Thierry Klifa

filmhu: A jó filmeknek általában több üzenetük is van. A Kék Papagájnak például az lehet az egyik üzenete, hogy valójában akkor derül ki valakiről, hogy milyen ember, ha sok pénz forog kockán. De a legfontosabb üzenete talán az, hogy a családtagjainkat nem mi választjuk meg, mégis együtt kell élnünk velük.

Thierry Klifa: Ez igaz, valóban nem választhatjuk meg a családunkat (legalábbis az elsőt nem), de én abban látom a legnagyobb szabadságot, hogy dönthetünk úgy, hogy elfogadjuk és szeretjük a családtagjainkat. Ez a fő üzenete a Kék papagájnak. A szüleinknek köszönhetjük, hogy azokká váltunk, akik vagyunk, és ezt valahogy viszonoznunk kell, ha máshogy nem, hát egy némi tisztelettel. Akkor növünk fel igazán, amikor többé már nem idealizáljuk a családtagjainkat, hanem látjuk, átérezzük és megértjük, hogy ők is emberek, lehetnek szerelmesek, előfordul, hogy szenvednek, sokszor örülnek, és néha csalódottak.

filmhu: Romantikus vígjátékhoz képest csiszoltak, színesek a film karakterei, mindenkinek vannak pozitív és negatív oldalai. Nem könnyű sem elítélni, sem megkedvelni egyik szereplőt sem. Felmerült bennem, hogy talán személyes tapasztalatokból merített. Melyik karakter áll önhöz a legközelebb?

Túlélt minden csalódást, minden sebet, amit kapott

TK: A Kék Papagájban Catherine Deneuve karaktere a kedvencem, mert ő túlélt minden csalódást, minden sebet, amit kapott, és a fájdalmából erőt tudott meríteni. Hihetetlenül szívós személyiséget testesít meg! De ott van a két fiatal is, Nino és Marianne, akiknek a karakterébe nagyon sokat beletettem a saját személyiségemből. Végül is, ha jobban belegondolok, a film összes szereplőjét szeretem, mert ahogy mondta, egyik se fekete vagy fehér, hanem mindegyik összetett jellem. Erre nagy hangsúlyt fektettünk.

A fikció, vagyis a film idővel mindig utoléri a valóságot. Az én családomnak persze nem volt kabaréja, de az ember végül is mindig önmagáról mesél a filmjeiben, csak más kontextusban, megpróbálja univerzálissá tenni a szituációkat, hogy mindenkinek érthetőek legyenek.

filmhu: Volt-e abban valami cinikus felhang, hogy a film a kabaré világában, az éjszakai életben játszódik, és a főszereplő egy bűvész?

TK: A cinizmus ott érhető tetten a filmben, ahogyan a két fiatal hozzááll a kabaré világához. Két generáció ütközik itt össze, két világszemlélet, ami elég kegyetlen helyzeteket teremt. Az érdekesség azonban az, hogy végül e két világ megismeri, sőt elismeri egymást.

filmhu: A hazugságok életünk szerves részei, a legtöbb családban vannak mocskos kis titkok. Ön szerint lehet ezekkel együtt élni, sőt sírba szállni velük?

TK: Véleményem szerint a családi titkokat fel kell fedni, mert olyanok, mint a vízihullák, végül úgyis a felszínre kerülnek, és bűzük mindent belep majd. Sokan élnek és halnak a titkaikkal, de haláluk után kinyílik minden titkos fiók, ha pedig mégsem, a hátramaradottak sínylik meg. A Kék papagáj esetében Gabriel halála után derül fény egy titokra, és családtagjai ekkor ismerik meg igazán az elhunytat, egymást és önmagukat.

A titkokat fel kell fedni

filmhu: Ilyenkor merül fel az a kérdés, hogy vajon egy igazság létezik-e, vagy több?

TK: Annyi igazság van, ahány családtag. Két ellentmondó vélemény is lehet igaz, hisz attól függ, kinek a szemszögéből nézzük. De mindig kell, hogy legyen egy közös igazság, egy közös nevező, egy kompromisszum. Minél több hazugság derül ki, annál kevesebb pszichoanalízisre van szükségünk. A kulcs a kommunikáció, de sokszor egyszerűen nem kommunikálunk. Minden lehetőségünk megvan a párbeszédre, mégsem beszélgetünk.

filmhu: Ön szerint ki lehet igazi hős egy családban, és a többiek vajon realizálják-e, értékelik-e ezt?

TK: Mindannyian szeretnénk a családunk hőse lenni, a központba kerülni, és vannak pillanatok, amikor ezt sikerül is elérnünk. Aztán valaki más lesz a család hőse. Én sok időt töltöttem azzal, hogy mások életét követtem figyelemmel, anélkül, hogy beleavatkoztam volna. Végül arra jöttem rá, hogy a legfontosabb, hogy a saját életed hőse légy, hogy megtaláld helyed az életedben és a családodban. Ha nem találjuk meg a helyünket a családunkban, akkor az életben sem fogjuk. És fordítva.

filmhu: Előfordulhat, hogy olyan helyzetbe kerülünk egy családi konfliktus során, hogy nem marad más kiút, mint az öngyilkosság?

TK: Mindig van más kiút, mint az öngyilkosság. Én tudom, hogy borzalmas, amikor nem találjuk helyünket a világban. Nekem személy szerint viszont sokat segített a pszichoanalízis abban, hogy megtaláljam önmagamat, a helyemet a családomban, az életemben. Az öngyilkosság a legextrémebb megoldás. Azt jelentené, hogy már nem érdemes leélni az életet, márpedig szerintem minden fájdalom és nehézség ellenére mindig érdemes tovább élni, hisz bármi történhet a következő nap, vagy a következő héten.

filmhu: Mi a következő filmterve?

TK: A címe Édesanyám szeme (Les yeux de ma mère) lesz. A Kék papagájhoz hasonlóan Christopher Thompsonnal dolgozom rajta. Érdekes stíluskavalkádnak tervezzük: romantikus vígjáték, de egyben film noir is.