A sikerfilmek sorozatát nem is nyithatná meg más, mint Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas alkotása, amely a 66. Berlinale díja után az egész világot meghódította. A Testről és lélekről pontosan egy évvel ezelőtt Sydneyben vehetett át fődíjat, Herbai Máté operatőr munkáját a Camerimage Filmfesztiválon is a rangos első díjjal jutalmazták, a főszerepet alakító Borbély Alexandrát pedig a Legjobb Európai Színésznő díját vehette át. A varázslatos film egészen az Oscar-jelölésig vitte, amit végül Sebastian Lélió Egy fantasztikus nője nyert el, de okunk nem lehet a panaszra, hiszen zsinórban harmadjára szerepelt magyar alkotás az Oscar-átadón, ami önmagában egészen elképesztő teljesítmény.

A mágikus realista történetben két magányos, vágóhídi alkalmazott – egy idősebb férfi és egy visszahúzódó nő – azt a különös felfedezést teszik, hogy sorozatban megjelennek egymás álmában, de nem emberként, hanem két gyönyörű szarvas képében. Borbély Alexandra és Morcsányi Géza mellett Nagy Ervin, Schneider Zoltán és Tenki Réka is látható a történetben, amit ma este a szabad ég alatt tekinthetünk meg.

Testről és lélekről: A természet csodái

"A nyers valóság és a misztikum keveredése önmagában is izgalmas alap, a film ereje azonban mindenekelőtt az érzelmek fokozásában és az apró gesztusokban rejlik. A gallér igazítása, az elejtett toll, az ujjdobolás, a hátrasimított haj - mind olyan pillanatok, amelyektől a szereplők hús-vér embernek tetszenek."

A vetítés előtt Mécs Mónikával, a film vezető producerével beszélgetünk, aki betekintést enged a film kulisszái mögé, és mesél majd az előkészületről, a forgatásról és a film utóéletéről is. Az angol felirattal ellátott filmet 21 órától láthatjuk, a beszélgetésre 20 órától kerül sor. Kapunyitás egy órával korábban, 19 órakor.

Az este vendégét, Mécs Mónikát már korábban felkerestünk telefonon az aktuális projektjei felől érdeklődve. A producer egy eddig titokban tartott tervét is megosztotta a Filmhuval.

Legutóbb Tóth Barna tévéfilmje, az Akik maradtak forgatásán beszéltünk, ahol a jelenleg futó projektjeid között Enyedi Ildikó és Fliegauf Bence új filmtervét is megemlítetted. Hogy álltok ezekkel?

Enyedi Ildikó Füst Milán-adaptációja, A feleségem története egy négyoldalú koprodukcióként valósulhat meg, a többségi magyar részvétel mellett német, francia és olasz partnerrel. Elég bonyolult konstrukciót kell összeraknunk, olyan, mint egy nagy kirakós. Ki mit hoz? Mit hol forgatunk? Honnan és milyen színész jön? Jövő márciusban kezdünk forgatni, ami távolinak tűnik, de addig is rengeteg előkészületre van szükség. Angolul forgatjuk majd, nemzetközi színészgárdával. Léa Seydoux és Anders Baasmo Christiansen részvétele már biztos, most a mellékszereplőket keressük. Fliegauf Bence filmje, a Parázsember a csernobili robbanás utáni napot dolgozza fel. Ez is többségi magyar produkció, ukrán és német koproducerekkel,
amit augusztusban kezdünk forgatni, részben itthon, részben külföldön.

Tóth Barna tévéfilmjéhez hasonlóan más műfajokkal is foglalkozol a nagyjátékfilmek mellett?

Persze, most vágjuk például A nőverhívó című kisfilmet Vincze Zoltántól. Ő egy kerekesszékes rendező, akit korábban motorbaleset ért. A film egy önéletrajzi elemekkel dúsított történet négy férfiról, akik ugyanabban a kórteremben fekszenek. Utómunka alatt van a Szabadság bolond körei című dokumentumfilm, Dér András és Muhi Klára rendezése. E mellett benne voltam az idén az Inkubátor zsűrijében, ahol szintén nagyon jó terveket láttam, így pályakezdőkkel is szívesen dolgoznék.

Ezzel függ össze az is, hogy az idén mi gyárthatjuk Enyedi Ildikó végzős SzFE-osztályának diplomafilmjeit. Nagyon tehetséges csapatról van szó, olyan hallgatókkal, mint a Szürke senkikért korábban Magyar Filmdíjat kapott Kovács István, vagy a 2017-es Cannes-i Filmfesztivál Cinéfondation szekcióját Láthatatlanul című vizsgafilmjével megjárt Szentpéteri Áron.

Az Akik maradtak forgatásán egy olyan filmötletet is szóba hoztál, amiről azóta még senkinek nem beszéltél.

Igen, ez a Brazilok folytatásának a terve. Elindult egy közös gondolkodás az eredeti csapat tagjaival, ideértve az alkotókat, a színészeket, és a gyártásban résztvevőket, hogy milyen jó lenne továbbvinni ezt a vonalat, egyben tartva a stábot. Egyrészt mindannyiunknak jó emlékei fűződnek a forgatáshoz, másrészt a film is nagyon szép eredményt ért el, a tavalyi év ötödik legnézettebb magyar filmje lett közel 75 ezer nézővel. Fontos, hogy aki látta, az szerette is, ezért kezdtünk el gondolkodni rajta, hogy folytatnunk kellene.

Ugyanazt a szellemiséget és humort vinnénk tovább, ami az első részt jellemezte. Minden karakternek volt egy kis vaj a füle mögött, mégis mindenkivel tudtunk valamennyire azonosulni, ez pedig sokat segíthet abban, hogy egy kicsit jobban megértsük egymást. A szórakoztatás mellett fontos szempont volt a film készítésekor, hogy elindítsunk vele valamilyen párbeszédet, vagy erősítsük a megértést a miénktől eltérő életmódokra vonatkozóan. Nagy öröm, hogy a közönség vevő volt erre, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy szívesen folytatnánk.