A Werckmeister harmóniákat húsz éve, február elsején mutatták be Magyarországon. Előtte már vetítették a cannes-i, majd a berlini filmfesztiválon, és ezek után következett a hazai bemutató a magyar filmszemlén. Visszatekintve melyik volt a legjobb élmény számodra?

Cannes-ban volt a világpremier, és a producerek nagy lelkesedésből vacsorát szerveztek egy tengeri ételeket felszolgáló étteremben. Nagyon elegáns és barátságos volt. Én voltam a hülye, azóta már megtanultam, hogy májusban osztrigát enni szigorúan tilos. Olyan komoly ételmérgezést kaptam, hogy az éjféli kontrollvetítésre már alig jutottam el. Hánytam, fostam, gyakorlatilag öt kilós veszteséggel cibáltak fel a közönség elé, de én erre már nem is emlékszem. Borzalmas volt, élet és halál között éreztem magam.

A berlini, majd a rotterdami bemutató konszolidáltabb volt. A filmszemlére rányomta a bélyegét, hogy az Orbán-kormány már akkor el akarta kezdeni a filmszakma centralizációját, emiatt az ellenállás jegyében zajlott a rendezvény. A bemutató másnapján reggel hétkor a reptéren kellett lennem, mert Teheránba mentem zsűritagnak. A díjkiosztón emiatt nem tudtam ott lenni, Ági vette át a szemle fődíját. Valódi élményem egyik bemutatóról sincsen.

 

Werckmeister harmóniák

A Sátántangót a 25. évforduló alkalmából felújították. Tervbe van véve, hogy a Werckmeistert is restaurálják?

Elvileg a Filmarchívum már dolgozik rajta, tavasszal lesz egy retrospektív Párizsban, jó lenne, ha addigra elkészülne a digitalizáció. A Kárhozatot is felújították, Amerikában egy nagy reneszánsza van most. Igazából mindegy, ebből én már kiszálltam.

A nemzetközi Tarr-kultusz mikor kezdődött el? A Werckmeister harmóniákba te már egy nemzetközileg elismert rendezőként vágtál bele?

Ez gyakorlatilag már az első filmmel, a Családi tűzfészekkel elkezdődött, amivel nagydíjat nyertünk Mannheimben. Onnantól kezdve mindegyik film szépen lassan és egyre stabilabban ment bele a világ köztudatába. Amivel megleptük a világot, az talán az Őszi almanach volt. Onnantól kezdve már tényleg ment ez a dolog. De valójában sem én, sem a Hranitzky Ági, és az alkotók közül senki más sem tulajdonított ennek semmilyen jelentőséget, mert számunkra egy dolog volt fontos: meg kellett csinálni a következő filmet.

Nincs jelentősége az ismertségnek, mert a film készítésekor nem segít. Nem arra gondolsz, hogy mit fognak erről gondolni New Yorkban, Tokióban vagy bárhol. Ez nincs benne az agyadban. Van egy feladatod, le kell forgatnod egy jelenetet, és azt úgy kell megcsinálnod, ahogy azt te érzed. Az egyetlen szempontunk az volt, hogy szerintünk legyen rendben a film. Ha ez teljesült, akkor utána vártuk a reakciókat. Tény és való, kíváncsiak voltunk mások véleményére.

Őszi almanach

Ezek szerint a Sátántangó után nem az járt a fejedben, hogy a Werckmeisterrel még nagyobbat kell dobnod.

