínai nevét is, és kidolgoztunk egy jelnyelvet.
A verekedési jeleneteteket Yuen Wo-ping koordinálta, aki a Mátrixban és a Tigris és sárkányban is dolgozott. Yuen Wo-ping hosszasan megtárgyalta a jeleneteket Tarantinóval, de gyakran csak gesztusokkal, és egy szót sem ejtettek ki közben.
A produkció csúcspontja a forgatás negyedik napján következett be, amikor Steadicammal – kézikamerával – dolgoztak a nightclubban játszódó jelenetben. A kamera követte a menyasszonyt a vendégekkel teli klubban, fel a csigalépcsőn, majd felemelkedett a fal fölé, hogy fentről mutassa a fürdőszobát, aztán lesüllyedt, egy színpadon keresztül, amelyen zenekar játszott, megint felemelkedett a táncparkett fölé, majd felfelé haladt a terem másik oldalán lévő lépcsőn.
– Amikor részletezték a feladatot – emlékszik vissza nevetve a veterán Steadicam-operatőr, Larry McConkey -, csak azt kérdeztem: hogy kell felmásznom a falon?