Valahol, egy meg nem nevezett holland város gyakran üres, igénytelen éttermében dolgozik Edgar. Mogorva és nemtörődöm, az elhívatottság mindenféle érzése nélkül, unott rutinnal szolgálja ki a legtöbbször tolakodó vendégeket. Otthon elhidegült felesége várja, aki titokban megcsalja őt. De a pincérnek is van egy elhanyagolt szeretője, kapcsolata Victoriával inkább csak a testiségre korlátozódik. Egy ízben szexuális szerepjátékot játszanak, Edgar afrikai vadásznak öltözve négy fekete bennszülött kíséretében becserkészi, majd lerohanja Victoriát a nő lakásában. Vihogunk az elvágyódás és a közönségesség eme zamatos epizódján, ám a férfi számára ez nem több kiüresedett rítusnál. Életunt és közönyös, legjobban munkáját gyűlöli. Egy szokásos estén a bécsi szelet egy óvatlan mozdulat után a mellékhelyiség kövezetén landol, Edgar kollégája még belerúg egyet, mielőtt pincérünk visszateszi a tányérra, hogy kivigye a rendelést. A hihetetlen szituációk másik alkalommal folytatódnak, amikor három ellenszenves, goromba üzletember a lelkesedés legkisebb jelét sem mutató felszolgálónkat egyszerűen behajítja az asztaluk mellett álló, méretes akváriumba. Az abszurd irodalom nagyjai, Jarry, Ionesco és a többiek a hasukat fognák a nevetéstől, noha együttérzésünkre nem számítható antihősünk megpróbáltatásai még korántsem értek végett. De ez már neki is sok, ezért az egyik jelenetben teljesen váratlanul rátöri az ajtót a forgatókönyvíró Hermanra, aki éppen az ő történetét, a moziban pergő filmet írja. A feldúlt férfi számon kéri megalkotójától, hogy ilyen hiábavaló, haszontalan karaktert kell megformálnia. Herman tiltakozik, „ez nem haszontalan, ez egy modern karakter!”

Legjobban munkáját gyűlöli

Alex Van Warmerdam fekete komédiájában Edgar alakját maga, a rendező játssza, végig fapofával és eszköztelenül, olykor Buster Keaton-i magaslatokba emelve a szerepet. Közben a szatíra vaskos fegyverével bombázza a rekeszizmokat, néha erőszakos helyzetekbe kényszerítve pincérünket, akit a szomszédjában lakó gengszterek a saját lakásában ütnek le. A rendező tovább fokozza az őrületet, amikor a bűnőzök egy óriás szemétkupacot hajítanak át az erkélyen, a társadalom gyenge és kiszolgáltatott egyedeit valamiféle szeméttelepnek tekintve. A kisember megaláztatásának kontextusában fajsúlyossá válik Edgar közömbössége, önutálata, együttélésre való alkalmatlansága és kitörésképtelen jelleme, mindez már lételméleti kérdéseket feszeget. Az abszurd elődök nyomában járunk, még ha nem is Camus Közönyének színvonalán. A rendező inkább egy másik filmre hajaz, a Coen testvérek Az ember, aki ott se volt című remekére, amelyben az ugyancsak pléhpofa fodrász járt be hasonló pályát a bűn útjára sodródva. Mostani követője, a pincér is rokon lélek, a bűn hozzá is bekopog, amikor kénytelen néhány napra elszállásolni egy Japánból érkezett, kiszőkített hajú yakuzát, ami persze idézet, a Kitano iránti tiszteletadás kifejezése.

A vég eldöntetett

Edgar történetét ugyanakkor folyamatosan megszakítják az író, Herman életéből vett szemelvények. A rendező a fikciót és a valóságot állandóan egymásra kopírozza, a film így előttünk születik. Ha Herman a munkától túlhajszoltan, ájultan rádől a számítógépre, Edgar fél percig ismétli a lenyomott billentyű hangját, amíg írónkat fel nem rázzák álmából. Herman önelégült alak, aki éppoly életunt, éppúgy félvállról veszi barátnőjét, mint teremtett hőse. Edgar viszont egyre dühösebben követelőzik, újabb szeretőt akar a megunt helyet, jó mondatokat, hogy megleckéztesse a vendégeket, és persze happy end-et, ez a minimum. Warmerdam bájos öniróniája Pirandello Hat szerep keres egy szerzőt című darabjának posztmodern verziója. Később a többi elégedetlen szereplő is bejelentkezik Hermanhoz. Az író már gyűlöli őket, a kisszerűségüket, a tehetetlenségüket, mindent, amit a saját nevetséges életéből beleírt a forgatókönyvbe. Elege van. A vég eldöntetett.