Egy percig sem. Sőt, mi voltunk a legjobban meglepődve, hogy a Sátántangó mennyire beütött. Az tényleg egy vízválasztó volt. A Sátántangót is a filmszemlén mutatták be először itthon. A filmszemle bizottsága úgy gondolta, hogy egy hét órás filmet a kutya sem fog megnézni, ezért a legkisebb terembe, a Kongresszusi Központ Bartók termébe tették be, ahol csak 300 ülőhely volt. Ebből botrány lett, mert rengetegen voltak kíváncsiak a filmre, az Esterházy Pétert és a Jancsó Miklóst csak a földre tudták leültetni. Elkezdték az embereket buszokkal átvinni az Ugocsába és egy másik moziba, és késéssel indították el a vetítéséket, meg kellett várni, hogy a motoros megérkezzen a tekerccsel az egyik moziból a másikba. Nem hittek a filmben, nem hitték el, hogy ezt bárki emberfia a Földön meg fogja nézni. És most már látjuk, mi lett a vége.

Olvastam egy interjút a nemrég elhunyt Szita Miklós producerrel…

Szörnyű, hogy Miki meghalt.

A következőket mondta arról, mennyi ideig dolgozott a Werckmeister harmóniákon: „Rettenetesen sokat! Azt hiszem, Guinness rekordnak is megfelelne. 1994 őszén jött be hozzám Tarr Béla, hóna alatt a forgatókönyvvel.” Ehhez képest a magyar mozik 2001-ben mutatták be. Miért húzódott el ilyen sokáig a film készítése?

Szerintem Miki tévedett. 94-ben nem mehettem be hozzá. Abban az évben fejeztük be a Sátántangót. 97 végén kezdtük el komolyan csinálni a Werckmeistert – akkor találkoztunk Lars Rudolphal - és 2000-re lett kész. Három és fél éven át dolgoztunk rajta. Külföldi partnereket kellett találnunk, mert Magyarországon nem volt rá pénz. Amikor nagyjából felállt a produkció, el kellett kezdeni helyszínt keresni, megcsinálni a szereposztást. Ez sem ment egyik napról a másikra.

A Werckmeister harmóniák forgatása többször leállt. Miért?

Pénzügyi gondok merültek fel, a finanszírozás nem igazán volt stabil. Én azt éreztem, vágjunk bele, és majd lesz valahogy. A végén nekem lett igazam, de való igaz, sok problémával járt a film elkészítése.

Jól tudom, ha nem találod meg Lars Rudolph-ot Valuska szerepére, ez a film nem készül el?

Ez így igaz. Minden filmhez kell egy nagy inspiráció, egy döntő lökés. Krasznahorkai László Berlinben fejezte be Az ellenállás melankóliáját, és még a kiadása előtt odaadta kéziratban. Baromira tetszett nekünk, a mai napig nagyszerű regénynek tartom. Viszont hiába csináltuk meg együtt a Sátántangót és a Kárhozatot, rögtön az elején azt éreztem, hogy ezt nem lehet megcsinálni. Ez nem film, mivel nincs olyan élőlény a Földön, amilyen Valuska János a regényben.

Később Berlinben tanítottam fiatal filmeseket, és az egyikük castingot tartott. Bementem, én is néztem a jelölteket. A sarokban ült Lars, és várt a sorára. Néztem ezt a fiút, megkérdeztem tőle, hogy mit csinál. Utcazenészkedett, volt egy rockbandája. Egyszer csak rájöttem, hogy ő talán meg tudja csinálni Valuskát. Volt benne valami, ami megfogott. A castingon nem választották ki a szerepre, elmentünk utána egy kocsmába, kicsit beszélgettünk, később egyre többet, végül felhívtam Berlinből a Krasznahorkait, és mondtam neki, hogy van egy Valuskánk, megcsináljuk a filmet. Az ő személyisége nélkül soha nem készült volna el a film, vagy legalábbis nem általunk.

Lars Rudolph a Weckmeister harmóniák című filmben

Ez azt jelenti, hogy Lars Rudolph és a könyvbéli Valuska személyisége hasonlít egymáshoz?

A kettő jóformán fedi egymást. Pontosabban fedte, mivel az emberek változnak. Lars nyilván nem ugyanolyan ember most, mint akkoriban.

Tartod vele a kapcsolatot?

