Végeredményben azonban Cassavetes az egyidejűség egyedülálló lehetőségéből (a filmet záró események a valósággal szinte egy időben zajlottak) nem tudott előnyt kovácsolni – sokkal izgalmasabb lehetett volna filmje, ha megpróbálja például azt feltárni, mi módon tudta az alfa hím, Johnny Truelove – gyakorlatilag a háttérből – szinte bármire, még az emberrablásra is rávenni haverjait. A mű végére ugyan értelmet nyer a korábban látott káosz (minden bizonnyal a botcsinálta emberrablók körében is uralkodó bizonytalanságot és zűrzavart hivatott visszaadni), ettől azonban nem volt jó nézni. A zavaros dramaturgia miatt sajnos még az ügy részleteit a sajtóból nem ismerők számára valóban megdöbbentő és megrázó csúcsjelenet is erejét veszti. Az Alpha Dog tucatdarab lett a drogbandafilmek között, kevés figyelemre méltó pillanattal és néhány jó színészi alakítással.