A Fade In Script Consulting 2008. december 6-án rendezte meg az első Magyar Forgatókönyv Börzét a Millenárison a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával. A debütáló filmötlet-vásáron csaknem telt ház előtt mutatkozott be a 12 beválasztott magyar forgatókönyv írója. Közülük sokan kaptak konkrét megkereséseket a jelenlévő producerek és rendezők részéről. Az első MFB Magyar Televízió által fölajánlott 1 millió forintos fődíját Nagy Tibor Real Time című thrillere, míg a FilmJus Egyesület által szponzorált 500 ezer forintos különdíjat Dési András és Móray Gábor Titkos pizsama című forgatókönyve vitte haza.

A versenyprogramba jutott 12 forgatókönyv írója a szép számban összesereglett hazai producerek és filmrendezők előtt mutatta be a forgatókönyvét, kivétel nélkül szórakoztató és figyelemfelkeltő 15 perces prezentációk formájában. A rendezvény hiánypótló jellegét nemcsak a 70 pályázó bizonyítja, de az is, hogy a délelőtti börzén a magyar filmszakma teljes spektruma képviseltette magát. A nézők közt egyaránt megtalálhattuk a széles közönséget megszólító filmek producereit és rendezőit, de a rendezvény vendégei közt felbukkantak a magyar művészfilmes vonal jeles képviselői is.

A versenyprogram minden látogató számára tartogatott figyelemre érdemes forgatókönyveket. Az MFB előzsűrije különös hangsúlyt fektetett arra, hogy minden fontos filmes zsáner (dráma, thriller, komédia, krimi, animáció) képviselve legyen ezen a seregszemlén.

A forgatókönyvek írói a „pitch”-ek után lehetőséget kaptak, hogy személyesen is beszéljenek a forgatókönyvük után érdeklődő producerekkel és rendezőkkel. A szervezők nagy örömére a filmszakma prominensei egymás kezébe adták az alkotókat. A visszajelzésekből egyértelművé vált, hogy a rendezvény elérte a célját, és sok új munkakapcsolat született az MFB égisze alatt.

A délután zajló személyes talákozók során a legtöbb érdeklődés Nagy Tibor Real Time című „kamara-thrillerét” ill. Tasnádi István Memo című drámáját övezte a jelenlévő producerek és rendezők részéről, de több megkeresést kapott Sallai Ervin Pedalománia című feketekomédiája és Matuz János A Hold túlsó oldalán című thrillere is. A Real Time-mal kapcsolatban már a helyszínen kifejezte vételi szándékát az egyik legaktívabb magyar közönségfilmes producer.

Este 6 órakor vette kezdetét az MFB díjátadója. A zsűri elnöke, Bereményi Géza elmondta, véleménye szerint mind a tizenkét versenybe került forgatókönyv nyertese a kiírásnak, hiszen alkotóik lehetőséget kaptak a szakma széles közönsége előtt a bemutatkozásra. Örömét fejezte ki, hogy tizenkét igen jó színvonalú mű került a verseny mezőnyébe. Mint elmondta, a zsűri hosszas tanácskozás után választotta ki az MFB díjnyertes forgatókönyveit.

Az MTV által felajánlott 1 millió forint értékű fődíjat Nagy Tibor Real Time című forgatókönyve nyerte el, melyet az alkotó Medveczky Balázstól az MTV ügyvezető alelnökétől vehetett át. Dr. Sipos Pál, az MTV Kulturális és Művészeti Osztályának vezetője, az MFB zsűrijének tagja, elmondta, biztosra veszi, hogy a győztes művet az MTV a 2009-es évben el is készíti. E mellett véleménye szerint még legalább három olyan forgatókönyv szerepelt a verseny mezőnyében, amelyet mindenféleképp érdemesnek tart a megvalósításra.

A zsűri a FilmJus Egyesület különdíját a Dési András és Móray Gábor Titkos pizsama című „komiko-tragikus noir”-jának ítélte. Az alkotók Böszörményi Zsuzsától, a FilmJus vezetőségi tagjától vehették át az 500.000 forintos pénzdíjjal járó oklevelet.

A zsűri tagjai Bereményi Géza forgatókönyvíró-rendező, a zsűri elnöke, Divinyi Réka forgatókönyvíró, Köbli Norbert, a Magyar Forgatókönyvírók Egyesületének elnöke, Krigler Gábor forgatókönyvíró a Fade In képviseletében, és Dr. Sipos Pál, a Magyar Televízió kulturális főszerkesztője voltak.

A rendezvény résztvevői egyetértettek abban, hogy a Magyar Forgatókönyv Börze elérte célkitűzését. Bemutatta a szabad jogokkal rendelkező forgatókönyvek legjavát. Összehozott olyan filmírókat, rendezőket és producereket, aki nagy valószínűséggel soha nem ismerték volna meg egymást. Jó eséllyel indított el a rendezvény olyan forgatókönyveket a megvalósulás felé, amelyek nagy valószínűséggel még egy jó darabig az asztalfiókban porosodtak volna.