Nagyon lazán. De továbbra is szeretjük egymást.

A stáblistán az olvasható, hogy Lars Rudolph ötleteit beépítettétek a forgatókönyvbe. Ez hogy történt a gyakorlatban?

Először is azt kell, hogy megértsd, nincs olyan, hogy forgatókönyv. Van egy szöveg, amit Krasznahorkaival közösen írtunk, de az többnyire csak arra volt jó, hogy aki elolvassa, elhiggye, hogy ez egy igazi film lesz. Utána mi ezt félretesszük. Kártyákkal dolgozom, felírom rájuk az egyes jelenetek lényegét, amik általában egyetlen snittből állnak. A kártyákat kirakom a falra, és így világosan lehet látni a film dramaturgiáját, szerkezetét, mindenét. A történet az, ami a legkevésbé számít. Az érdekel a legkevésbé, a dolognak van egy szerkezete, azt kell meglátni és megérteni, és abban kell teret adni a személyiségeknek.

És Lars Rudolph beleillett ebbe az alkotói módszerbe, olyannyira, hogy hasznos ötleteket tudott adni?

Ha nem is az ötleteivel, de a jelenlétével, a reakcióval, az egész lényével sokat hozzáadott. A létezésével meghatározta a filmet. Nem vagyunk vakok. Nem hisszük azt, hogy bármit is mi tudunk a legjobban. Az a lényege a filmnek, hogy nyitottnak kell lenni a világra, és nem az, hogy valamit ráerőszakoljak valakire. A rendező azt hiszi, hogy meg kell rendeznie valamit. De nem! Mint egy karmesternek, egyben kell tartania az egészet, hogy mindenki stílusban legyen, hogy mindenki szabad legyen, és hogy a szólista elő tudja adni a szólóját. Nem szabad őket azzal baszogatni, hogy a forgatókönyvben ez van, csináld úgy. Ez az egész nem az emberek megerőszakolásáról, hanem a felszabadításáról szól. Ha ezt megérted, akkor tudod majd jól csinálni. Ha nem, akkor legyen egy forgatókönyved, és forgasd le azt. Ez nem egy iparág, nem egy autót szerelünk, ahol stimmelnek az alkatrészek. Itt soha semmi nem stimmel, az emberek egyik nap ilyenek, a másik nap olyanok.

A Werckmeisternél az operatőrök például nem stimmelhettek, a stáblista szerint hét különböző operatőre volt a filmnek.

Aki besegített és komponált, azoknak mind fel akartuk tüntetni a nevét, de valójában egyetlen fő operatőre volt a filmnek, Medvigy Gábor. Való igaz, az elején voltak tétovázások: különböző emberek felajánlkoztak, eljöttek és próbálkoztak a feladat megoldásával, de láttuk, hogy ez sajnos nem jön össze. Ez nem válik a dicsőségemre, de amit lehetett, azt megmentettük a munkájukból. Visszahívtuk a Gábort (A Kárhozat és a Sátántangó operatőre – a szerk.), aki nagylelkűen igent mondott, és rendesen megcsinálta.

Olvastam egy elemzést, amiben az áll, hogy a Werckmeister harmóniák a legbefogadhatóbb filmed. Egyetértesz ezzel?

Igen. Ez egy mesefilm a szó legklasszikusabb értelmében, és ebben van a legtöbb történet. A Variety kritikusa, Derek Elley azt írta róla, hogy „Tarr Lite”. Ez azért nem igaz. Elley a Sátántangóhoz hasonlította, ahhoz képest értékelte „könnyednek”.

Számomra a főszereplő teszi befogadhatóbbá a filmet. Folyamatosan rácsodálkozik a világra, ez vonzóvá teszi, és könnyű menni vele.

