Az amerikai független filmesek előszeretettel nyúlnak olyan közönségbarát műfajokhoz, mint a romantikus komédiák vagy kedves felnövéstörténetek. E történettípusok nemcsak rendkívül költséghatékonyak, de némi művészi invencióval emberivé és életszagúvá varázsolhatók. A Cha Cha Real Smooth az említett két zsáner nyomvonalán egyszerre haladva mesél önmagunk kereséséről és a másikra figyelés fontosságáról. Éppen ezért lehetetlen nem szimpatizálni a filmmel még azzal együtt is, hogy az író-rendező-főszereplő Cooper Raiff néhol túlságosan is idealizált képet fest önmagáról.

A frissen végzett Andrew a családi házba visszaköltözve próbálja kitalálni, mihez kezdjen az életével, majd egy véletlen folytán bár-micvák lelkesítő ceremóniamesterként kezd dolgozni. Egy ilyen bulin találkozik egy harmincas anyukával és az ő autisa lányával, majd a nem éppen hétköznapi hármas között különleges kötelék szövődik. Aki látta Raiff első filmjét, nagyjából tudhatja, miféle érzelmekre számíthat. Ami újdonság, hogy az általa alakított Andrew ezúttal nemcsak érzékeny, de rendkívül magabiztosnak tűnő társasági ember, aki mindenkivel megtalálja a közös hangot. Miközben belül persze nagyon is bizonytalan és fogalma sincs arról, kicsoda valójában.

A Cha Cha Real Smooth már csak azért is különös élmény, mert rengeteg emberi viszonyt felvillant anélkül, hogy a bő száz perces film zavarossá válna. Egyrészt itt van Andrew és a családja, egy bipoláris anyával, egy mufurc nevelőapával és egy tétova kiskamasz fiútestvérrel. Aztán ott van Andrew gyerekkori barátja, akivel néha lefekszik, illetve a külföldön tanuló ex-barátnője. A másik oldalon pedig felbukkan Domino, a rejtélyes harmincas nő az autista lányával és egy kusza párkapcsolattal. Andrew egyszerre lesz segítőkész barát, támasz és menekülési lehetőség a számukra, miközben ez a két ember nyilvánvalóan vonzódik egymáshoz.

Innen nézve Cooper Raiff bravúros forgatókönyvet hozott össze, hiszen könnyedén fűzi össze ezeket a szabálytalanul kanyargó szálakat, a karakterei pedig egytől-egyig markánsak és összetettek. Különösen izgalmas a két főszereplő közötti viszony, hiszen Andrew és Domino a totálisan eltérő életkörülményeik ellenére valójában ugyanazokra a kérdésekre keresi a választ. A film kötőanyagát és motorját azonban Cooper Raiff különleges személyisége jelenti, vagyis az a kitárulkozó érzelmesség és empátia, ami miatt a Shithouse is komoly figyelmet kelthetett. A Cha Cha Real Smooth ezt az attitűdöt újabb élethelyzetben, jóval tágabb környezetben boncolgatja.

A filmet egyébként a sorok írója egy olyan premier előtti vetítésen látta, ahol ha csak virtuálisan is, de a rendező is jelen volt és lehetett kérdezni is tőle. A torontói közönség masszív tapsa után Raiff számos sejtésemet igazolta, például a saját bevallása szerint is hatvan-hetven százalékos egyezést mutat az általa életre keltett figurákkal. A nem mellesleg rendkívül jó humorú alkotó a művészi hitvallását úgy összegezte, őszinte filmeket szeretne készíteni, ahol maximálisan odafigyel és hallgat a szereplőire. Elmondása szerint nem is akart játszani a filmben, a projektet kezdetektől támogató Dakota Johnsont pedig úgy nyerte meg, hogy csak a három főszereplő létezett a fejében. Azaz bekamuzta, hogy van kész forgatókönyve, amit aztán rohamtempóban, bő egy hét alatt kalapált össze.

A Cha Cha Real Smooth izgalmas és mélyen emberi karaktereinek titka persze éppen az, hogy Raiff nem ragaszkodott a forgatókönyvhöz, hanem a színészeit követte. Domino például Dakota Johnson ötleteiből állt össze, de az autista Lola is teljesen más volt egészen addig, míg a szerepet végül eljátszó Vanessa Burghardt be nem sétált az ajtón. Amikor a filmes példaképeiről kérdezték, Raiff egyébként a Duplass-fivéreket nevezte meg, akik valóban hasonlóan karaktervezérelt és földközeli, nem mellesleg ultra-olcsó hiperfüggetlen filmekben utaznak.

 

Nem nehéz persze megfejteni, miért csapott le az Apple Tv erre a szintén minimális költségvetésből készült indie-melodrámára. Az almás cég tavaly nagyot húzott egy szintén Sundance-díjas könnyfakasztóval, a CODA ráadásul nemcsak a kritikusok kedvence lett, de végül 3 Oscart is nyert, köztük a legjobb filmnek járó aranyszobrot. Az egyre öldöklőbb streaming-versenyben tehát úgy tűnik, összhangban a márkanév általános pozícionálásával az Apple az igényes-érzékeny-intelligens háromszöget lövi be magának. A Cha Cha Real Smooth pedig tökéletesen illik ebbe a képbe, sőt, talán túlságosan is hézagmentesen.

Cooper Raiff nagyfokú érzékenysége erőteljesen átsugárzik a filmen, ami azonban nem mindig válik feltétlenül az előnyére. Nemcsak arról van szó, hogy ez a fajta kitárulkozó nyíltság a csúcspontokon émelyítővé tud válni, de Raiff néhol túlzottan optimista az általa képviselt ideákkal kapcsolatban. Az alapvetően szimpatikus és kedves Andrew már-már zavarbaejtően hibátlan az apró botlásaival együtt is. Egy-egy valóban megható jelenet így egészen váratlanul fordulhat át kínosba, a szereplők pedig olyan megértőek és türelmesek egymással, amiben inkább hinni lehet, mintsem elhinni. Mindezzel, illetve éppen ezért lesz persze izgalmas élmény a film, azzal pedig tényleg nagyon egyet lehet (és kell) értenünk, hogy sokkal jobban oda kellene figyelnünk egymásra.

A Cha Cha Real Smooth június 17-től elérhető az AppleTV+ kínálatában.