És mint ilyen, mi másról is szólhatna, mint a szüzesség elvesztésének vágyáról mindenáron, a szexről, a szerelemről és – valahol nem is olyan mélyen – a felnőtté válásról? Ehhez a kellékek a szokásosak: foszforeszkáló óvszer, aranyszínű vibrátor, kirepedő fürdőnadrág és női tanga az egyik, kiéhezett kamaszfiúk, elérhetetlen szilikonbombázó, értetlen felnőttek és szerelmes tinilány a másik oldalon. Mindehhez már csak megfelelő – szigorúan csak bizonyos életkor alatt hallgatható – zenei aláfestés és szabályos időközönként benyögött poénok kellenek, és kész is. Ennyi a titok, amit – úgy látszik – nálunk még csak Fonyó Gergely fedezett fel.

A külföldi mintát (nevezetesen az Amerikai pite című amerikai, a Hangyák a gatyában című német filmet és társaikat) pedig a rendező remekül honosítja, így lesz a helyszín az amerikai középiskola vagy Ibiza helyett egy tipikus volt vállalati üdülő a Balatonon, és a főszereplő a kajla, történelemből elhasaló Tibcsike, aki még úszni is csak karúszóval tud, ám látomásaiban ő a legnagyobb hódító, aki a vízen jár és csodát tesz a nőkkel. Elég szimpatikus ahhoz, hogy együtt tudjunk érezni vele, de nem annyira, hogy ne tudjunk tele pofával röhögni rajta. Hű társa a bajban és a pénisznyújtásban a kötelező dagigyerek, a felnőtt szereplők (Tunyogi úr, az üdülő gondnoka és segítője, Rózsika néni) bármelyik magyar filmből előléphettek volna, a történet aktuális vonatkozását pedig a biztonsági őr papa és a bunkó újgazdag bankigazgató adja.

A film bőségesen kiaknázza a helyzet- és a jellemkomikumban rejlő poénokat, és több konfliktust is felvet egyszerre, a fő csapásvonal mégis ugyanaz marad: a szünidő végére Tibornak mindenképpen el kell veszíteni a szüzességét. Az pedig, hogy ez végül mégsem a várt módon, hanem egy apró – és természetesen előre látható – csavarral megtoldva történik meg, szintén a műfaj cselekménysémáinak beható ismeretéről árulkodik. Ahogy Tiborral, úgy a filmmel is minden megtörténik, aminek meg kell történnie, és a végére minden és mindenki szépen a helyére kerül.

Tibor hódít?!

A vágynak itt is – mint a címben idézett francia műben – megvan a konkrét, nem is olyan titokzatos tárgya (Gregor Bernadettnek a bombanő tökéletes megformálásához ezúttal sem volt szüksége arcmozgásra), aki a cselekmény előrehaladtával fokozatosan veszíti el vonzerejét. Az ehhez kapcsolódó fejlődéstörténetet és a felnőtté válást a műfaj – ha rejtetten is – már eleve kódolja magában. Ez esetünkben a felajánlkozó nő betakarásának gesztusában elég hangsúlyosan jelen van, ám a mód, ahogy az e célra használt kabát visszakerül Tiborhoz mintegy felülírja ezt a szimbólumot, és végérvényessé válik: ez a film nem elgondolkodtatni, „csupán” szórakoztatni akar.

A film egyvalamiben szerencsére nem követi a nyugati mintát: mindvégig megmarad a jó ízlés és a szalonképesség határán. Nem közösülnek benne süteménnyel, nem beszélgetnek benne a nemi szervükkel, nem isszák meg azt a bizonyos testnedvet, a közönség mégis szinte végignevette a vetítést – és a vígjáték műfajában végül is ez a lényeg. Fonyó Gergely filmje nem több mint korrektül megcsinált tinivígjáték – de erre már meglehetős kereslet volt kis hazánkban.