Mondom, ha egy műfaji kategóriát keresel, hogy mire hasonlít a legjobban, akkor az a mesefilm. Olyan mint a Grimm-mesék, amikben azért borzasztó, horrorisztikus dolgok történnek – ha a cipőbe nem fér bele a lány lába, akkor levágnak belőle. Nagyon szeretem a Grimm-meséket, csak utána rosszul alszik az ember.

Azért is gondoltuk mesefilmnek, mert nem hittük azt, hogy az emberek valaha bemennek kórházakba, és szétverik azokat. Ehhez képest szétverték a Capitoliumot, nálunk megostromolták a tévészékházat, és más menetelések is voltak a világban, többek között Magyarországon is. Húsz éve ez a film fikciónak számított, mára véres és kegyetlen valósággá vált.

A Werckmeister az apokalipszis eljövetelének egy lehetséges módját meséli el. Figyelmeztetésnek szántátok a filmet?

Senkit nem akartunk figyelmeztetni, nem profetikus látomásnak szántuk a filmet. Annyit akartunk elmondani, hogy ez a destruktív erő bennünk van. Nem tölt el örömmel, hogy bekövetkezett az, amiről filmet csináltunk. Jó lett volna, ha megmarad mesének.

Szerinted közelebb vagyunk a világvégéhez most, mint 2001-ben?

Nem. És ezt főleg a fiataloknak köszönhetjük. Reménnyel töltött el a legutóbbi október 23-i tüntetés, a Black Lives Matter és sok egyéb dolog. Azt látom, hogy a világ most alapvetően arról szól, hogy az embereknek kezd elegük lenni. Szerintem most valami új következik. A pandémia is sok mindent megváltoztat, bízom benne, hogy utána nem ugyanoda térünk vissza, ahol a járvány előtt voltunk. Van bennem félelem és kétség is a jövőt illetően, de a remény erősebb. Szeretnék abban hinni, hogy ez a borzalmas időszak át fog alakulni. Én már öreg ember vagyok, amihez lesz erőm, még megcsinálom, de ez a fiatalokon fog múlni, a kormánykerék náluk van. Remélem, hogy ez az új generáció nem fogja a sorsát a korábbi idiótákra bízni.

Ha már aktualitások, újranézve a filmet, a népet felheccelő és uszító Hercegről nekem több kortárs politikus is eszembe jutott. A Herceget 20 éve lehetett konkrét személyekhez kötni?

Ő egy lehetséges verzió, ne felejtsük el, hogy a 20. században a fasizmus és a sztálinizmus ugyanerre a logikára épült. Amit művel, az közönséges, ostoba populizmus, ami még mindig itt van velünk. Magyarországon meghatározza a jelenünket, Amerikában szerencsére véget ért.

Miért Baját választottad a film helyszínéül?

Szeretem Baját, mediterrán hangulat keveredik az osztrák-magyar építészettel. De a fő ok az volt, hogy leképezi a klasszikus magyar kisvárost: egyrészt provinciális, másrészt van egy eleganciája. Kisstílű, ugyanakkor van egy gigantikus városházája és főtere. Ez a két dolog együtt van meg benne, olyan mint Magyarország.

Mi lett a bálna sorsa a film után?

A bálna már nem létezik. Egy vasszerkezet volt a belsejében, amire két képzőművész felrakta a bálna bőrét. Magyarország egyetlen bálnaszakértője, Kozár Emese segített nekünk a felépítésében. Ha jól tudom, azóta elköltözött külföldre. Miután felvettük az utolsó főtéri jelenetet Baján, felköltöztünk Budapestre, és műteremben rögzítettük a Herceg jelenetét. Ahhoz is kellett a bálna, de csak az egyik felét hoztuk fel, a másik fele Baján maradt. Pénzügyi okok miatt a gyártás eladta a vasakat belőle, az utolsó két forgatási napra így tudtunk pénzt szerezni. Ezt később nagyon megbántuk, mert a Természettudományi Múzeum szerette volna kiállítani a bálnánkat.