A filmes esemény után érkezett visszajelzések abban erősítették meg a rendezőket, hogy az MFB a magyar filmes szakma egy új és fontos fóruma lehet, ezért azt tervezik, hogy az eseményt 2009-ben is megrendezik.

Az I. Magyar Forgatókönyv Börze 12 döntős filmterve:

Dési András – Móray Gábor: Titkos pizsama
dráma/thriller
Novák nem tud aludni. Hogy barátnőjét ne zavarja, az utcán tölti éjszakáit, és egyre furcsább, lehetetlenebb, veszélyesebb helyzetekbe meg kapcsolatokba keveredik. Ha nem hal bele, talán visszanyeri segítségükkel az álmait.

Domokos Gábor: Speedy
bűnügyi thriller
Biztonsági kamerák rögzítenek egy tragédiába torkolló betörést, melynek során a házőrző kutyák megölik az egyik elkövetőt. Azonosíthatatlan társa azonban megmenekül, hisz jóval gyorsabb nála. És mindenki másnál is. A felvételek szerint ugyanis világcsúcsot futott…

Dunaveczky Anikó – Fonyódi Tibor: Torda – A Fekete Vitéz legendája
történelmi kalandfilm/fantasy
A film a X-XI. század fordulóján az ősi hitből a kereszténységbe való átmenet időszakát ábrázolja. A hiteles történelmi hátteret, a korra vonatkozó legendavilág elemei színesítik. A megjelenített figurák személyisége és cselkedetei érzékeltetik a kor magyarságának tudathasadásos állapotát, amin keresztül párhuzam vonható napjaink történéseivel.

Haas Anna: A feleséged vagyok, nem a cseléded
romantikus komédia
Hadd tudjanak egyszer a nők nevetni azon, amitől nap mint nap szenvednek. Elmeséljük hétköznapjainkat női szemszögből, egy nemtelenné fajuló, tragikomikus válás történetén keresztül.

Madarász István: A legyőzhetetlenek
kalandfilm/ifjúsági
Érettségi előtt álló fiatalok raftingutat nyernek. Amikor a csapat szétválik és az egyik vezetőt megmarja egy kígyó, csak a gondjaira bízott, sérült lábú lányra számíthat, hogy hazajuttassa őt a megvadult folyón.

Matuz János: A Hold túlsó oldalán
thriller/dráma
A fiú gazdag, és egy szembejövő kamion alatt akar meghalni. A lány szegény, és fel akar törni. Egy autóba veti őket a sors: őrült játszma kezdődik.

Nagy Tibor: Real Time
thriller/dráma
Egy ördögi terv fogságba ejt a világ két pontján egy férfit és egy nőt. Csak egymással kommunikálhatnak.
Azt hiszik, csak egyikük élheti túl a kalandot.
Aki életben marad, dúsgazdag lesz, a másik az életével fizet.

Odegnál Róbert: A hívó
animációs/film noir/sci-fi/thriller
Egy férfi, aki képes jósló álmait fényérzékeny papírokba égetni, a II. Világháború utáni Budapesten próbálja megtalálni egykori felesége gyilkosát, valamint ellopni a legtisztább, jóslást segítő drogot.

Sallai Ervin: Pedalománia
vígjáték/dráma
Dzsó és Péter ikertestvérek. Dzsó egy balesetben elveszíti lábait. Péternek 50 milliós életbiztosítása van, ezért személyiséget cserélnek. Dzsó elkezdi élni Péter bankáréletét, Péter pedig biciklis futárnak áll Dzsó helyett.

Saufert Ákos: Neon éjszakák
dráma/ifjúsági
Egy vidéki általános iskola mindennapjai a nyolcvanas évek derekán. Humoros történetek, a felnőttek világa a gyerekek szemén keresztül. Az első találkozás a bűnnel és a szerelemmel.

Tasnádi István: Memo
dráma
Egy ambíciózus pszichiáter egy különös és ritka mentális jelenség, a hipermnézia jellemzőit kutatja, nem utolsósorban azért, hogy segítsen emlékezetvesztéssel küzdő édesapján. Mikor rábukkan egy hipermnéziás ápoltra, a saját felelősségére kihozza az elmegyógyintézetből, hogy tanulmányozza. A két férfi között különös kapcsolat szövődik, de ez veszélybe sodorja az orvos karrierjét, házasságát és magát a pácienst is.

Zakariás László - Hamvas Dániel: A Lada
krimi/vígjáték
Egy ellopott, ám rejtélyes módon előkerült Lada ügyében folyó nyomozás során a kihallgatottak fikcionális elméletekkel traktálják a rendőröket, amelyek inkább ízlésüket és vágyálmaikat tükrözik, semmint a valós eseményeket. De azért még így is kiderül, ki vitte el a Ladát…

Amennyiben valamelyik forgatókönyv fölkeltette az érdeklődésedet, az alkotókkal továbbra föl lehet venni a kapcsolatot a szervezők segítségével!

kontakt, további infó:
Lovas Balázs
lovas@fadein.eu
30-366-0412
www.fadein.eu