El kellett adni a bálnát, hogy be tudjátok fejezni a filmet?

Nagyjából ez történt. Nehogy azt hidd, hogy tejben-vajban fürödtünk. Ez nem egy hollywoodi költségvetésű film volt, hiába voltak benne tömegjelenetek. A film impozáns jeleneteit kevés pénzből kellett megcsinálnunk.

Mennyi volt a Werckmeister költségvetése?

Pontosan nem tudom megmondani, akkori áron körülbelül 200 millió forint volt. Egyetlen nagy költségvetésű filmet csináltunk, A londoni férfit, mivel azt nem Magyarországon, hanem Korzikán forgattuk le. Abba sajnos sok pénz ment. A torinói lovat aztán megint fillérekből készítettük el, és szerintem így kell filmet csinálni. A sok pénz nem tesz jót a produkciónak.

A film készítésekor eldöntötted magadban, hogy számodra mit jelent a bálna? Neked ezen el kell gondolkoznod ahhoz, hogy jó filmet készíts?

Azt kell tudnod ehhez, hogy a filmkészítés nagyon pragmatikus. Az elején tisztáznom kellett magamban, hogy ennek a filmnek három főszereplője van. Az egyik Valuska, aki a kozmoszhoz kötődik, a másik Eszter úr, aki a tiszta hangok világához kötődik, és a harmadik a bálna, aki a távoli óceánok küldötte. Mindhárman az örökkévalósághoz kötődnek, ez kapcsolja őket össze. És van a konkrét valóság, ami mindhármuk ellen dolgozik. És ennyi az egész. Ha három mondatban el tudod mondani magadnak a film lényegét, akkor tudni fogod, hogy mit akarsz csinálni.

Ha ez megvan, akkor lehet belefogni a filmkészítés pragmatikus részébe, a forgatásba?

Finanszírozás, terepszemle, a szereplők megtalálása, csak aztán jön a forgatás. Következik az utómunka, a Werckmeister esetében magyar és német szinkront is kellett készítenünk. Rengeteg meló van benne.

A filmkészítésnek melyik szakaszát élvezed? Vagy csak akkor tudsz neki örülni, amikor kész van a mű?

Amikor az utolsó snitt is a helyére került, és Hranitzky Ágival úgy éreztük, hogy összeraktuk a Werckmeistert, beültünk a vetítőbe és végignéztük az egészet. A végénél, amikor a köd beborítja a bálnát, összenéztünk, és azt mondtuk, hogy na, ezt akartuk. Még munkahangja volt, a fele németül, a másik fele magyarul szólt, hallatszott a szélgép, szóval még meg kellett csinálni a szinkront és a hangokat, de azt éreztük, hogy készen van a film. Az a legboldogítóbb érzés, amikor összenézhetsz a társaddal, és azt mondhatjátok egymásnak, hogy készen van a film és ezt akartuk.

Ez az érzés megér több évnyi munkát?

Persze, hogy megér. Amikor pedig csinálod, akkor nem gondolkozol azon, hogy megéri-e vagy sem. Ha egyszer eldöntöttük, hogy megcsináljuk, akkor addig nincs nyugalom, amíg be nem fejezzük.

Tarr Béla által irányított pontos és mégis könnyed, folyamatos kameramozgás Isten jelenlétét sugallja.” Ez az idézet egy angol nyelvű kritikából származik, és engem nagyon megfogott. Szinte teljes reménytelenségbe zuhan a film, Valuska összeroppan, és mégis kiérezhető egy magasabb rendű jelenlét Víg Mihály zenéje, a hipnotikus tempó, a fennkölt kameramozgás miatt. Egyetértesz ezzel?

Ezzel most megfogtál. Perben állok Istennel. A torinói ló ugye egy történettel kezdődik Nietzschéről, aki azt mondta: „Isten halott”. Én csak azt érzem, hogy a filmben van egy katarzis, ami neked esélyt jelent a megtisztulásra. És ez emberi, nem isteni. A katarzis mindenkiben benne lakozik, csak elő kell hívni. Szerintem nincs olyan elvetemült ember, aki semmin nem tud meghatódni, akit semmi nem tud megérinteni. Legalábbis én még nem találkoztam ilyen emberrel. Abban hiszek, hogy mindannyian valami jóra születtünk, ott van bennünk a lehetősége. Ha ebben nem hinnék, akkor soha nem fogtam volna kamerát a kezembe.

A Werckmeister egy legendássá vált jelenettel indul, amelyben Valuska eljátszatja a kocsmai ittas vendégeivel a napfogyatkozást. Téged érdekel, hogy mi van a Földön túl? Hogy mi van a kozmoszban?

Persze, hogy érdekel. Viszont felfoghatatlan számomra, és csak szeretném megérteni a működését. Azt értem, hogy ezek fizikai és kémiai folyamatok, de ettől még nem tudom, hogy mi történik a kozmoszban. Valószínű, hogy a hátralévő életemben már nem fogom megérteni. Amikor az ember elgondolkodik a kozmoszon, akkor valójában önző lényként arra keresi a választ, hogy hol van az ő helye benne. Mindannyian egy stabil és biztonságos helyet keresünk, de ezt a mai korban egyre nehezebb megtalálni. A pandémia miatt sok minden át fog alakulni, lehet, ebben is változás fog beállni.

Látva az SZFE körüli eseményeket, mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik filmesek akarnak lenni? Mit tegyenek most?

Az SZFE-történet az egyik, ami reményt kelt bennem a jövővel kapcsolatban. Nem üzenek nekik semmit, hogy mit tegyenek. Ők szerintem tudják, hogy mit kell tenniük, és nem hiányzik nekik az én tanácsom. Azt el kell mondjam, hogy lazán, de kapcsolatban vagyok velük. Elhívtak őrségbe, és magától értetődő volt, hogy megyek. Ha hívnak megint, én biztosan ott leszek mellettük, de idióta tanácsokat kívülről nem adok nekik.

Tarr Béla őrségben 2020 őszén az SZFE erkélyén

Általánosságban egy kezdő filmesnek a következőt tudom mondani. Nem a filmezést kell megtanulnod, hanem az életet. Ha megérted az életet, akkor utána a stílus megtalál téged, és érezni fogod, hogyan kell filmezned. Minden kérdésedhez hozzáadódik egy stílus, és ha felmerül egy újabb kérdés, arra már kicsit másképpen kell válaszolnod. Lépésről lépésre felépítesz egy saját filmnyelvet, már ha igazi filmes vagy. Diploma pedig nem kell, tőlem soha senki nem kért diplomát. Szerintem hülyeség, ha valakit azért hívunk színésznek, rendezőnek, szóval szakmabelinek, mert van diplomája.

Ha egy operatőr azt hiszi, hogy attól lesz jó operatőr, mert van egy vadonatúj, csiricsáré kamerája, akkor hatalmasat téved. Egy közönséges iPhone-nal is tudsz baromi jó filmet csinálni, az a lényeg, hogy legyen benned energia, düh, bátorság és szarjál az egészre! A 21. században, amikor már egy telefonnal is lehet filmezni, fölösleges megtanulni a szabályokat, mert úgysem vonatkoznak rád.

Én jártam a SZFE-re - akkor még főiskola volt -, de a filmkészítés nem egy olyan dolog, amit megtanultam. Volt például olyan óránk, hogy tudományos szocializmus. Ennek az intézménynek különböző korszakai voltak, és az elmúlt években végre nyugalomba jutott. Amennyire én azt kívülről láttam, normális tanárok viszonylag felszabadult struktúrában oktattak. Hagyni kellett volna őket békében dolgozni.

Te mindig is a moziélmény és az analóg film pártján álltál, most viszont zárva vannak a mozik. Ráfanyalodsz ilyenkor a Netflixre vagy más streaming-szolgáltatóra?

Nem.

Ez azt jelenti, hogy amióta bezártak a mozik, nem nézel filmeket?

Jelenlegi és korábbi tanítványaim elküldik a produkcióikat, azokat megnézem a számítógépen. Ha egy barát, egy kolléga, valaki, akit szeretünk, küld egy linket, még azokat is megnézem, de mást nem. Utálok számítógépen filmet nézni. Egyébként nem szerettem moziba járni. Ahol a többiek sírtak, én nevettem, ahol pedig nevettek a nézők, én sírtam. Nem voltunk egy hullámhosszon. Amikor valamit nagyon meg akartunk nézni, azt kikértük a Filmgyárba a vetítőnkbe.

A Kárhozat már elérhető a Filmintézet streaming-oldalán, a Filmión. Elképzelhetőnek tartod, hogy a többi filmed is felkerüljön a közeljövőben valamelyik streaming-szolgáltató kínálatába? 

Nem fogok repesni az örömtől, ha egyszer majd felkerülnek. Ha egy filmet a nagyvászonra komponáltak, akkor annak ott van a helye. Gyilkossággal ér fel, ha egy nagyzenekarra komponált művet a telefonodon hallgatsz meg, és ugyanez történik sok filmmel.

Különben azt hiszem, mivel a pandémia alatt az emberek rászoknak a Netflixre és társaira, a mozik a közeljövőben olyan helyekké fognak válni, mint a képzőművészetben a galériák. Kevesen járnak majd oda, de azok a valódit fogják látni. Nem szabad megalázni az embereket azzal, hogy ne az igazit lássák. Ezzel az átalakulással amúgy semmi baj nincsen, szabadabb lesz tőle a film, nem fogja a filmeseket korlátozni a lineáris dramaturgia és csomó más jelenleg érvényes szabállyal sem kell majd törődniük.

Szerinted szükségünk van a mai világban Valuskához hasonló szent bolondokra? Akik Dosztojevszkij félkegyelműjéhez hasonlóan rámutatnak a világ csodáira?

Ez nem volt soha kimondva, de az egész kibaszott filmes életművemet az hatotta át, hogy az ember méltóságát tartottam a legfontosabbnak. Mindig ebből a megfontolásból rugaszkodtam neki a filmkészítésnek. Ezt ma annyival egészíteném ki, hogy minden élőlény méltósága fontos. Fű, fa, virág és állat. Minden. Ahogy öregszik az ember, úgy érti meg ennek a világnak az egységét. Még ha nem is hiszek Istenben, akkor is azt gondolom, hogy ezt nem szabad tönkretenni. A haszonelvűség nem irthatja ki az emberséget belőlünk. Pont ma olvastam, hogy a világ tíz leggazdagabb embere megkilencszerezte a vagyonát a pandémiának köszönhetően. Valakinek ez üzlet, valaki meg belehal.

Azt gondolom, ennek a sok borzasztó dolognak az ellensúlyozására lenne jó, ha léteznének Valuskák a mai világban. Akik naivan mindig csak a pozitív és szép dolgokra mutatnak rá.

De a film után már tudjuk, hogy ez nem így volt, Valuskát kihasználták a naiv hite miatt. Az összes hitünk le van járatva és el van lopva. Főleg a fiataloknak kell megtanulniuk hinniük önmagukban. Én miben higgyek? Így is, úgy is eltemetnek. Van azért valami, ami nem hagyja az embert békén. Az ember nem szeretné rendetlenül itthagyni a világot.

Azt érzed, hogy van még dolgod, és ezért szeretnél még élni?

Valahogy így. Azt érzem, hogy talán van még mit mondanom. És ha az embernek van mondanivalója, akkor csinál is valamit. Már ha van hozzá ereje.